Mint ismeretes, január 20-án kigyulladt az egyik barajevói idősek otthona. A tragédiában 8 bentlakó a helyszínen életét vesztette, heten pedig súlyosan megsérültek, akik közül most hárman hunytak el.
A Belgrádi Felső Ügyészség elrendelte az 1934-es, az 1956-os és az 1977-es születésű elhunyt nők holttesteinek a boncolását.
A hatóságok az idősotthont működtető 3 személy ellen indítottak nyomozást a tűűzeset után, akik január 22-e óta vannak előzetes letartóztatásban. Mindhármukat közbiztonság elleni súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, mivel nem tartották be a törvényi előírásokat, amelyek tiltják a dohányzást a szociális-védelmi intézmények helyiségeiben.
Az ügyészség közölte, hogy nem volt kidolgozva egy veszélyhelyzetre vonatkozó eljárás sem, és a védelmi műszaki előírásokat sem tartották be.