home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Együtt a vajdasági anyákért
Bíró Tímea
2020.02.08.
LXXV. évf. 6. szám
Együtt a vajdasági anyákért

Kevés ennyire humánus dologgal találkozunk a mindennapokban, mint amikor két egészségügyi rendelő úgy dönt, hogy közösen próbálja átadni a tudását, és igyekszik körbejárni olyan szerteágazó témákat, mint a meddőség és a gyermekvállalás.

Egy európai uniós vállalkozás, a szegedi Gyógykuckó — Egészségmegőrzés Természetesen természetgyógyászati rendelő és egy lendületesen fejlődő vajdasági vállalkozás, a Medica Netter rehabilitációs központ közös törekvése az, hogy havi rendszerességgel hazai és külföldi szakemberek előadásait hallgathatják meg az érdeklődők. A meddőségtől a várandósságig című előadás-sorozat február 6-án kezdődik.

Dr. Linka Beáta okleveles biológus, természetgyógyász, akinek a szakterületei közé a gyógynövény-terápia, a hagyományos kínai orvoslás, valamint a hormonegyensúly-tanácsadás tartozik. A szakembert arról kérdeztük, hogyan született meg az ötlet, hogy közös rendezvénysorozatot tartson a zentai Medica Netterrel.

— Magyarországon hét éve vezetek saját tulajdonú természetgyógyászati rendelőt. Az utóbbi években munkám során egyre nagyobb hangsúlyt kap a nőgyógyászati és a meddőségi panaszok kezelése. Magyarországon megszámlálhatatlan az előadások és a tanfolyamok száma, melyek ezzel a bensőséges, meghitt, egyszersmind igen kényes témának a mélyebb ismertetésével foglalkoznak. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy Vajdaságba is elhozzam az előadás-sorozatot, mely ezzel az egyre inkább kiemelkedő fontosságú témakörrel foglalkozik. Az elmúlt év egy nagyszerű kollégát adott nekem Süli Mónika személyében, aki a Medica Netter rehabilitációs központ tulajdonosa. Már az első találkozáskor nagy összhang volt a gondolkodásmódunkban, hiszen mindketten az emberi egészségmegőrzés területén szenvedéllyel végezzük napi szintű munkánkat, szakmánkat, melyre valójában mindketten hivatásként tekintünk. Hamar kiderült, hogy erősen inspiráljuk és motiváljuk egymást. Mónikának feltártam annak a régóta dédelgetett előadás-sorozatomnak az ötletét, amelyet el szeretnék hozni a szülőföldemre, Vajdaságba, és itt indult el a mi közös, dinamikus munkánk. A két vállalkozás szerződést kötött egymással, és azóta mindennap azon dolgozunk, hogy ezeket a mély témákat színes és színvonalas módon, több szempontból megvilágítva hozzuk el a vajdasági nőknek, kismamáknak.


Süli Mónika és dr. Linka Beáta

A szervezőktől megtudtuk, hogy az előadás-sorozat valójában egy tanfolyamsorozat is egyúttal, ahol az érdeklődők olyan technikákat sajátíthatnak el, amelyeket a mindennapi életben is jól tudnak majd használni.

— Minden hónapban más témakört járunk körben, akadémikus orvoslás és integratív medicina (természetgyógyászat/népgyógyászat) oldaláról is megtámogatva. Sajnos egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy az állami egészségügyben a szakorvosok túlterheltek, kisszámú orvosra nagyszámú betegállomány jut, ennélfogva nincs idő, vagy a beteg nem mer kérdéseket feltenni a szakorvosnak. A tanfolyamok alkalmával az előadás után a résztvevők a témakörben az őket foglalkoztató kérdéseket tehetnék fel nyíltan vagy anonim módon a szakembereknek — mondta el Süli Mónika sportorvos és okleveles gyógytornász, a Medica Netter alapítója.

Az előadás során számos gyakorlatban is alkalmazható technikát sajátíthatnak el az érdeklődők. Dr. Linka Beáta a népi gyógyászat és a természetgyógyászat területét fogja közelebbről megismertetni a résztvevőkkel.

— Több témát érintünk a meddőségtől indulva egészen a gyermekágy kifekvéséig és a szoptatásig, továbbá arról is szót ejtünk, hogyan tudunk gyógynövényekkel egy-egy területen kiegészítő otthoni terápiákat folytatni. Emellett külföldről is érkeznek előadók, Tisza Krisztina dúla (a szülés során segítő, támaszt nyújtó asszony — a szerző megj.) látogat el hozzánk Budapestről, aki a magzatelvesztés, a gyermekgyász feldolgozásának fontosságáról beszél. Gábor-Boros Edina gyógytornász-fizioterapeuta, egészségügyi szakközgazdász Szegedről érkezik, és az inkontinencia kezeléséről, a szülés utáni rehabilitációs folyamatokról fog nekünk előadást tartani. Számos vajdasági szakember is részt vesz a tanfolyamok megtartásában: Dr. Palotás Gábor zentai nőgyógyász az első kilenc hónapot mutatja be, részletesen elmesélve, milyen vizsgálatok követik egymást. Dr. Surján Amra zentai gyermekorvos gyakorlati szempontok alapján ismerteti a szoptatási technikákat. Cvetković Andrea zentai szülésznő a szülésre való felkészítés és a szülőszoba rejtelmeibe vezeti be a hallgatóságot. Nagy József plébános a gyermekről mint áldásról, illetve a szülői szeretet fontosságáról osztja meg nézeteit. Süli Mónika sportorvos és kolléganője, Rekecki Anikó gyógytornász a kismamatorna fontosságáról mesél majd. Célunk az, hogy a rendezvény ne csak a fizikális témaköröket tárgyalja, hanem a lélekkel, a mentális háttérrel is kiemelten fogunk foglalkozni — tudtuk meg dr. Linka Beátától.

Az első előadást holnap, vagyis február 6-án, 17 órakor tartják meg a Medica Netterben. Az esemény A meddőségtől a várandósságig címet viseli. A beszámolók elsősorban a nőket és a kismamákat érintik, de a szervezők mindenkit sok szeretettel várnak.

 

A meddőségtől a gyermekáldásig 

— Egyre több fiatal pár találkozik a meddőség kérdésével. Hátterében számtalan ok állhat, a nőket érintő egészségügyi rendellenességek többfélék lehetnek. Kialakulása környezet- és életmódbeli, testi és lelki gondokkal is magyarázható, és nagyjából egyenlő arányban érinti a férfiakat és a nőket. Sokáig a felkészülési időszakban különféle rítusokkal segítették elő a lélek ráhangolódását, gondoljunk csak a népszokásainkra. Napjainkban ugrásszerűen nő a babára elkeseredetten várakozó hölgyek száma, végső esetben pedig egyre többször élnek mesterséges megtermékenyítési módszerekkel is. Ám a nő teste mégsem fogadja be az új életet, ezzel is üzenve, hogy nem áll készen az anyaságra. Az elméje nagyon AKARJA, ám a lelke NEM VÁGYIK rá. Az ember holisztikusan nézve test, lélek és szellem egysége, s ha ennek jegyében vágyna a gyermekáldásra, nem lenne ekkora gond. Így azonban hasadás jön létre az egységben, mert amíg a fejünkkel valóban erőltetjük, addig a lelkünk mégis tiltakozik — legtöbbször nem maga a gyermek, hanem az anyaság, a megváltozó körülmények, az új helyzet ellen. Ilyenkor hangzik el a jótanács: ne görcsölj rá, engedd el, és minden rendben lesz! Bölcsen hangzik, viszont nem ennyire egyszerű. Előadás-sorozatunk első részében korunk egyre jobban elhatalmasodó problémakörére, a meddőségre kívánunk rávilágítani. Arra, hogyan tudunk eljutni a meddőségtől a gyermekáldásig, akár természetes módszereket is segítségül hívva.


Régi magyar áldás:
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad
és áldott legyen egész élete.
Legyen áldott benned a fény,
hogy másoknak is fénye lehess.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..