home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Egyre közelebb a dobogó
Tóth Tibor
2021.12.20.
LXXVI. évf. 50. szám
Egyre közelebb a dobogó

A közelmúltban Belgrádban rendezték meg a 23 éven aluli birkózó-világbajnokságot, melyen a magyarkanizsai Fábián Anna az 5. helyen végzett a 62 kilogrammosok súlycsoportjában, és ezzel a szerbiai női birkózás eddigi legnagyobb sikerét érte el. Annának nem volt sok ideje a pihenésre, hiszen a vb után néhány héttel a magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokságon lépett szőnyegre, s négy győzelemmel a dobogó legfelső fokára állhatott.

— Szeptember óta a budapesti Kozma István Magyar Birkózóakadémia edzésprogramja szerint készülök, az erőnléti és a technikai edzéseket is az akadémián végzem. A világbajnokság előtt Dunavarsányban négyhetes edzőtáborban vettünk részt, öt ország legjobbjaival gyakoroltunk. A belgrádi világbajnokságra olyan elvárásokkal indultunk, hogy mérkőzést szeretnénk nyerni, nekem pedig az elsődleges célom az volt, hogy kibirkózzam magam, és mindent kiadjak magamból. A világbajnokságnak a korábbiaktól eltérő taktikával vágtunk neki. Annyit tudtam, ki ellen kezdek, a további ellenfeleim kilétét pedig csak a szőnyegre lépés előtt néhány pillanattal tudtam meg. Jó hatással volt rám ez a módszer, hiszen nem volt időm azon stresszelni, ki lesz a következő ellenfelem. Első meccsemet a junior-világbajnoki bronzérmes azeri birkózó ellen vívtam. Tudni kell rólam, hogy nálam az első mérkőzés mindig sorsdöntő, mert az első szőnyegre lépés alkalmával általában gyengébben birkózom. Számomra az felel meg leginkább, ha az első mérkőzés könnyebb, belemelegítő jellegű, az azeri elleni nem ilyen volt, mégis sikerült győznöm. A fehérorosz ellen nagyon nehéz meccset vívtam, az egy karra való támadást erőltettem, hogy ne tudjon beugrálni, és végül ezt a meccset is megnyertem. Ekkor éreztem, hogy valóban mindent kiadtam magamból. Az első meneteim sokkal erősebbek, mint a másodikak, a szünet után gyakran szétesek, aminek okára még nem jöttünk rá pontosan. Belülről nem érzek semmi változást, viszont a mérkőzéseimet visszanézve látszik, hogy szétszórtabban birkózom — mondta Anna.


A magyar felnőtt- és 23 éven aluli bajnokságon egyaránt ezüstérmet szerzett

A későbbi világbajnok kanadai elleni elődöntőben Anna már érezte a fáradtság jeleit, hiszen a fehérorosz elleni győzelem után alig egy óra múlva már a kellemetlen kanadaival kellett farkasszemet néznie. Anna elmondása szerint ellenfele kemény volt, mint a tank, a kezét sem tudta megfogni, így támadást sem indíthatott ellene. A bronzmérkőzés másnap volt, Anna egy orosz birkózóval találkozott.

— Tudtuk, hogy ellenfelem bokára támad. Korábbi mérkőzéseimen is próbáltam két kézzel egy karra támadni, ezt alkalmaztam a bronzmeccsen is. A második menet elején, 2:1-es hátrányban úgy éreztem, kockáztatnom kell, nyitottabban kezdtem birkózni, amit ő kihasznált, és eldöntötte a bronzérem sorsát. Nem éreztem, hogy fizikailag erősebb nálam. Ha az első nap birkóztam volna ellene, amikor jobb formában voltam, és jobban is éreztem magam, valószínűleg minden másként alakult volna — elevenítette fel a bronzmérkőzést.


Fábián Anna (jobbról) édesapja és edzője, Fábián Ákos, valamint húga, a strandbirkózó-Eb-n és a mediterrán bajnokságon egyaránt ezüstérmes magyar junior bajnok, Fábián Orsolya társaságában

A vb után néhány héttel rendezték meg a magyar egyetemi és főiskolai országos bajnokságot, melyen Anna aranyérmet szerzett, lapzártánk után pedig Magyarkanizsán a Vajdasági Birkózóakadémián tartották meg a szerbiai országos bajnokságot, melyen saját súlycsoportjának legnagyobb esélyese volt. A kiváló feltételeket nyújtó akadémia Anna tetszését is elnyerte, és hazalátogatásai alkalmával már többször vett részt a péntek esti edzésen. Külön örömének adott hangot, hogy gyakran húsz lány edz a létesítményben, ami mindenképp jó a szerbiai női birkózás jövője szempontjából.

A 2022. év rendkívül sűrűnek ígérkezik számára. A nemrég elkezdett alapozás január végéig tart, márciusban már U23-as Európa-bajnokság lesz, de korosztályos világbajnokságot is rendeznek. Anna jövőre utolsó éves ebben a korosztályban, így mindenképp éremmel, érmekkel szeretne a felnőtt kategóriába lépni. A budapesti felnőtt-Eb-n és a belgrádi felnőtt-vb-n is láthatjuk majd.


A fehérorosz Paulava elleni győzelem kihirdetésének pillanata

Fábián Ákos, Anna édesapja és edzője, az akadémián a női birkózók edzője végig nagyon izgult a szőnyeg mellett Anna mérkőzései alatt.

— Régóta készültünk arra, hogy Anna mérkőzést/mérkőzéseket nyerjen a világbajnokságon. Úgy tűnik, jó úton haladunk, mivel két nemzetközileg eredményes birkózót győzött le, úgyhogy elégedettek lehetünk a vb-n nyújtott teljesítményével. Az elődöntőben a kanadai túl nagy falatnak bizonyult, hiszen ő a felnőtt-világranglista 9. helyén áll. A 23 éven aluli mezőnyből kiemelkedik, fizikailag nagyon erős, egy fejjel alacsonyabb Annánál, és taktikánkat nem tudtuk érvényesíteni ellene. Nem lehetünk csalódottak, hiszen a későbbi világbajnoktól veszítettünk. Sajnálom, hogy az orosz elleni bronzmeccset Anna nem az első napon vívta, amikor lendületben volt, amikor elkapta a fonalat. Az elődöntő és a 3. helyért vívott mérkőzés között sok idő telt el, és volt alkalma azon agyalni, hogy esetleg meglehet az a bronzérem, amelyre igazság szerint a világbajnokság előtt nem is számítottunk. A mérkőzés egyik pillanatában, amikor 2:1-et mutatott az eredményjelző, talán egy picit megijedt a lehetőségtől. Még mindig hiányzik egy kis edzésmunka ahhoz, hogy megérkezzen a legjobbak közé.

Kihívásokban tehát 2022-ben sem lesz hiány, hiszen korosztályos és felnőtt-Eb-t és -vb-t is rendeznek, de mediterrán játékok, valamint magyar és szerbiai országos bajnokság is lesz az év folyamán.


Fábián Anna a korosztályos világbajnokságon elért 5. helyével a szerbiai női birkózás valaha volt legjobb eredményét érte el (Felvételek forrása: A Potisje Birkózóegyesület Facebook-oldal)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..