home 2024. december 17., Olimpia napja
Online előfizetés
Elhunyt Kertész Imre
MTI
2016.03.31.
LXXI. évf. 13. szám
Elhunyt Kertész Imre

Életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor budapesti otthonában érte a halál — tájékoztatta csütörtökön Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója az MTI-t.

Kertész Imre az elmúlt hónapokban betegen is részt vett az 1991-2001 közötti naplóbejegyzéseket tartalmazó A néző című utolsó könyve sajtó alá rendezésében. Kertész Imrét a Magvető Könyvkiadó saját halottjának tekinti.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. 

1955 és 1960 között keletkezett írásai egy részét beépítette az 1960-tól 1973-ig írt első regényébe, a Sorstalanságba. A nyolcvanas években írói és műfordítói munkái jelentették megélhetését, a sikert csak az évtized második fele és a magyarországi rendszerváltás hozta meg számára. Lelkes fogadtatásra talált német nyelvterületen, összegyűjtött művei 1999-ben a Rowohlt Kiadó gondozásában jelentek meg. 1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung tagja; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

2002-ben a világon először magyar íróként Kertész Imre kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így írt: "egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben." Kertész Imre 1975-ben megjelent, díjazott műve, a Sorstalanság máig az egyik legfölkavaróbb és leghitelesebb holokausztregény.

Főbb művei között van A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért, Felszámolás, a K. dosszié, Gályanapló, Valaki más: a változás krónikája, Európa nyomasztó öröksége, A végső kocsma, A néző - feljegyzések 1991-2001.

Számos elismerés mellett Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1997-ben Kossuth-díjat kapott és elnyerte a lipcsei könyvvásár nagydíja és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nagydíját. Herder-díjjal tüntették ki 2000-ben, egy évvel később pedig a német Becsületrenddel. 2002-ben Budapest díszpolgára lett, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, majd a Goethe-emlékérmet. 2004-ben a párizsi Sorbonne, 2005-ben a berlini Freie Universität díszdoktora lett. 2014-ben megkapta a Magyar Szent István Rendet.


A felvétel 2005. november 18-án készült Budapesten, a Művészetek Palotájában, ahol az író felolvasást tartott Sorstalanság című regényéből. MTI Fotó: Nándorfi Máté

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..