home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Egymást segítik a magyar vállalkozók
Kartali Róbert
2023.06.01.
LXXVIII. évf. 22. szám
Egymást segítik a magyar vállalkozók

Véget ért a Vajdasági Mentorprogram harmadik évada, az ünnepélyes záró- és díjátadó gálát Palicson, a Zvonko Bogdan Borászatban tartották meg.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Prosperitati Alapítvány, a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete együttműködésével, illetve a Design Terminal szakmai partnerségével megvalósult Vajdasági Mentorprogram keretében 88 vállalkozó képzése folyt. Mentorok és mentoráltak hét képzési napon vettek részt, mely során szakmai előadásokat hallgattak meg workshopok keretében, közösen dolgoztak vállalkozásuk fejlesztésén, megosztották egymással tapasztalataikat, illetve mentor-mentorált párokban tevékenykedtek. A harmadik évad végére egy igazán erős és együttműködő vállalkozói közösség jött létre, melynek tagjai számíthatnak egymásra.

A gálán számos kiemelt vendég vett részt, köztük dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkára, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Gyivánovity Dániel, a közberuházási minisztérium államtitkára, Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező Főosztályának vezetője, Jónás László, a Design Terminal szakmai vezetője, ügyvezetője, Kern Imre, Szabadka város alpolgármestere, Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke, Snejder Sára Ildikó és Nagy Miklós, a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának tagjai, Ralbovszki Gyetvai Tímea, a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaság elnöke, Tóth Tamás, a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületének elnöke, valamint a Prosperitati Alapítvány partnerszervezetének képviselője és Palizs-Tóth Hajnalka, az Economica Hungarica Alapítvány igazgatója Horvátországból.

 

A Kárpát-medencében kialakított üzleti hálózatnak már 750 tagja van

A nagyvállalkozói mentorprogram sok más programmal együtt Vajdaságból indult, és a kezdeményezés mára körülölelte az egész Kárpát-medencét — mutatott rá dr. Szilágyi Péter. Elmondta, a cél az, hogy a külhoni régiók magyar nagy- és kisvállalkozóinak összekapcsolásával létrejöjjön az egymást támogató vállalkozói közösség, melyben a tapasztaltak a kezdők segítségére sietnek, a közösségben rejlő együttműködéssel gyorsítópályára helyezik fiatalabb társaikat.

Az első Vajdasági Mentorprogram zárógálája után a programot még a járvány időszakában a többi külhoni régióban, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Horvátországban és Muravidéken is megvalósították.

— A kialakított szakmai hálózatnak már 750 tagja van. A hálózat körében végzett felmérés szerint 12—15 000 főt foglalkoztatnak, közülük a magyar munkavállalók aránya 72 százalék. A kapcsolatrendszerben aktív vállalkozásoknak átlagosan 2,4 millió euró volt az árbevételük 2021-ben. Összesen 43 országban vannak üzleti kapcsolataik, magyarországi cégekkel pedig kétharmaduk ápol valamilyen üzleti kapcsolatot. A programjainkhoz kapcsolódó vállalkozások jelentős gazdasági és foglalkoztatási súlyt képviselnek — tette hozzá a helyettes államtitkár.

 

A nagyvállalkozók visszaadják a közösségnek azt a támogatást, amelyet az előző években kaptak

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartományi Képviselőház elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy három és fél évvel ezelőtt miként indult a kezdő vállalkozók felkarolását célzó Vajdasági Mentorprogram, melyben kezdeményező szerepet vállalt Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező Főosztályának vezetője is.

A VMSZ elnöke összegezte az eddigi három évad számait, amiből az derül ki, hogy az elsőben 25, a másodikban 27, a harmadikban pedig 26 mentor volt.

— A mentorok köre állandó, ami normálisnak mondható, mert nincs nekünk sok nagyvállalkozásunk, de azt is bizonyítja ez a szám, hogy a nagyvállalkozóink elkötelezettek, elhivatottak abban, hogy másokon segítsenek, és visszaadják a közösség irányába azt a támogatást, amit az előző években kaptak.

A mentoráltak száma a három forduló alatt 152 volt: az elsőben 55, a másodikban 53, a harmadikban pedig 62.

— Ezek szerint van 152 olyan vállalkozásunk, amelyiknek a tulajdonosa, illetve tulajdonosi köre elkötelezett, ambiciózus, tanulásra, új tudás megszerzésére nyitott, és ennek a két elemnek a kombinációja a közösségnek az életerejéről szól. A résztvevők egy olyan közösségnek a vállalkozói rétegét képezik, amelynek határozott elképzelése van a jövőjével kapcsolatban. Nekünk az a feladatunk, hogy ezeknek a megvalósításában a segítségükre legyünk. Ezzel kapcsolatban pedig az elkötelezettségünk töretlen — tette hozzá a VMSZ elnöke.

A magas színvonalú és kiemelkedő teljesítményt nyújtó résztvevőket hat kategóriában díjazták. A legelhivatottabb mentor díját Dudás Gábor, a DudiCo Kft. tulajdonosa kapta, aki mindent megtett a közös munka sikeressége érdekében, önzetlenül segítette, motiválta mind a négy mentoráltját. A legkitartóbb mentorált díját Mrksity Hugyik Ella vette át, aki a legtöbb kérdést tette fel a képzési alkalmakon, ezzel is bátorítva a vállalkozó társait az aktív részvételre. A legmotiváltabb mentor Császár Edit lett, aki az Andex Kft. képviseletében vett részt a programban. Mentoráltjaival könnyen megtalálta a közös hangot, és évtizedes vállalkozói tapasztalatával segített rávilágítani a fejlesztendő területekre. A legösszetartóbb csapatnak járó díjat Nagy Zsolt, Fodor Szabolcs és Neustadter József érdemelte ki, akik csapatban kiválóan tudtak együttműködni, és jótanácsokkal támogatták egymást. A legmotiváltabb mentorált díját Jurisich Lídiának ítélték oda, aki aktív részvételt tanúsított a képzési alkalmakon, és önzetlenül igyekezett segíteni mentorált társait a saját szakterületén, a program 10 legszorgalmasabb mentoráltja pedig Ágoston Zsolt, Djordjevity Ivan, Dupák Evelin, Fodor Szabolcs, Jurisich Lídia, Kuzma Péter, Mrksity Hugyik Ella, Neustadter József, Pázmán Alpár és Ralić Eleonóra. Jutalmuk egy-egy üzleti találkozó beváltására szolgáló kupon volt. A Vajdasági Mentorprogram zárásaként egyébként minden résztvevő oklevelet kapott az elvégzett munkája elismeréseként.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..