home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Egyházzenei útvonalak
Kónya-Kovács Otília
2019.07.12.
LXXIV. évf. 27. szám
Egyházzenei útvonalak

A közelmúltban ért véget a Románia és Szerbia között megvalósult, Egyházzenei, határon átnyúló turisztikai útvonalak elnevezésű, kétéves futamidejű IPA-projektum, melynek partnere a temesvári Új Ezredév Református Központ, Zenta Önkormányzata és a zentai székhelyű Cor Jesu Alapítvány volt.

A projektum keretében megvalósult két jelentős infrastrukturális beruházás, melyre számos rendezvény épült: a temesvári projektpartner új koncertteremmel gazdagodott, a zentai Jézus Szíve-templom pedig nagy felújításon, fejlesztésen esett át — a megsüllyedt padlót felverték, újrabetonozták, beépítették a padlófűtést, majd az eredetivel megegyező mintázatú csempével burkolták. A templom faláról 1,3—2,5 méter magasságig leverték az omló és salétromos vakolatot, újravakolták, s injektálással szigetelték, megakadályozva a további vizesedést. Az épület belterében a padokat lecsiszolták, újrafestették, a térdeplőket újakra cserélték. A jobb hangzás érdekében az orgonát is átépítették: a pedálművet a szűk mellékkarzatról a főkarzatra költöztették, így ma már a mély hangok is teljes rezonanciával zengnek a templomtérben, a különbséget pedig még az iskolázatlan fül is észreveszi.


A Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye a nagybecskereki Nepomuki Szent János-székesegyházban

A projektum fő céljai között szerepelt még a bánsági régió egyházzenei hagyományainak és turisztikai látványosságainak felkutatása, feltérképezése. Az erről írt tanulmány alapján a temesvári partner két turistautat is kidolgozott, melyet egy-egy határon átnyúló kirándulás megszervezésére használtak fel. Létrehoztak egy, a régió egyházzenéjét bemutató honlapot is, melyen a többi közt az éves egyházzenei naptár is megtalálható.

Hazánkban a projektum keretében három helyszínen, Zentán, Nagybecskereken és Versecen valósultak meg rendezvények. Mindhárom városban ökumenikus kiállítást rendeztek Bánsági orgonák és orgonaépítők címmel, melynek szerzője a bánsági származású, Münchenben élő dr. Franz Metz, aki a megnyitón bánsági szerzők orgonaműveiből adott elő válogatást.


A zentai Jézus Szíve-templom átépített orgonája

2017 októberében ünnepi, liturgikus alkalmakon emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról, melyeken hazai és külföldi zenei közreműködők mellett protestáns és katolikus előadók meséltek a reformáció történelmi hátteréről, vívmányairól.

A 2018 őszén Zentán megszervezett kétnapos egyházzenei konferencián dr. Miklós Réka egyházzenész, Tari László helytörténész és Borbély Zoltán orgonaművész tartott szakelőadást. A résztvevők egy csoportja helytörténeti séta keretében megtekintette a zentai templomokat.


IPA-s kórustalálkozó a verseci Szent Gellért-templomban

A projektum két éve alatt a három helyszínen egy-egy kórustalálkozó, egy-egy kántortalálkozó és két-két egyházzenei hangverseny is megvalósult helyi, vidéki és külföldi közreműködőkkel. Fellépett Ana Aleksić Šajrer énekművész, Lana Jelenković, Rontó Márta, Kuzma Levente, Gunther Rost, Pálúr János, Bódiss Tamás orgonaművészek, a Budapesti Monteverdi Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Emellett Zentán az IPA-projektum része volt a diákok és érdeklődők számára meghirdetett tizenkét orgonabemutató, melyen szakelőadók ismertették a hangszer részeit, működési elvét, majd felcsendült az orgonairodalom néhány remeke is. Előadóként szerepelt Lana Jelenković, Zoran Stajić és Bíró Magyari Kinga. Az utolsó, nagyszabású orgonabemutatót 2019 áprilisában valósították meg szeminárium formájában, melyen 72 zenei középiskolás diákot, zeneakadémistát és zenepedagógust láttak vendégül Belgrádból, Újvidékről, Szabadkáról, Versecről, Nagybecskerekről és Nagykikindáról. A rendezvényen zenés szakelőadást tartott Gunther Rost a német, Borbély Zoltán a francia orgonazenéről és Pálúr János az improvizációról. A diákok, egyetemi hallgatók mesterkurzusokon is részt vehettek, majd kipróbálhatták a zentai Jézus Szíve-templom átépített orgonáját.


Kórusest a zentai Jézus Szíve-templomban a Budapesti Monteverdi Kórus közreműködésével

A zentai Jézus Szíve-templom a Temesvár—Zenta-IPA-programnak köszönhetően megújult, a gazdag programsorozat lezárult. Tervben van az épület további rekonstrukciója, hiszen a külső vakolat omlik, balesetveszélyes, ezért cseréje sürgős, elengedhetetlen. Ez a munkaszakasz prioritást élvez a szintén felújításra szoruló templombelsővel szemben.

Köszönet a zentai és temesvári partnereknek, a projektum szakmai csapatának, a rendezvényeket látogató nagyszámú közönségnek, hogy jelenlétüknek, támogatásuknak, munkájuknak köszönhetően sikerrel zárulhatott ez az eseményekben gazdag időszak. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..