Egységben az erőnk, közösségben a jövőnk! mottóval elkezdődött pénteken a Kolozs megyei Zsukiménesben (Juc-Herghelie) a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 17. kongresszusa, melyen Orbán Viktor magyar és Ilie Bolojan román miniszterelnök is részt vesz. Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Kelemen Hunor felkérésére a határon túliak nevében szólal fel.
A kétévente tartott - ezúttal nem tisztújító - küldöttgyűlésen megemlékeznek az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet elmúlt 35 évéről és elfogadják a következő évekre szóló stratégiai dokumentumát.
Fotó: RMDSZ Facebook-oldala
Kelemen Hunor szövetségi elnök nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az RMDSZ kongresszusán Románia és Magyarország miniszterelnöke is jelen van. Felidézte, a szövetség vállalta, hogy a két ország között "összekötő kapocs, híd" legyen, mely összeköti a közösségeket, a két nemzetet.
Köszöntötte Ilie Bolojan román miniszterelnököt, akit arra kért, hogy vigye véghez az elkezdett munkát, melyben számíthat az RMDSZ támogatására.