Neve kimaradt az irodalmi lexikonokból és irodalomtörténetekből, bibliográfiáink sem jegyzik, holott a jugoszláviai/vajdasági magyar irodalom első regényírója volt.

Tarkó János közvetlenül az I. világháború befejezetével, 1919 februárjában jelentette meg Amíg a nagy vihar tombolt… című kötetét, melyben a nagy háborút tematizálta. Azután regényes pályafutása más irányt vett: Trianon után Magyarországra távozott, s ott folytatta sikeres tanítói munkásságát, de publicisztikai tevékenységét is: időnként verset és prózát is közölt vidéki magyar lapokban. Kisebbségi irodalmunk első regénye pedig egyszerűen ismeretlen és jelöletlen maradt — „elsikkadt”.

Tarkó János és felesége

NAGY-HALMÁGYTÓL NAGYBECSKEREKIG

Tarkó János az Arad megyei Nagy-Halmágyon született. Az általános iskola elvégzése után, 1892 őszén iratkozott be a hódmezővásárhelyi Evangélikus Református Főgimnáziumba. Ott már megmutatkozott kiváló zenei tehetsége, hiszen az ifjúsági zenekar tagja volt, rendszeresen fellépett a nyilvános iskolai ünnepségeken. A gimnázium befejeztével tanítói pályára lépett: 1897-ben a Debreceni Református Tanítóképző Intézet hallgatója lett (ahol a tanintézet zenekarában is játszott), végezetül 1900-ban az Aradi Állami Tanítóképző Intézetben nyert tanítói oklevelet.

Később zeneszerzéssel is foglalkozott. 1903 szeptemberében a Mohácsi Katolikus Legényegyletben adták elő Hegedű-ábránd című szerzeményét. Egyébként a tanítói hivatása mellett református kántori minősítése is volt.

Tanítói pályafutása 1903 februárjában kezdődött, amikor is az Arad megyei Szentleányfalvára nevezték ki népiskolai tanítónak. Ott helyettes anyakönyvvezető is lett „a születési és halotti anyakönyvek vezetésére szorítkozó hatáskörrel”. Mindössze háromévi szentleányfalvi tevékenysége után, 1906. február 21-én a magyar kir. vallási és közoktatási miniszter a Nagybecskereki Állami Elemi Népiskolába nevezte ki tanítónak.

NAGYBECSKEREKEN, A MEGYESZÉKHELYEN

Tarkó János valójában a korábban elhunyt Váry Mihály tanító helyét töltötte be a Nagybecskereki Állami Elemi Népiskolában, és tehetsége is ott bontakozott ki. A tanintézetnek akkor 872 tanulója volt. Vállalkozószellemű, rátermett, fiatal tanítóként énekkart alakított a felsőbb osztályok diákjaiból. Iskolai ünnepségeken tartott beszédeket, az iskolai Értesítőben pedig pedagógiai szakdolgozatokat közölt.

Kollégájával, Büchler Hugóval megkísérelte felújítani a nagybecskereki Ifjúsági Egyesület munkáját. Ugyanakkor 1908-ban és 1910-ben a Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület keretében analfabéta-tanfolyamot vezetett. E négy hónapos téli „magyar nyelvi ismétlő tanfolyamok” a népnevelés ügyét szolgálták, hiszen főként iskolába nem járó ifjak látogatták. A tanítók „a hallgatók elemi iskolai ismereteit fejlesztették, magyar nyelvi tudásukat gyarapították és erősítették, azon kívül közhasznú, az életben szükséges tárgyakra oktatták őket”.

A nagybecskereki állami elemi népiskolában Tarkó elvállalta még a tanítói könyvtár vezetését, a tantestületi jegyzőséget, sőt, egy ideig még az igazgatói iroda vezetését is.

A XX. század elején az 500 diákot számláló nagybecskereki Ipartanonc-iskolában is tanított (a 16 tanító egyikeként), ahol a közismereti tárgyak előadója volt. 1908-ban, amikor az iparos Tanoncotthonban dalkör alakult, Osztie Béla után annak egyik vezetője lett. 1909 nyarán egy hosszabb, háromrészes tanulmánya jelent meg a Torontálban a Nagybecskereki Községi Ipartanonc-iskola történetéről.

Nagybecskereki évei alatt nemcsak a Torontálban közölte írásait, hanem 1908 februárjában Pista tűzér címmel verse is jelent meg a Néptanítók Lapjában, az Egyetértésben pedig akkortájt egy pedagógiai szakdolgozatot közölt A szünidei gyermekfoglalkoztatásról címmel.

1910-ben Nagybecskereken részt vett a Sorompó Egylet megalakításában is. 1912 februárjában a Pesti Hírlapban jelent meg A félkegyelmű című prózája.

Tarkót az I. világháború eseményei is Nagybecskereken érték. Népfelkelőként vonult be, jelentkezett katonai szolgálatra, s a kecskeméti 38. gyalogezredhez kapott beosztást. Ott teljesített szolgálatot, s 1915 márciusában meg is sebesült. A háború befejeztével visszatért Nagybecskerekre. Regényét is ott írta meg.

Tarkó regénye 1919 februárjának második felében látott napvilágot tízívnyi terjedelemben Nagybecskereken, a Haász testvérek nyomdájában, Kovács Gyula illusztrációival. Érdekessége, hogy tartalma is, megjelenésének időpontja is szimbolikus: egy olyan francia család életét mutatja be, amely egy barlangban kénytelen rejtőzködni mindaddig, amíg a föld felszínén „a nagy vihar”, illetve az I. világháború át nem vonul. A húsz fejezetből álló regény cselekményével jelképesen is lezár egy történelmi korszakot, mindösszesen néhány hónappal az I. világháború befejezése után.

A korabeli kritika „egészséges, jól szárnyaló fantázia” produktumának tekintette Tarkó regényét, „avatott tollal megírt színes munkának”, mondván, hogy „öntudatosan megkonstruált, szerves egész, frissen ható kedves története”, amelynek „fő célja hogy mindig érdekes, figyelmet lekötő mesét mondjon”. A regény keretét bizarrnak tartották ugyan, de olyannak, amely „a jókora adag fantasztikum dacára sem távolodik el a valószínűségtől”, amelynek ügyes a meseszövése s könnyed a stílusa. Elismerésre méltó munkát láttak benne.

Itt tanított becskereki évei alatt: a Nagybecskereki Állami Elemi Népiskola

MENEKÜLT TANÍTÓKÉNT MAGYARORSZÁGON

Tarkó valamikor 1920 tavaszán menekült át Magyarországra. A vallás- és közoktatásügyi miniszter előbb a kecskeméti tanfelügyelőséghez osztotta be, majd az örkényi állami elemi iskola igazgatójává nevezte ki. Kecskeméten egy ideig (1920 júliusáig) a Kecskeméti Közlöny munkatársa volt, ahol „vén hegedös” álnéven szellemes heti strófákat írt. Amellett kabaré-előadásokat rendezett, nagy hozzáértéssel. A kecskemétiek sajnálták távozását, mert a város művelődési életében „sokoldalú képzettségével hasznos és tevékeny munkát fejtett ki”, amellett „mint író ember, figyelmet keltő regénnyel és irodalmi apróságokkal lépett a nyilvánosság elé”. A kecskeméti sajtóban a későbbiek során is időnként publikált, főképp verseket.

Úgy tűnik, hogy Nagybecskerekről regényének példányait is magával vitte Kecskemétre. A Kecskeméti Közlöny 1920 májusában ugyanis rövid méltatást közöl kötetéről, pontosítva, hogy példányai megvásárolhatóak „a Széchenyi-tér 5. alatt a Kölcsönkönyvtárban”.

Örkényben is aktív szerepet vállalt a helység művelődési életében. 1922 novemberében mutatták be Vitéz Kovács István című egyfelvonásos színművét. Ott bálokat is szervezett, és zenészként is fellépett. 1923 őszén tevékenységével kiérdemelte a kultuszminiszter köszönetét és elismerését.

1922-ben az esztergomi népfőiskolai előadó-kiképző tanfolyam hallgatói között találjuk mint örkényi tanítót. Később, a szakbibliográfiák tanúsága szerint 1929-ben, Budapesten három tankönyv társszerzője volt a Kalász-iskolakönyvek sorozatban (Magyar olvasó- és tankönyv az általános továbbképző és gazdasági továbbképző leányiskolák I., II. és III. osztálya számára) Bozsik Bélával és Tokay Józseffel együtt.

A II. világháború idején, 1943-ban, szolgálatra rendelték be Szilágy vármegyébe (mint tanfelügyelőt és tanfelügyelői szakelőadót), de az év decemberében már Szombathelyen volt nyugállományban. Nyugdíjba vonulása után ismét szorgalmas munkatársa lett a Kecskeméti Közlönynek. Feltehetően az 1950-es, ’60-as években hunyt el.

Egy évszázad múltán irodalmi kuriózumként hat Tarkó János kötete, érdekes olvasmányként, melyet (eddig) ismeretlen írónk ismeretlen regényeként olvashatunk. A vajdasági magyar irodalom első regényeként, sőt, első háborús regényeként. Már csak Tarkó hivatalos irodalmi „beiktatását” kellene elvégeznünk, meg — munkájának tükrében — a vajdasági magyar irodalom kezdeteiről alkotott kép árnyalását.

A vajdasági magyar irodalom első regénye (1919)

Irodalom: Negyedszázad 1885—1910. A Torontálvármegyei Magyar Közművelődési Egyesület Emlékkönyve fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából. A TMKE kiadása, Nagybecskerek, 1910; Büchler Hugó: Nagybecskerek népoktatásának története. A TMKE kiadása, Nagybecskerek, 1914; Budapesti Közlöny, 1903. márc. 18.; Belügyi Közlöny, 1903. márc. 22.; Mohács és Vidéke, 1903. szept. 27.; Torontál, 1905. szept. 22., 1909. aug. 13., aug. 14., aug. 16., 1919. febr. 28.; Hivatalos Közlöny, 1906. márc. 1.; Néptanítók Lapja, 1908. febr. 13., 1942. jún. 15.; Pesti Hírlap, 1912. febr. 11.; Kecskeméti Ujság, 1915. márc. 12.; Kecskeméti Közlöny, 1920. ápr. 14., júl. 10., júl. 11., 1922. aug. 3., nov. 9., dec. 24., 1928. febr. 5., 1943. dec. 10.; Esztergom, 1922. júl. 19., Magyar Szó, 2001. jan. 20.