Elfújta a szél?
Brasnyó Zoltán
2020.07.02.
LXXV. évf. 27. szám
Elfújta a szél?

Két héttel ezelőtt az HBO Max streamingszolgáltató úgy döntött, hogy egy időre elérhetetlenné teszi az Elfújta a szél című filmklasszikust, engedve John Ridley, a 12 év rabszolgaság forgatókönyvírója kérésének. Ridley a Los Angeles Timesban publikált cikkében értekezett arról, hogy az 1939-ben bemutatott történelmi dráma mélyen és bántóan rasszista, a George Floyd halála miatt szinte lángokban álló Amerika pedig jól tenné, ha végre leszedné a keresztvizet az ilyen és ehhez hasonló, „egekbe magasztalt” klasszikusokról.

Az HBO Max ugyan megtette, máshol azonban továbbra is elérhető maradt az Elfújta a szél, ezért — ahogyan az az ilyen esetekben lenni szokott — a felhajtás hatására még azok is megnézték, akik eddig soha. Persze azt bőrszíntől függetlenül minden kritikus elismeri, hogy az Elfújta a szél sohasem lehetett másmilyen: kora terméke volt, faji előítéletekkel, sztereotípiákkal, a korabeli viszonyok dramatizált bemutatásával, egy négyórás szerelmi történetbe csomagolva.

A közvélemény és a háttérben zajongó hangok hatására egyfajta köztes megoldás született. Jacqueline Stewart, a Chicagói Egyetem professzora a filmhez írt egy előszót, melyet várhatóan „hozzáragasztanak” majd az új verzióhoz. A feketefilmek szakírója igyekszik majd elmagyarázni a kort, melyben a mű született, illetve nyomatékosítani, hogy Victor Fleming és George Cukor rendezése mondanivalóját, jeleneteit tekintve ma már olyan, mint egy történelmi tabló, vagyis az amerikai múlt egy sötét korszakában játszódik.

A kontextus tisztázásán túl Stewart arról is kíván értekezni, hogy a mai generációk számára milyen üzenetet hordozhatnak a rabszolgaság idején játszódó, Hollywood aranykorában készült mozik. Egyre többen gondolják úgy, hogy Kolumbusz és más ellentmondásos figurák szobraihoz hasonlóan az Elfújta a szélnek is egy múzeumban lenne a helye. Mindez persze hisztériának tűnhet, az igazság viszont az, hogy az elmúlt hetek történései még az eddigieknél is nagyobb nyomást helyeztek a filmstúdiókra és a szórakoztatóiparra. Azaz ha úgy érezzük, hogy túlságosan erőltetett a mai filmekben a politikai korrektség, jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy mindez sokszorosan intenzívebb lesz majd.

 

 

A szóban forgó alkotás már megjelenésekor is vitákat generált. Volt olyan fekete szerző, aki erősen tiltakozott ellene, mégsem figyeltek rá igazán. A polgárháború után még évtizedekig romantizált déli államok álmodozónak, kalandvágyónak lefestett életstílusa az északiakat is vonzotta, ezért bemutatásakor már eleve sikerre volt ítélve. Eredetileg George Cukor rendezte volna, aki összeveszett a producerrel, ezért helyét az Oz, a nagy varázslót instruáló Victor Fleming vette át.

Margaret Mitchell bestsellerét persze több helyen is megváltoztatták. Kivették belőle a nigger szót, illetve egy ku-klux-klanos történetszálat is. Clark Gable és Vivian Leigh órákon át húzódó szerelmi drámája őszintén szólva nem öregedett jól, amit talán még azok is belátnak, akik már százszor megnézték életük során. Egysíkú karakterek, túljátszott színészi alakítások jellemzik, a sztereotípiák pedig nevetségesek. A feketéket nem rosszakként, inkább együgyű szolgákként mutatják be, élen a túlsúlyos dadus vagy a fekete lovászfiú ezerszer látott, klisés karakterével. Az északiak ráadásul szinte mind egy szálig gazemberek, a déliek pedig az álmodozó jófiúk és a tisztes amerikaiak.

A polgárháború után, az újjáépítés időszakában játszódó film középpontjában egy georgiai ültetvényes család áll, az alkotás pedig a kritikus hangok ellenére mindmáig nagyon népszerű, főleg az idősebb korosztály körében. És talán ez a kulcs: megkockáztatom, hogy rajongói nagy részének gondolkodását és világlátását ma már egy kicsit sem befolyásolja, azaz nem kell attól félni, hogy rasszistákat nevelne ki, vagy népszerűsítené a rabszolgaságot. A múltat pedig tanítani és nem elhallgatni kell. A másik fontos, egyúttal banálisan kézenfekvő szempont, hogy a mai tinédzserek nem néznek meg egy négyórás, történelmi, romantikus filmet. Az Elfújta a szél egy olyan klasszikus, amely bemutatója idején elsősorban technikai mérföldkőnek számított: a látványos díszletek, az akkoriban még forradalmi újdonságnak számító színes film, valamint Clark Gable csibész tekintete tömegeket vonzott a moziba, a társadalmi üzenet pedig már akkor is a háttérbe szorult.

Az Elfújta a szél tehát nyolcvan évvel a bemutatása után a polgárjogi küzdelmek csataterén találta magát. A dolog viszont jól is elsülhet: tökéletes megoldás lehet, ha a szakértők által megfogalmazott előszavakkal tisztázzák majd az egyes filmek történelmi hátterét, esetleg forgatásuk körülményeit. Így talán nem kell majd egyszer a nyílt utcán elégetni a filmtörténelem „fekete bárányainak” celluloidszalagjait.


Kép: imdb.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Film rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..