A helyi hatalom válaszlépésként betiltotta a politikai „színezetű” nyilvános összejöveteleket a város főterén. Meghatározott helyeken lehet gyülekezni, de csak akkor, ha a szervezők fizetnek (30 000 dinárt) a városnak.

Nem véletlen, hogy a zaječari történésekről csupán egyetlen országos médium számolt be, a többiek nem tartották fontosnak tájékoztatni Szerbia polgárait. A hírek az elmúlt hetekben inkább a különféle gyilkosságokról, öngyilkosságokról, Ukrajnáról, Thaiföldre utazgató kormányhivatalnokokról meg a szendrői vasművek kudarcba fulladt privatizációjáról szóltak. Miniszterelnökünk persze — szokásához híven — minden napra talált valamilyen ürügyet, hogy az újságok címoldalára kerüljön. Vučić szerint — akinek a támogatottsága még mindig 50 százalék fölött van, már ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak — az ország gazdasága soha nem teljesített olyan jól, mint most. A vasművek sikertelen magánosítása pedig újfent a kormány rátermettségét igazolja, hiszen a kabinet garantálni szerette volna az üzemben dolgozó több mint 5000 munkás állását, ám ezt az amerikai cég nem volt hajlandó elfogadni. 

Noha a gazdaságunk „jól” teljesít, hétfőn Washingtonban a Szerbiának szánt 1 milliárd eurós készenléti csomagról tárgyaltak. A közgazdászok szerint a Nemzetközi Valutaalap egyfajta utolsó védvonal, mentsvár az országoknak, és a hozzá való fordulás egyfajta kényszerhelyzetről árulkodik. Többnyire azok a kormányok élnek az IMF hitelével, amelyek nem tudják finanszírozni a lejáró kölcsöneiket. Akkor hogy is állunk a „jól” teljesítő gazdasággal?

A másik törvényszerűség pedig az, hogy a valutaalapi pénzt lényegében a devizatartalékba helyezik, tehát nem lehet befektetni vagy elkölteni, a lehívása és az elhasználása pedig a valutaalap szoros ellenőrzése alatt történik. Az egymilliárd euró egyfajta garancia a leendő befektetőknek.

Nem tudom, mit gondol az olvasó, de van egy olyan érzésem, hogy a nadrágszíj-politikának még koránt sincs vége.

Olvasa el a szerző, Tomek Viktor adatlapját is!