Elárvult újra egy lant és egy parittya
Farkas Zsuzsa
2016.10.24.
LXXI. évf. 43. szám
Elárvult újra egy lant és egy parittya

Búcsúlevél Gerold Lászlóhoz

Irodalmunk, közéletünk, jaj, ismét mily csonka lesz! Nemrég még vérbeli kritikustársad, kollégád, barátunk, Bányai Jancsi temetésén mondtuk veled ugyanezt. Emlékszel, Gege? Izzott bennünk ott, Feketicsen a fájdalom. Próbáltunk beszélgetni. Úgy, olyan nyíltan, őszintén, mindenről, ahogy mindig is szoktunk. Azt nem mondtad ugyan, de éreztem a tekintetedből, hogy kisebbségi létünk tökéletlen munkafelosztásában az ő feladatainak nagy része is rád hárul majd azután. Mert úgy érezted mindig: értelmiségi mivoltod minden porcikájával — még nyugdíjasan is! — felelősséggel tartozol ennek a közösségnek. Azt vallottad, hogy a mi (alig néhány) kritikusunknak még mindig nevelőnek kell lennie. Félreértés ne essék! Nem „előírónak”, hanem „leírónak”, „írástudónak”, szelíd, de könyörtelen, következetes bírálónak. Azt igyekeztél tudatni az olvasókkal, hogy „én ezt gondolom, talán így lehet...” A kritikusnak, az irodalmárnak a kisebbségi létben kötelessége nem elmismásolni a dolgokat, és „a saját tudása szerint elmondani, hogy egy irodalmi mű, színház, közhasznú intézmény stb. hogyan működik. Jól kommunikál-e a befogadóval? Ha jól kommunikál, akkor az jó mű, jó előadás... vagy fordítva”, mondtad. Te nagyszerűen tudtál kommunikálni. Mindenkivel. Úgy szóltál, őszintén, nyíltan, egyszerűen és természetesen, hogy mindenki megértse. Mint magad is hangsúlyoztad: „senki és semmi által nem befolyásolva”, megtalálva mindig a mértéket a tudományosság és a magyar közbeszéd között. Mert aki ennek a képességnek nincs birtokában, az elszakad a közösségétől. Azt az a veszély fenyegeti, hogy a falaknak beszél majd.

Szigorú tanár hírében álltál. Tudod, egyszer jól felbőszítettél, amikor hírül vettem, hogy negyedszer vágod már el a tantárgyadból, a XIX. század magyar irodalmából egy kollégánk fiát, aki minden vizsgáját letette már, csupán miattad nem tudott diplomázni a tanszékünkön. Mit gondolsz(,) te, te... a kákán is csomót kereső... minek, kinek képzeled te magad, épp most, amikor egyesek néhány száz bankó fejében, az egyetemnek színét sem látva oklevélhez jutnak?! S akkor szenvedélyesen, türelmetlen indulatossággal „magyarázni kezdted a bizonyítványodat”, ami különben nem volt szokásod: Hát mért nem fogod fel, hogy nem ilyen egyszerű kérdés ez?! Hanem nemzeti ügy! A srác azt sem tudta megmondani, hogy mikor született Petőfi Sándor! Még hozzávetőleges pontossággal sem. Hova jutunk így, a lexikális tudás elhanyagolásával?! Igenis ragaszkodom az adatszerű tudáshoz! A legalapvetőbb életrajzi, történelmi adatokat minden művelt embernek ismernie kell. Ma, amikor szinte minden eddigi norma megszegése virágkorát éli, amikor különféle hatalmi helyzetben levő érdekcsoportok ravasz szemfényvesztéssel, az emberek manipulálásával, gondolkodásuk, tudatuk befolyásolásával a nemzeti kultúrák elsilányítására törnek, bűn teret adni az ilyesféle nemtörődömségnek, a túlzott engedékenységnek. Vedd tudomásul: nem és nem! Nem engedek a negyvennyolcból! Én nem fogom tolni a fészkes fenébe vezető, túlburjánzó individualizmus szekerét!

Hogy mennyire komolyan gondoltad mindezt, s hogy mennyire elébe tudtál menni a jónak, az újnak, a megújhodó irodalomnak, s hogy egyúttal mennyire őrizni akartad a múlt és a jelen értékeit, azt számos könyved s főként a páratlan munkabírásoddal elkészített, saját, „egyszemélyes szerzőségű” Vajdasági magyar irodalmi lexikonod új kiadása is bizonyítja, amilyen vállalkozásra a kollektíve készült lexikonok korában nincsen, s nem hiszem, hogy lesz még bármikor is példa ezen a világon.

Nehéz idők járják, de „itt élni és halni kell!” — vélted az Újvidéki Színház OFF című előadásáról szólva. Az Újvidéki Színház azért választotta előadása címéül az off szócskát, jegyezted meg, mert így kíván tiltakozni „mindaz ellen, ami a társadalmunkban a magát haladónak vélő, de lényegében sok kárt okozó politika hatására történik, s amely gazdasági reformok címén a kultúrát minden eddigi hatalomnál kíméletlenebbül sújtja. Ez különösen a könyv- és folyóirat-kiadást és a színházat érinti, olyannyira, hogy a színház létét veszélyezteti”, írtad a Vajdaság Mában.

S hogyan tudjuk túlélni mindezt? — kérdezted, és feleltél is rá rögtön. „Ismét úgy, mint eddig annyiszor.” „A létünket fenyegető ostoba politikán felülkerekedve. Összeborulva.”

Így legyen! És Isten áldjon, drága Gege. Köszönet mindenért. Nem feledünk.


A nyitóképen Gerold László (Szabó Attila felvétele)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Irodalom rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..