* Mikor és hogyan lépett az életedbe a könyvszerkesztés?

— A mesterképzést kezdtem az újvidéki Magyar Tanszéken, amikor a Forum Könyvkiadó vonzáskörébe kerültem. Eleinte főként rendezvényekre jártam, fotóztam, majd a tördelésbe tanultam bele. Innen vezetett az út a könyvszerkesztéshez. Mivel épp fejeztem az egyetemet, elkezdhettem beletanulni a szakmába. Addig olvasóként fel sem merült bennem, hogy mennyi feladata van egy szerkesztőnek, hogyan, mennyi ideig készül egy könyv. Nagyon hálás vagyok a kiadó szerkesztőinek, akik rengeteget segítettek abban, hogy elsajátítsam a szerkesztői látásmódot. Ha elakadtam, mindig lehetett velük konzultálni, a mai napig hozzájuk fordulok, ha valami kérdés merül fel bennem. De mindenekelőtt Virág Gábornak, a Forum igazgatójának tartozom köszönettel, mert nemcsak bevont a könyvkiadó életébe és munkájába, hanem bizalmával lehetőséget is adott a fejlődésre, az irodalmi közélet megismerésére (gondolok itt a könyvfesztiválok és a könyvbemutatók látogatására). A vezénylete alatt valóban változatos feladatokban próbálhattam ki magam (grafikai szerkesztés, szerkesztés, lektorálás, olvasószerkesztés...), és végérvényesen elköteleződtem a könyvszakma mellett.

* Megannyi könyv és tapasztalat után mi az, ami ma még kihívás elé állít a szerkesztésben?

— A szerkesztői munka állandó tanulással jár, nem lehet és nem is szabad megelégedni a tudásunkkal. A nyelv folyamatos változáson megy keresztül, és bár a helyesírás változása lassú folyamat, neologizmusokkal annál sűrűbben találkozunk a mindennapjainkban. Változik a szleng, bővül a tudományos szókészletünk (elég csak arra gondolni, hány új szót hallottunk a járvány alatt), naprakésznek kell lenni. Ugyanígy követni kell az irodalmi élet alakulását is, milyen áramlatok jönnek, mely szerzőkhöz nyúlnak vissza inspirációként, milyen témák, területek foglalkoztatják az írókat, költőket. Minden könyv egy új kihívás, hiszen minden kézirat, minden szerző más. Rugalmasan kell hozzáállni, és minden tudásunkkal azon lenni, hogy az előttünk levő anyagból a lehető legtöbbet hozzuk ki. 

* Ne hallgassuk el, hogy a Magvetőnek is dolgozol. Hogy kerültél hozzájuk?

— A 2017. évi Ünnepi Könyvhétre jelent meg Kocsis Árpád Oktopusz című regénye, a Forum és a Magvető közös kiadásában. A kéziraton Turi Tímeával, a Magvető mostani főszerkesztőjével dolgoztunk együtt. A közös munka végéhez közeledve kaptam tőle egy levelet, melyben megkérdezte, hogy lenne-e kedvem külsősként dolgozni nekik, mivel jónak találták a munkámat. Mondanom sem kell, mennyire megörültem ennek, és mekkora elismerés egy ilyen tekintélyű kiadónak dolgozni. Főleg úgy, hogy az egy-két éves szerkesztői tapasztalatommal igazán zöldfülűnek számítottam. Még abban az évben szerkeszthettem Potozky László Égéstermék című regényét, azóta pedig kézirat-előkészítőként és korrektorként számos szerző könyvével foglalkozhattam, a teljesség igénye nélkül Nádasdy Ádám novelláskötetével, több Darvasi László-kötettel, de Szijj Ferenc, Krusovkszy Dénes, Parti Nagy Lajos és Radnóti Sándor legújabb könyvei is megfordultak a kezemben a megjelenésük előtt.

* Azért nem lehet könnyű ekkora neveknek azt mondani, hogy javításra szorul a szöveg.

— Igen, ez valóban nem egyszerű. Persze mire hozzám kerülnek a szövegeik, addig már átmennek a szerkesztésen, így nekem „könnyű” dolgom van. Azért idézőjelben, mert ha akkor marad benne hiba, miután mint korrektor átnéztem, az az én felelősségem. Ennek a súlyát akkor tapasztaltam meg, amikor egy alkalommal épp ültem a Magvető főszerkesztőjénél, és megjelent az ajtóban Darvasi. Beugrott a Magyar sellőért, aznap jött ki a nyomdából, ott volt frissen, ropogósan. Ő is leült az irodában, miután bemutattak bennünket egymásnak, Timi pedig hozzátette, hogy én korrektúráztam a regényt. Adott is egy példányt a szerzőnek, ő felcsapta a könyv fedelét, és közben azt mondta, na akkor lássuk, ilyenkor szokott kiugrani a hiba, én mindig megtalálom elsőre. Ne mondjam, tíz évet öregedtem, fehérebb lettem a falnál, és magamban azért fohászkodtam, hogy csak ne most! Azt sem tudtam, hova nézzek. Életem egyik legfeszültebb egy perce volt — nem is tudtam, hogy az ennyire hosszú! —, levegőt sem vettem. Aztán becsukta a könyvet, hát most nem találtam — mondta. Így is majd leestem a székről.

* Nem csak ilyen módon vagy kapcsolatban a könyvekkel, hanem kritikát is írsz róluk. Szerinted milyen egy jó kritika? 

— Azokat a kritikákat szeretem a legjobban olvasni, amelyekben megjelenik a személyes olvasmányélmény is, amikor a kritika olvasása is egy külön történet tud lenni. De emellett persze elengedhetetlen a szakmai tudás, az alátámasztott érvelés. Sokan esünk abba a hibába, hogy vagy túl száraz, már-már tanulmányjellegű szakszöveget írunk kritika helyett, vagy éppen az ellenkezője történik meg velünk: annyira elragad bennünket a hév, hogy képtelenek vagyunk az objektív kritika megfogalmazására. Ami mindenképp nagy hiba, az a személyeskedés. Sem dicsérni, sem a földbe döngölni nem szabad valakit azért, mert a személyes érzelmeink ezt diktálják. 

* Abba a táborba tartozol, amely szerint igenis meg lehet találni a szabadidőt az olvasásra. Az irodalom népszerűsítését leginkább a könyvszédelgő Instagram-oldalon végzed óriási sikerrel, hiszen ma már több mint ezer követőd van. Mesélnél egy kicsit arról, hogy miért jött létre ez az oldal, és mit ad neked a bookstagram?

— Másfél évvel ezelőtt indítottam az oldalt, szerettem volna egy új platformon, új módon kipróbálni magam: megkomponált képek mellé olyan rövid könyvajánlókat, kritikákat írni, amelyek meghozhatják az olvasók kedvét a kortárs magyar könyvekhez, nem utolsósorban a határon túli kötetekhez. Sokat halljuk azt, hogy a fiatalok, meg úgy általában a ma embere nem igazán olvas, főleg nem papíralapú könyveket. Mióta követem ezt a virtuális közösséget, azóta azt látom, hogy az emberek, legfőképp a 18—30 éves korosztály igenis olvas, és nagyon nyitottak, csak sajnos sokszor már az iskolában elbizonytalanítják őket. A kortárs (főleg magyar) irodalom mumus a számukra, valami érthetetlen és unalmas zagyvaságot gondolnak mögé, vagy pedig attól tartanak, hogy annyira magas irodalomról van szó, hogy azt ők nem érthetik meg. A rövid írásaimmal megpróbálom megmutatni, hogy a kortárs is nagyon szórakoztató és izgalmas, nem kell tőle félni. Annál pedig nincs is jobb érzés, amikor egy-egy poszt után megírják üzenetben, hogy az ajánlásom hatására veszik meg ezt vagy azt a könyvet. Sőt olyan üzenetet is kaptam, hogy a hatásomra kezdtek el újra olvasni, eddig úgy érezték, nincs rá idejük. Ezek a visszajelzések nagyon sokat jelentenek, nemcsak a bookstagrammernek szólnak, hanem a szerkesztőnek, a korrektornak is, hogy van miért csinálni. De az oldalnak köszönhetően egyre több ismeretség, barátság szövődik, új szerzőkkel, pályakezdőkkel ismerkedem meg, valamint most már kiadói felkéréseket is kapok, hogy posztoljak a könyveikről, ami számomra igen nagy megtiszteltetés.