Vajon hova vezet, ha a legtöbb ember munkájára a technológiai fejlődés, az automatizálás és robottechnika terjedése miatt nem lesz már szükség? Vajon ki fogja majd — és mennyiért — elvégezni azokat a teendőket, amelyeket mégsem lehet gépekre hárítani? Egyelőre nem látszódik tisztán, milyen jövő lesz az. Vajon teljesen ki tud bontakozni az emberi kreativitás? Mindenki — vagy legalábbis a többség — mégis próbál valami hasznosat alkotni. De lehet, hogy ez utópia, és kialakul egy elkényelmesedett, semmire sem „használható” rétege a lakosságnak. Utóbbi esetleg csúnyán is hangozhat, de ahogyan a címben is megfogalmazódik, nem tudhatjuk, hogy ez egy előjátéka egy magasabb minőségű létformának vagy csupán utópia.

Az utóbbi időszak tapasztalatai megmutatták, hogy a gazdaság működését akadályozza, ha nincs elég pénz forgalomban. A pénzbőség pedig csak akkor vezet inflációhoz, ha a kínálati oldalon nem tudják tartani a lépést, magyarán, ha nincs mit venni a pénzen. Még a neves közgazdászok közül is sokan vélekedtek úgy, hogy a pénzbőségben, az osztogatásban, akár a feltétel nélküli alapjövedelemben megleltük a gazdaságpolitika csodafegyverét. Az ilyen következtetések azonban bizonyos nézőpontból irreális feltételezéseken alapulnak. Érdekes következtetések vonhatóak le abból is, amit akkor tapasztaltunk, amikor a nyugati kormányok hallatlan pénzekkel rakták tele a járvány idején a lakosság többségének a zsebét. Az ilyen gazdaságpolitika elkényelmesítette a lakosság bizonyos rétegeit, de nem is okvetlenül rétegekről kell beszélni, hiszen nem vagyunk egyformák. Valójában az emberben lévő lustaságot hozza felszínre az, ha úgy kapunk meg valamit (vagy mindent), hogy nem kell sokat tenni érte.

Talán mindezekkel hozható összefüggésbe, hogy — akárcsak annak idején a hippik vagy más hasonló mozgalmak — a meglévő társadalmi normák elleni tiltakozás jeléül valamiféle utópisztikus filozófiát kezdenek el követni. Bizonyos szempontból a hippik filozófiája úgy definiálható, hogy ők voltak azok, akik elutasították szüleik életmódját. Amerikában például most állítólag egyre több követője van egy olyan mozgalomnak, amelynek hívei úgy határoznak, nem vesznek részt többé a hajszacentrikus, munkaközpontú, a munkamániát, a karriert, a pénzt mindenek fölé helyező társadalmi rend működtetésében. A munkával kapcsolatos korábban kialakult és stabilizálódott értékrenddel szembeni ellenforradalom látszik kialakulni a fejlett világban. Ennek következményei egyelőre beláthatatlanok. De nem csupán Amerikában, hanem világszerte is egyre többen mondanak fel munkahelyükön, miközben nem hajlandóak betölteni más szabad álláshelyeket sem. Ha a trend megmarad, globális mozgalommá válhat a klasszikus értelemben vett munkavállalást elutasítók „lázadása”.

A klasszikus munkavállalást nem vállalók tömege azonban nem egyöntetű. Nem mindenki utasítja eleve vissza a munkát mint olyat, hanem csupán igényt tartana arra, hogy saját sorsát alakítsa, ne kelljen folyton másoktól, például a munkaadótól függni. Mindeközben esetleg éppen ebből a rétegből kerülhetnek ki azok, akik saját vállalkozásba kezdhetnek. Ami viszont jelenlegi civilizációs fejlettségi szintünkön lényegi üzenete lehet a különféle igényeknek, az egy rugalmasabb, barátságosabb, emberségesebb munkakörnyezet iránti vágyakozás.