Együtt a hagyományokért
Szakáll Laura
2021.10.27.
LXXVI. évf. 42. szám
Együtt a hagyományokért

A néphagyományok, elsősorban a kézművesség különböző ágainak életben tartása, továbbadása a célja a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület és a deszki Bánát Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület közös projektumának.

Az Európai Unió által támogatott Jövő a múltból — Kézművességre épülő határon átnyúló örökségturizmus elnevezésű IPA-program az idén júliusban kezdődött, és a jövő év végén zárul. Ez alatt az idő alatt a határ mindkét oldalán lesznek hagyományőrző rendezvények, foglalkozások, műhelymunkák, valamint a népművészettel foglalkozó oktatók számára is szerveznek továbbképzéseket. A fő kedvezményezett a magyarországi egyesület, míg a társszervezet a szabadkai Talentum. A partnerek sajtótájékoztatón ismertették a programokat.

Dormány Gábor projektmenedzser elmondta: két nagyon elkötelezett hagyományőrző egyesület talált egymásra.

— Bízom abban, hogy ez egy példaértékű projektum és együttműködés lesz. A népi kultúra, a népi hagyományok ápolása most elsősorban a kézművesség terén valósul meg. Műhelymunkákat szervezünk közösen, összesen 18 ilyen foglalkozást tartunk, mindkét partnernél 9-9-et. Táborokat is szervezünk, ahol a különböző anyagok használatával, motívumok alkalmazásával foglalkozunk. A kézművesség sokféle módon közelíthető meg, itt most ezeket a programokat részben a jeles napokhoz és ünnepekhez is kötjük. A projektum nagyon hasznos, és turisztikailag is jelentős, határon átnyúló, sikeres kezdeményezés. Nagy öröm számunkra, hogy mögé áll a támogatószervezetünk és az EU is. A rendezvények két helyszínen, Szabadkán és Deszken valósulnak meg. Sok programunk lesz, reményeink szerint ezek a határ mindkét oldalán vonzani fogják az érdeklődőket. Együtt részesei leszünk annak, hogy megóvunk valamit, ami a miénk. Reméljük, más intézmények is bekapcsolódnak. Deszken egy épület is készül a projektum részeként, ahol műhelymunkákat lehet tartani.

Az értékteremtés a fő célja a magyarországi egyesülettel folytatott közös munkának. A partnerek a régió népművészeti értékeit, kézművesalkotásait kívánják bemutatni — hangsúlyozta Brezovszki Roland, a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület művészeti vezetője.

— A deszki egyesülettel való együttműködésünk második részéhez érkeztünk. Ebben a Talentum kézműves-, iparművészeti ága fog bemutatkozni, például gyöngyfűzést, nemezelést, hangszerkészítést tervezünk. Célunk az, hogy minél több kézművesterméket hozzunk létre. Emellett a gyermekeknek animációs filmekkel készülünk. Egyesületünk meglévő rendezvényei kiegészülnek a kézműves-kiállításokkal és programokkal. A fő kedvezményezett a Bánát Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület. A deszki partner tevékenysége hozzánk hasonló. A mi vállalásunk az, hogy a mi fő profilunk, a népzene, néptánc és népi ének mellett a negyedik alappillérünket, az iparművészetet is meg tudjuk erősíteni.

A projektum összköltségvetése 415 227 euró, ebből Magyarországon beruházás is megvalósul. A szerbiai rész 110 353 eurót tesz ki. Az első szabadkai foglalkozást a Talentum székházában tartották meg, az érdeklődő fiatalok a gyöngyfűzéssel ismerkedhettek meg, majd az egyesület népzenészei és néptáncosai is felléptek.

Fényképezte: Szakáll Laura

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..