Egymásba fonódó életrajzok

Egymásba fonódó életrajzok

A fiatal törökbecsei Farkas—Farkas-Cseh (zenész)házaspárral szórványlátogatásaim nezsényi állomáshelyén találkoztam — mégpedig élőben is!

Az utólag virtuálisan is megköttetett barátság fényképalbumait lapozgatva bevillant: bizony, volt már korábban is szerencsénk egymáshoz. Közös ismerősünk ismerősének ismerőse profiljai révén, vagyis hála a közösségi portálnak, mindent tudunk egymásról. Lapozhatunk tovább. Vagy talán mégsem? E kérdés megválaszolását az alább lejegyzett életrajzi motívumok ígérték.
Farkas Rudolf (született 1982. augusztus 17-én) a zenére családi örökségként tekint. Apai nagyapja a törökbecsei önkéntes tűzoltótestületnek például nemcsak a parancsnoka volt, hanem zenekarának is a tagja, és basszfligornon játszott. Öröklődött a hangszer, de nem veszett kárba a tudás sem. Igaz ugyan, hogy Rudolf édesapja idővel inkább az asztalosmesterséget részesítette előnyben, legénykorában a vidék egyik legtehetségesebb dobosaként tartották számon. Az adatközlést vállaló meny, Csilla feljegyzései szerint e zenei vénához párjának voltaképpen már csak a szorgalmat kellett hozzáadnia. Rudolfot zongoraórákra járatták, de kedvtelésből citerázni is megtanult. Oszlopos tagja volt a Jókai Mór Művelődési Egyesület népzene- és népitánc-hagyományőrző és ápoló szakcsoportjainak, sőt mi több, ha szükség volt rá, a „hangját is hallatta”. Azaz énekelt, bár ekkor még nem is sejtette, hogy érettebb kora felé lépegetve éppen a zene lesz a fő kenyérkeresete: lakodalmakban, eljegyzéseken, születésnapokon, teadélutánokon, évfordulókon és egyéb rendezvényeken. Feleségét, a nezsényi szórványmagyarság gyermekeit felkaroló Farkas Cseh Csilla tanítónőt is zeneművészi kibontakozása során rendelte mellé a Gondviselés — közös ösvénytaposásra, a rájuk bízott közösségek lelki erősítésére.
Mivelhogy Csilla családjában is többen zenéltek, az ő esetében is magától értetődő volt a muzsika iránti vonzalom. 1983. március 9-én született. Gyermekként először citerázni tanult, majd Micsik Béla ígéretes tanítványaként társával, később pedig öccsével, Csabával rendszeresen fellépett — és díjat nyert — a Szólj, síp, szólj! és az Aranycitera népzenei vetélkedőn. Fontos ismertetőjegye, hogy a szülőföldjéhez és a magyarságához való ragaszkodását nemcsak belső, hanem külső tulajdonságai is elárulják — kicsi kora óta viseletét is ehhez igazítja. Nagyanyjával és édesanyjával együtt hímezi fellépőruháira a Délvidék vadvirágait. Tizenhárom évesen a gitártanulás kapott hangsúlyt az életében, majd a törökbecsei-belvárosi katolikus egyházközség ifjúsági kórusában való éneklés. Négy évvel később ezt a kórust, melynek a Hit, Remény és Szeretet nevet adta, már önállóan vezeti. Ez idő tájt ismerkedett meg leendő férjével, Rudolffal, aki nagy segítséget nyújtott az énekkar zenei felkészítésében. Tulajdonképpen a közös érdeklődési kör, a zenekari próbák hozták őket össze, és mind a mai napig is együtt zenélnek, énekelnek. Évek óta rendszeres részvevői az Aracsi Pusztatemplom romjainál szervezett emléknapoknak, a töröktopolyai, a törökbecsei és több más helység búcsús szentmiséinek, és számos egyéb rendezvényen is felléptek már. Mivel a zeneművészeten kívül mindkettőjüket érdekelte a táncművészet is, vállalták a törökbecsei fiatalok toborzását. Néptáncoktatót Óbecséről kértek és kaptak, a szorgalmat és a kitartást pedig egymásból is meríthették a csapattagok. Így lehetett a Tisza-parti kisváros Csalogató Néptáncegyüttese éveken át a Gyöngyösbokréta tíz legsikeresebb csapata között. Mellesleg az apróbb részletekre is kiterjedő önéletrajzából azt is megtudhattuk, hogy Csilla a cserkészeknél énektanítást és gyöngyfűzést vállalt. Történt ez a szajáni magyarság körében, ahol zenét, rajzot, történelmet, angol és szerb nyelvet tanított, azonkívül gitárórákat adott a helyi Móra Károly Általános Iskolában. Törökbecsén a német nyelv cirkalmait igyekezett megkedveltetni diákjaival. Mindemellett, magától értődően, az iskolai kórus és a folklórcsoport vezetését is vállalta. Egy vérbeli pedagógusnak ugyanis bírnia kell a gyűrődést! És ha fiatal, akkor meg főleg.
Így van ez a jelenlegi munkahelyén, a nezsényi Braća Stefanović Általános Iskolában is, ahol tanítónőként dolgozik kombinált tagozaton. Naponta utazgat ingázik lakóhelye és munkahelye között.
Mindezt a közösségi portálról aligha tudhattuk volna meg. Találkozás kellett hozzá, gondolatváltás és bizalom. Három komoly tétel, mely az egymásba fonódó virtuális életrajzok sűrűjéből egyelőre még ki tudja emelni az Embert.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egymásba fonódó életrajzok
Film
  • MTI
  • 2017.02.03.
  • LXXII. évfolyam 5. szám
Egymásba fonódó életrajzok
Film
Facebook

Támogatóink