Gyurkovics Hunor festő, ipar- és grafikusművész 1941-ben született Pécsett. Az általános iskola első négy osztályát Harasztiban végezte, onnan Rétfaluba költöztek.

„Édesapámmal, édesanyámmal és a testvéreimmel együtt, mindannyian foglalkoztunk rajzolással és festészettel. Édesapám református lelkész volt először Nagypiszanicán, majd Harasztiban és Rétfaluban. Sok helyen tartott még istentiszteleteket. A szüleim is művészlelkek voltak, csak nem erre a pályára léptek. Apámat annak idején hívták Pécsre, a Zsolnay gyárba rajzolónak. A művészi véna kezdettől fogva benne volt az egész család életében. Télen apám begyújtott az irodájában a kályhába, és mi négyen, testvérek beültünk oda. Ott volt a falu könyvtára. A könyveket tanulmányoztuk, és ha valami megtetszett nekünk, lerajzoltuk” (részlet Szalma Brigitta Gyurkovics Hunorral készített interjújából).

Előbb az eszéki gimnáziumba járt, de nehezen sajátította el a szerbhorvát nyelvet, és mivel akkor nyílt meg Újvidéken az Iparművészeti Középiskola, még abban az évben átjelentkezett, innen pedig egyenes út vezetett a belgrádi iparművészeti akadémiára. 1971-ben költözött Rétfaluból Szabadkára. Vízfestményein Szabadkát és környékét, olajfestményein pedig a vajdasági tájat örökíti meg. Tagja a Csurgói és a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelepnek. Könyveket is illusztrál. Mintegy kétszáz egyéni kiállítása volt (Újvidék, Zenta, Zágráb, Budapest, Sárvár, Tokaj, Szeged stb.), és több mint négyszáz csoportos (Szabadka, Zenta, Ernst Múzeum) tárlaton állították ki képeit. Díjai: a Vajdasági Iparművészek és Formatervezők Egyesületének Aranyforma díja (1989, 1992), Káplár Miklós-díj, Magyar Arany Érdemkereszt. Harminchét évig dolgozott a szabadkai Pedagógiai Akadémia képzőművészet- és módszertantanáraként, az Aracs folyóirat grafikai szerkesztője. Gyakorló pedagógusként is visszajárt a baranyai magyar falvakba, hogy gazdag néprajzi anyagot gyűjtsön össze, s létrehozott a haraszti lelkészlakban egy helytörténeti múzeumot, mely egészen a ’90-es évekig látogatható volt. A háború idején sajnos az anyag nagy része megsemmisült. A művész újabb gyűjtőmunkája után Harasztiban 2010-ben nyitották meg ismét a néprajzi múzeumot, mely a Gyurkovics Helytörténeti Ház nevet viseli.

„Művészetemben arra törekszem, hogy jel vagy szimbólum formájában, tömören, világosan és érthetően szólni a vizualitás nyelvén és lényeges dolgokat kifejezni tökéletes egyszerűséggel” — állnak ars poeticaként a kiállítótér fő falán a művész szavai.

Ezt az eseményt eredetileg tavalyra tervezték, ám egy picit minden csúszott, hiszen lecserélték a galéria világítástechnikáját, így új fényben még szebben ragyognak a művész képei — fogalmazott Blaskó Árpád, a kortárs galéria igazgatója, és elmondta még, hogy Gyurkovics Hunor nemrég töltötte be a nyolcvanadik életévét, a galéria pedig az idén ünnepli hatvanéves fennállását, úgyhogy az év során még több izgalmas programra számíthatunk. A kiállítás kurátora Kucor Tamara volt, így a megnyitón ő köszöntötte a tömeget. Tömeget, merthogy nagyon sokan voltak kíváncsiak a művész alkotásaira. Tamara elmondta, a cím tökéletesen jellemzi Gyurkovics Hunor művészethez, képzőművészethez való viszonyulását és a hitvallását, hiszen egész életében arra törekedett, hogy minél közelebb kerüljön a tökéletes egyszerűséghez. Ez látható is a képein, melyekről visszaköszönnek azok a témák, amelyek a művészt érdeklik, ezek pedig a család, a hit, a vallás, a történelem, a népi hagyományok, a számára fontos tájak. Miroslav Jovančić egy egészen más aspektusból szólalt fel a megnyitón, őt ugyanis még tanította Gyurkovics Hunor, így — mint mondta — nagyon sokat köszönhet neki.

A művésznek volt egy álma, melyről sok helyütt mesélt. Az álomban egy kígyó szerepel, mely megmarja őt, aztán megjelenik előtte a festővásznon. Miután kiszívja a kígyó mérgét, a vászonra köpi, mely előbb zöld, aztán kék, majd vörös színűre változik. S elemezve az álom jelentését, elmondhatjuk, hogy pontosan ez a három fázis figyelhető meg Gyurkovics Hunor alkotói periódusaiban is. A kortárs galéria falai mintha éppen hozzá öltöztek volna, gyönyörűen olvadtak a zöld falak hangulatába a zöld periódus darabjai, s lettek még vörösebbek piros háttér előtt a vörös képei.

Litográfiákból és játékos, egy vonással húzott grafikákból, aktokból áll a tárlat egy másik része, s számomra talán itt mutatkozik meg legjobban a tökéletes egyszerűség. Egy női testnek egy ecsetvonással bár, de mégis tökéletesen elkapott íve, a modell hangulata, mely a testtartásából olvasható ki, egy beszédes, sokatmondó egyszerűség.

Tájai mesebeliek, felhőlovak vágtatnak a virágos mezők felett, zöld bokorgömbök gurulnának ki a képből, de szerencsére bent tartja őket a képkeret. Hullámzó falusi házikó és utca. Ők maguk a tenger, a folyó, a hullámzás. Barlangrajzot idéző népmesei alakok, templom és temető, tűz és víz.

Érdemes elmerülni Gyurkovics Hunor világában, hiszen az a mi világunk is. Csak mi nem tudjuk ilyen csodálatosan vászonra vetni.