home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Elhunyt Duray Miklós
2022.12.30.
LXXVII. évf. 52. szám
Elhunyt Duray Miklós

Hosszan tartó súlyos betegség után, 2022. december 30-án, 77 éves korában elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár, a felvidéki magyar közösség és politikai élet meghatározó alakja – tájékoztatta a médiát a felvidéki, dunaszerdahelyi Szövetség a Közös Célokért.

Duray Miklós 1945. Július 18-n született Losoncon. Magyar tannyelvű iskolákba járt, Losoncon alapiskolába, majd Füleken középiskolába. Érettségi után 1962–63-ban munkásként dolgozott. 1971-ben befejezi egyetemi tanulmányait. A pozsonyi Komenský (Commenius) Egyetem Természettudományi Karán általános geológusi diplomát szerez, 1977-ben doktori vizsgát tesz geokémiából.

Pályafutása és munkássága kivonatosan, a teljesség igénye nélkül:

Duray Miklós 1978-ban megalapította a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek 1989 decemberéig, a bizottság tevékenységének felfüggesztéséig szóvivője volt. Részt vett 1979-ben egy tanulmányával a Budapesten szerkesztett Bibó-emlékkönyv létrehozásában. Bensőséges kapcsolatba került a Charta ’77 polgárjogi mozgalommal, a Charta ’77 polgárjogi nyilatkozatot 1983-ban írta alá.

Az államrendőrség folyamatosan megfigyelte, kihallgatta, vizsgálati fogságba helyezte és egyéb módon is zaklatta.

1990-től hivatásos politikus: pártalapító, parlamenti képviselő. Érdeklődési területe a magyar nemzetpolitika és nemzetstratégia.

Duray Miklós 1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat, amelynek elnöke volt 1998-ig.
Az első csehszlovák demokratikus parlamenti választáson 1990 májusában, szlovákiai viszonylatban a második legnagyobb támogatottságot élvező politikus volt, 1992-ben újra megválasztották, 1994-től 2010-ig a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában volt képviselő. A Magyar Koalíció parlamenti frakciójának elnöke volt 1994-től 1996-ig.

1998-ban a Magyar Állandó Értekezlet alapötletének megfogalmazója, létrehozásának egyik kezdeményezője volt.
A státustörvény kezdeményezője volt, tőle származik a magyarigazolvány-rendszer alapötlete. A törvény elfogadása után az 1-es sorszámú magyarigazolvány birtokosa lett.

A Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke volt 1999-től 2007-ig, majd stratégiai alelnöke 2007-től 2010-ig.

2010-ben befejezi aktív politikusi pályafutását. Szeptembertől tanítani kezd a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Karán, Sopronban. Előadásainak fő témája a nemzetpolitika és a nemzetstratégia, valamint az államhatárokkal szétdarabolt magyar nemzet fejlődési (szétfejlődési) folyamata.

2011-től a Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi docense. Tantárgyát ettől kezdve „nemzetismeret” címen jegyzik. Meghívják óraadónak a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai Karára is, Győrbe. 2012-ben az őszi szemesztertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, Budapesten is megindul nemzetismereti tanfolyama.

1996 és 2000 között a Magyarok Világszövetsége nemzetstratégiai bizottságának elnöke.

2005–2010: a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésére, válaszként a hivatalban lévő magyarországi kormány magatartására, megalakul Szabadkán a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma. Duray – egy kivétellel – a HTMSZF mindegyik találkozóján részt vesz.

Alapításától – 2004. szeptember 12-étől – tevékenyen bekapcsolódik a Magyar Országgyűlés keretei között működő Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkájába, 2008-tól a fórum Állandó Bizottságának tagja, 2008-ban az ő kezdeményezésére alakul meg a Külügyi és Európa-ügyi Albizottság mellett a szórvány munkacsoport és indul útjára a települési önkormányzatok közép-európai együttműködése.

Számos elismerés, kitüntetés birtokosa, könyvei jelentek meg, gazdag publicisztikai munkásságot folytatott.  

Duray Miklós halálhírére reagálva Pásztor István, a VMSZ elnöke közösségi oldalán ezt írta: Miklós, nyugodj békében! Örökké megtartunk emlékünkben.

Forrás: Közlemény, Pannon RTV, Wikipédia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..