home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Elfogadta a 2022-es költségvetési tervet a szerb kormány
MTI
2021.11.03.
LXXVI. évf. 44. szám
Elfogadta a 2022-es költségvetési tervet a szerb kormány

A szerb kormány elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvénytervezetet, amely a szerdán kiadott közlemény szerint 1516,8 milliárd dinár (4641,4 milliárd forint) bevétellel és 1717 milliárd dinár (5254 milliárd forint) kiadással számol.

A tervezet szerint a költségvetés hiánya jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát teszi ki, míg az államadósság a GDP 55,5 százaléka lesz.

Sinisa Mali pénzügyminiszter a költségvetési tervvel kapcsolatban kijelentette: jövőre is nagy befektetésekre lehet számítani, összesen 486 milliárd dinárt szánnak jelentős állami fejlesztésekre. Főként az autóutakat, az iskolákat, a kórházakat és a környezetvédelmi beruházásokat kívánják fejleszteni.

A jövő évi költségvetés lehetővé teszi a nyugdíjak 5,5 százalékos növelését, valamint azt, hogy februárban minden nyugdíjas 20 ezer dináros (valamivel több mint 60 ezer forint) egyszeri támogatást kapjon. Hozzátette, hogy a hadsereg, illetve a szociális és egészségügyi szférában dolgozók fizetése nyolc százalékkal emelkedik majd, a többi közszférában dolgozóé pedig hét százalékkal. Ezen felül januártól a minimálbér is 9,4 százalékkal emelkedik - közölte a pénzügyminiszter.

A tervek szerint 2022-ben is enyhítenek az adóterheken, és a bruttó bérek adómentes részét 18 300 dinárról (55 998 forint) 19 300 dinárra (59 058 forint) emelik.

Sinisa Mali rámutatott, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére a szerb gazdaság a várakozások szerint 7,3-7,5 százalékkal növekszik 2021-ben, 2022-re pedig 4,5 százalékos növekedést prognosztizálnak a szakértők.

A költségvetésről szóló törvény még november vége előtt a szerbiai képviselőház elé kerül.

Markovics Annamária, az MTI tudósítója

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..