home 2024. február 23., Alfréd napja
Online előfizetés
Együtt ünnepelnek a látogatókkal
2023.08.26.
LXXVIII. évf. 34. szám
Együtt ünnepelnek a látogatókkal

Augusztus 26-án, 27-én és 28-án nyílt napot tartanak a zentai Régi Mesterségek Házában, hogy megismertessék a fiatalokat a régi mesterségekkel és azok tárgyi eszközeivel. Ekkor lesz kereken huszonöt éve, hogy megnyitották a gyűjteményt a látogatók előtt.

A látogatók már az első naptól kezdve beírták a „nagy könyvbe” a nevüket és azt, hogy honnan érkeztek. Augusztus 28-án telnek be az utolsó lapok, és a könyvet is kiállítják a gyűjteményben. A grafikonokon jól látható a látogatók számának változása. Augusztus 29-én pedig új könyvet állítanak a vendégek szolgálatába.

Mindhárom napon 8, 10 és 14 órától várják a látogatókat. Bejelentkezni minimum egy nappal előbb kell a 063/89-64-780-as mobilszámon.

— Tavaly is sikerrel zárultak a pályázataink, nyílt napokat tartottunk, és megkezdtük az okosmúzeum projektumunkat, melynek köszönhetően a hozzánk érkezők okostelefonjukat használva meghallgathatják majd a legérdekesebb tárgyak történeteit. Tavaly első lépésként sikeresen beszereztünk és telepítettünk egy tíz egységből álló Mesh wifihálózatot, melynek köszönhetően a tárlat teljes területéről lehetséges csatlakozni a belső hálózatunkra. Ezen felül négy darab fülhallgatót is beszereztünk, és elkészítettük a telefonról elérhető felhasználói felületet. Az idén utolsó lépésként még több fülhallgatóra és megfelelő számítógépre pályáztunk, hogy minden előfeltétel meglegyen a projektum technikai megvalósításhoz. A hangfelvételeket magyar és szerb nyelven lehet majd hallgatni, a jövőben pedig szeretnénk, ha több nyelven is élvezhetőek lennének ezen felvételek — írja Pecze Tamás az esemény beharangozójában.

A tárlatvezetés során a kerten is át kell haladniuk a vendégeknek, ahol nemcsak régi tárgyak, hanem a virágoskert is gyönyörködtet, melyet már hét éve folyamatosan rendeznek, bővítenek a házigazdák.

Célközönségük mindenki, akit érdekelnek a régi tárgyak, mesterségek és a múlt. A tulajdonosok igyekeznek az idén is minél több iskoláskorú fiatalt megszólítani a rendezvényükkel, ezért szeptemberben külön is fogadják a diákokat.

A rendezvényt a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság támogatja.


Fotó: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..