Anyai és apai nagyszüleim is megérték az aranylakodalmat, de sajnos nem készítettem velük interjút. Ezért is fogadtam meg, ha a faluban vagy a környezetemben valakik aranylakodalmat tartanak, és szívesen osztják meg velem a hosszú házasság titkát, akkor az elmondottakat lejegyzem.

A magyarcsernyei Rác Ferenc és Rozália nemrégiben ülte meg az aranylakodalmat, azaz immár ötven éve élnek házasságban. Ferenc 1952-ben született, Rozália 1957-ben. Egyik délután elmentem hozzájuk, és megkértem őket, meséljenek az ünnepségről, az eddig eltöltött évekről, a családjukról. A visszaemlékezést Feri bácsi kezdte a megismerkedésükkel.

Az aranylakodalmasok: Rác Rozália és Ferenc

– 1975 márciusában moziban voltunk, és hazakísértem Rozit, utána pedig hónapokig udvaroltam neki. Régen számos bál volt, ahol találkozgattunk, sokat táncoltunk, szórakoztunk.

– 1975. december 28-án kerültünk össze. Akkor nem volt lakodalmunk, azért tartottuk meg most. Amikor egybekeltünk, itt, ebben a szülői házban, apósomékkal együtt laktunk, földműveléssel és állattartással foglalkoztunk. Voltak marháink, teheneink, a tejet házhoz hordtam. Felpakoltam a biciklire, s télen-nyáron vittem a tejet szét a faluban. Huszonhat évet éltünk anyósommal, apósom hirtelen halt meg. Ómama sokat segített nekünk, vigyázott a gyerekekre, főzött, amíg mi az állatokat rendeztük, vagy kint voltunk a határban – tette hozzá Rozi néni.

– Egy fiunk és egy lányunk született, és immár négy unokánk is van. Négy fiúunoka. Sokat vigyáztunk rájuk, a fiunk és a családja velünk élt, mintegy tíz éve költöztek külön a Zöld utcára. Az unokákat mindig arra tanítottuk, hogy jók legyenek, ne veszekedjenek, mindenkinek köszönjenek, becsüljék meg egymást. Minden ünnepséget együtt töltünk, névnapokat, születésnapokat. Karácsonykor, húsvétkor is nálunk szokott lenni az ebéd vagy a vacsora. A gyerekeink szerencsére itt laknak a faluban. Most sokat segítenek, mert engem többször is megműtöttek, és már nincs erőm dolgozni – mondta sajnálkozva Feri bácsi, mert mindig is szeretett a traktorban ülni.

– A fiamék egyidőben piacozással foglalkoztak, de amikor a fiamnak állandó munkahelye lett a benzinkútnál, akkor mi vettük át tőlük a piacozást. Itt a faluban és a szomszédos településen, Tóbán árultuk a magyarországi termékeket. Mivel Feri bátyád egészsége leromlott, nem tud már autóval közlekedni, áruért menni, így lassan mi is befejezzük az árulást – mesélte Rozika néni.

Az aranylakodalomra kapott gyönyörű virágkosarak még ott díszelegnek az előszobában, a ruhájukra tűzött aranykalászt is őrzik, és örömmel mutatták meg nekem is. Rozika néni a következőket mondta az ünnepségről:

– A családban történt haláleset miatt nem decemberben, hanem márciusban tartottuk meg az aranylakodalmat a vadászcsárdában. Vacsorára a barátokat, testvéreket, családot, rokonságot hívtuk meg. Bacsik Arnold tordai zenész szórakoztatta a vendégeket. Reggel fél 5-ig kitartottunk. Sok szép ajándékot kaptunk, dísztárgyakat, hintaszéket, szárítógépet, edényeket… De a legjobban annak örülünk, hogy együtt lehettünk a szeretteinkkel.

Aranykalász – az ötven év jelképe

Arra a kérdésemre, hogy mi a hosszú házasság titka, Feri bácsi a következőket válaszolta:

– Minden volt ebben az ötven együtt eltöltött évben. Jó és rossz is. A megértés a legfontosabb. Mindig engedni kell valamelyikünknek. A súrlódás minden párnál megvan, de gyorsan ki kell békülni.

Igyekezzünk megfogadni Feri bácsi tanácsát. Ha össze is veszünk, mindig béküljünk ki, és ne feledkezzünk meg a holtomiglan-holtodiglan tartó kötelékről sem. Az idős házaspárok tapasztalatait hallgatva, megéri harcolni egymásért.