
Boldoggá avatják I. János Pál pápát
A mosolygós pápaként is ismert I. János Pált szeptember 4-én, a Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmisén avatja boldoggá Ferenc pápa.
A néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott tervek szerint a boldoggá avatáshoz szükséges liturgikus szövegeket Beniamino Stella bíboros, a boldoggáavatási eljárás posztulátora, Renato Marangoni, a Belluno—feltrei Egyházmegye püspöke és Stefania Falasca viceposztulátor fogják felolvasni, és ők adják majd át I. János Pál pápa ereklyéjét is a Szentatyának. Előző este a lateráni bazilikában, mely Róma püspöke kórusának ad otthont, imádságot tart Angelo De Donatis bíboros, a pápa római helynöke.
Fotó: Magyar Kurír
A mosolygós pápa Albino Lucianiként látta meg a napvilágot Észak-Olaszországban 1912. október 17-én. Három testvérével és szüleivel nagy szegénységben élt. Mivel mély hitben nevelték, nem csoda, hogy hatévesen a kis Albino már tudta, hogy papi pályát szeretne választani. 1935-ben szentelték pappá, 1947-ben lett pápai kamarás, 1959-ben Vittorio Veneto város püspöke. Részt vett a II. Vatikáni Zsinaton is, 1973-ban lett bíboros. 1978-ban választották meg a katolikus egyház fejévé, szolgálatát I. János Pál néven 1978. szeptember 3-án kezdte meg. Nem sokáig maradhatott azonban az Egyház élén, hiszen mindössze harminchárom nap után holtan találták a dolgozószobájában. A hagyományokra hivatkozva holttestét nem boncolták fel, és már másnap örök nyugalomra helyezték a Szent Péter-bazilika grottájában. A kiadott hivatalos közlemény szerint halálát szívinfarktus okozta. I. János Pál halálának körülményeivel kapcsolatban azonban ma is találgatások folynak: van, aki azt állítja, hogy megmérgezték, mert fel akarta számolni a vatikáni korrupciót, le akarta törni a bíborosok hatalmát, nyilvánosságra kívánta hozni a vatikáni bankbotrányban érintett főpapok nevét.
Ő volt az első pápa, aki kettős nevet választott magának két elődje, XXIII. János és VI. Pál pápa tiszteletére, és ugyancsak elsőként adta az I. sorszámot nevéhez. Eltörölte a pápai tiarával való megkoronázást, szakított az uralkodói többessel, egyes szám első személyben beszélt. Közvetlen személyisége, derűs lénye miatt a köznyelv mosolygós pápának nevezte, temetési szertartásán a zuhogó eső ellenére több mint egymillióan vettek részt. Utódjának a lengyel Karol Wojtyłát választották meg, aki az elődje iránti tiszteletből II. János Pál néven kezdte meg uralkodását.
I. János Pál hősies erényeit 2017. november 9-én ismerte el az Egyház. Ferenc pápa 2021. október 13-án, egy csodás gyógyulás elismerése után jóváhagyta a boldoggáavatási dekrétumot.
(Forrás: Magyar Kurír, Múlt-kor)
Vatikáni konferencia a klímaváltozásról
Kétnapos konferenciát tartott a Pápai Tudományos Akadémia a globális felmelegedésről, valamint az emberre és a környezetre tett negatív hatások megfékezésére alkalmas lehetséges megoldásokról. Megállapították, hogy az éghajlat-politikai döntésekben központi helyet kell adni a jelenlegi szélsőséges időjárási eseményekhez való alkalmazkodásnak, különös tekintettel a világszerte csaknem hárommilliárd sebezhető, hátrányos helyzetű emberre.
A vatikáni konferencián az elmúlt két és fél évben tomboló világjárvány kérdését is érintették, mely az egybegyűltek szerint „az éghajlatváltozás által egyre jobban felforgatott ökoszisztémák kritikusságát és sebezhetőségét is felszínre hozta”.
A rendezvényen egyetemi tanárok, kutatók, politikusok és vallási vezetők vettek részt.
(Forrás: Vatikáni Rádió)