home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Előrelépések a hulladékkezelés és a szennyvízelvezetés terén
Kartali Róbert
2021.06.03.
LXXVI. évf. 22. szám
Előrelépések a hulladékkezelés és a szennyvízelvezetés terén

Szabadka Város Képviselő-testületének csütörtöki ülésén elfogadták a város új hulladékgazdálkodási határozatát, így a közeljövőben a szelektív hulladékgyűjtés már a háztartásokban is megvalósulhat. A vízművek működési tervének módosításával a közvállalat pályázhat a Tiszta Szerbia elnevezésű programra, ha sikerrel jár, szennyvízelvezető hálózat épülhet ki Szabadkán, Palicson, Bajmokon és Csantavéren, összesen 110 kilométer hosszan.

A települési hulladék kezeléséről szóló rendelet a Regionális Hulladéktároló Kft. jogi beágyazottságának feltétele. Ez az ország egyik első és legmodernebb ilyen típusú létesítménye — emelte ki dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke. Magyarázata szerint az új rendszer fokozatosan és a polgárok bevonásával fogja felváltani a régit.

A rendelet egy munkamegosztást irányoz elő a szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalattal, mely a szemét összegyűjtését és szállítását végzi a Regionális Hulladéktároló Kft. területére, ahol a begyűjtött hulladékot feldolgozzák — részletezte Nágel János, a VMSZ frakcióvezetője. Mint mondta, a rendelet végkimenetele az lesz, hogy a hulladékot már annak keletkezési helyén, a háztartásokban kell szelektíven gyűjteni.

— Ennek értelmében a most használatos zöld hulladéktárolók mellett lesz egy kék és egy sárga is, a begyűjtés után pedig a hulladék a regionális hulladéktárolóba kerül. Ennek megvalósulási ideje több tényezőtől is függ, a polgárok rendelkezésére kell ugyanis bocsátani a szükséges szemeteskukákat, a zöld mellett a további két kukát, erre pedig elő kell teremteni a szükséges anyagi forrásokat. Folyamatban van a város részéről egy közbeszerzési eljárás, melynek az értéke meghaladja a 2 millió eurót, és a szemétszállító kamionok beszerzésére irányul. Ezek a járművek szét lesznek osztva a szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. hét alapító önkormányzatának illetékes közvállalatai között.

A szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat 2021. évi működési tervének módosítására azért volt szükség, hogy a közvállalat megrendelhessen egy topográfiai térképet, mely szükségeltetik a Tiszta Szerbia elnevezésű projektumhoz. Ha a város pályázata sikerrel jár, az elmúlt öt évtized legnagyobb fejlesztése indul el — értékelte a vkt elnöke. A program keretében 110 kilométer szennyvízcsatorna épülhet ki Szabadkán és a környező településeken, a városban 50, Palics területén 10, Bajmok és Csantavér területén 25-25 kilométer szennyvízelvezető hálózat épülhetne ki azzal, hogy Bajmokon és Csantavéren kiépülne egy-egy tisztítóberendezés is.

A vkt tizedik ülésén szereplő tíz napirendi pont mindegyikét elfogadták, meghozták a város 2020. évi egységesített zárszámadását, továbbá módosították Szabadka Város alapszabályát, melybe a szerb, a magyar és a horvát elnevezések mellé bekerültek a Bunyevác Nemzeti Tanács által meghatározott helységnevek is, és ezzel lezárult a bunyevác nyelv hivatalossá tételének folyamata.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..