home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Elkészült a Pokemon GO! játék katolikus másolata a Z generációnak
Fehér Márta
2018.11.23.
LXXIII. évf. 46. szám
Elkészült a Pokemon GO! játék katolikus másolata a Z generációnak

Follow JC GO — Follow Jesus Christ and Go!, azaz Kövesd Jézus Krisztust, és menj!

Ez a címe a játéknak, melyet máris le lehet tölteni az okostelefonokra — igaz, egyelőre csak spanyol nyelven beszél, Androidon és iOS-en érhető el, ám már dolgoznak az olasz, a portugál és az angol nyelvű változatokon. Az online játékot október végén mutatták be Ferenc pápának, és a hírek szerint áldását adta rá.

A játék virtuálisan vetíti valóságos környezetbe a szenteket és a bibliai szereplőket, akiket a Pokémonokhoz hasonlóan be kell gyűjteni. A készítők azonban nemcsak szórakoztatni akarnak, hanem a vallási műveltséget is bővíteni, így a játékosoknak különféle kérdésekre kell válaszolnunk, amikor egy szenttel találkoznak, és csak akkor bővül egy újabb szenttel a csapat, ha helyesen felelnek, majd e-evangelizációs csoportot alkothatnak. Emellett a játék imádkozásra buzdít a való világban, ha egy templom előtt vezet az utunk, ha pedig egy kórház előtt járunk, egy fohászt kér a betegekért, sőt, az alkalmazással jótékonykodni is lehet.

A játékot a floridai Fundación Ramón Pané evangélikus csoport fejlesztette ki, az applikációval már a jövő évi, január 22-e és 27-e között megrendezendő panamai Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra készülnek, céljuk a Z generáció megszólítása.

 


 


 

Idehaza közben Szent Imre hercegre, a magyar ifjúság védőszentjére emlékeztünk ünnepén, november 5-én, 19-én pedig újabb Árpád-házi szentet ünnepelhettünk: Szent Erzsébetet, az önzetlen, szeretetteli jótékonyság példaképét.


A vajdasági templomokban, kegyhelyeken található Szent Erzsébet-ábrázolásokat dr. Csáky Sörös Piroska, az újvidéki Magyar Tanszék nyugalmazott tanára térképezte fel, kutatásai nyomán jelent meg tíz évvel ezelőtt a Szent Erzsébet-ábrázolások a Délvidéken című kötete. A rendszerint rózsákkal a kötényében ábrázolt szent nevét viseli egyebek között az erzsébetlaki és az újvidéki telepi templom, Szabadkán és Zentán pedig kórházi kápolnát neveztek el róla. Sok-sok adatra bukkanhatnak még a Létünk folyóirat 2007. áprilisi számában, mely a Vajdasági Magyar Digitális Adattárban is megtalálható.

Kattintsanak a http://adattar.vmmi.org/cikkek/4942/letunk_2007.4_07_csaky_s.piroska.pdf linkre, ha kíváncsiak rá, itthon milyen sok (mellék)oltárkép, szobor, vitrázs őrzi a feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentjének emlékét!
 



Imádság Szent Erzsébethez

Szent Erzsébet!
Te Krisztus szemével néztél,
Krisztus kezével adtál,
Krisztus szívével szerettél.

Segíts, hogy mi is:
Krisztus szemével lássunk,
Krisztus kezével adjunk,
Az ő szeretetével szeressünk!

Remélünk benned,
bízunk benned,
Isten munkatársát látjuk benned 
Krisztus szemével néző,
Krisztus szívével szerető
Szent Erzsébet!

 

Ima Szent Imréhez
 
Szent Imre herceg, aki a földi hazát a mennyeire cserélted fel,
tekints az égből édes hazánkra, és légy hathatós szószólónk Istennél,
hogy Mária országa a Magyarok Nagyasszonyának oltalma alatt
új életre támadjon, és minden nép egy szívvel, egy lélekkel áldja
Jézus Krisztust, a világ Királyát, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..