Nemrégiben egy lagziban jártunk, ahol a zenekaron kívül DJ is játszott. Számomra ez megváltás volt, hiszen nem kedvelem a lagzis-mulatós zsánert, és el is gondolkodtatott a dolog. Először is felmerül a kérdés: minek legyen zenekar, ha valaki egy személyben tudja helyettesíteni? Persze nem szeretném kétségbe vonni a zenekarok létjogosultságát, hiszen annak is megvan a varázsa, ha élőben hallhatjuk kedvenc dalainkat, olyan művészektől, akik az életüket tették arra, hogy elsajátítsák a zenélés csínját-bínját. De eszembe jutott más is — ami manapság más téren is aktuális: Mennyire adjunk teret a technikának? Mert lehet, hogy egy kis gép képes tárolni és lejátszani több ezer zeneszámot, de az valóban művészi értéket képvisel? Összehasonlítható egyáltalán a gép alkotta zene egy hús-vér ember játékával? És mennyire érdemes a hagyományainkat frissíteni, átformálni a mai világ elvárásaihoz igazodva?

Annak ellenére, hogy nagyon vártam már az est végére a lemezlovast, egy pillanatra mégis elszomorodtam, amikor a zenészek átadták neki a helyüket. Egy kicsit olyan volt, mintha egy letűnt kor árnyai sétálnának ki az ajtón, akiket kitúrt a fiatalság.

A fő cél szerintem az lenne, hogy kompromisszumot találjunk a múlt és a jelen között, és ne úgy éljük meg a változást, hogy az mindent tönkretesz. Ha a lakodalmak világát nézzük, úgy érzem, már nagyon régóta nem változott semmi. Fontos, hogy átadjuk és megtartsuk a hagyományainkat, ismerjük, miből táplálkoznak, de talán nem ártana egy kis vérfrissítés.

Aztán arra is rájöttem, teljesen mindegy, ki mennyire kedveli a mulatós zenét, illetve tartja fontosnak, hogy a hagyomány abban a formában éljen tovább, ahogy kitalálták. Az utolsó szó úgyis az ifjú páré, ha pedig szeretjük őket, úgy ünneplünk velük a nagy napon, ahogy azt megálmodták.