Egyházaskéren egy ház, majd egy sem?

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Egyházaskéren egy ház, majd egy sem?

Még állnak a falak - Maros Antal fotójaNéhány éve nem jártam arra. Azóta nagyon tönkrement az a keskeny betoncsík, amely Feketetóról Egyházaskérre vezet. A falu szélén elhagyottnak tűnő házak fogadnak. Majd visszafelé lefényképezzük - mondom az útitársamnak, de hamarosan kiderül, ha végigsé...

Még állnak a falak - Maros Antal fotója

Néhány éve nem jártam arra. Azóta nagyon tönkrement az a keskeny betoncsík, amely Feketetóról Egyházaskérre vezet. A falu szélén elhagyottnak tűnő házak fogadnak. Majd visszafelé lefényképezzük - mondom az útitársamnak, de hamarosan kiderül, ha végigsétálnánk a falun, szinte minden második-harmadik épületet lencsevégre kaphatnánk. Felületes szemlélődésemet később az adatok is megerősítik: a százharminc lakott ház mellett 80-85 üres. De nem mind eladó. Néhány család a hétvégén hazajár, esetleg a szomszédok vásárolták fel, mert a földműveléshez, jószágtenyésztéshez nagyobb térre volt szükségük, a két udvart jobban hasznosíthatják. Aztán vannak olyanok is, amelyek már összedőltek, a burjánzó bokrok között csak a csupasz, általában vert falak meredeznek. Három-négy házat belgrádiak vettek meg, talán itt kívánják eltölteni öreg napjaikat.
Egyházaskér a SzegedNagykikinda-Temesvár vasútvonal mellett épült, amely az első jelentősebb szakasz egyike volt a vidéken. Arra már csak a krónikák emlékeznek, hogy amikor 1883-ban elindult a világhírű Orient expressz, az első öt évben ezeken a síneken közlekedett. A trianoni békekötés után megrajzolt határok ezt a vasútvonalat is szétszabdalták.

Egyedül a falu szélén
A Vasút utca végén, közel az egykori fényes, virágos, de ma már romos, düledező vasútállomáshoz, Dömösi Erzsébet kapuját nyitjuk be. A nyolcvanéves, egyedül élő asszony éktelen kutyaugatás közepette tessékel be minket a házba. Kedvünkért abbahagyja a takarítást, és leül beszélgetni. Hét éve halt meg a párja - kezdi, de nincs senkire rászorulva, egyelőre ellátja magát, a férje után nyugdíjat is kap.
- Az egyetlen fiam Nagykikindán él, oda nősült. Mindig hívnak, költözzek hozzájuk, de nem megyek, nem tudnék én már új helyen megszokni. Hazajönnek ők minden hétvégén, a szombatot és a vasárnapot nálam töltik, segítenek a nehezebb munkákban. Nem győzőm megköszönni az Istennek, hogy ilyen jó gyereket adott! Van még két hold föld itt a ház mellett, azt művelik. A többit eladtuk még az uram életében, mert lebetegedett, megoperálták a szívét, nem dolgozhatott tovább. Tehenet, kocát is tartottunk, most csak a baromfival foglalkozom. Levágjuk, beteszem a mélyhűtőbe, jut nekem is, a fiaméknak is.
Én itt születtem ebben a faluban, varrni tanultam, aztán férjhez mentem. Frigyes kereskedő volt, nagyon sajnálom, hogy már nincs velem, mert szépen éltünk. Én hatvan éve lakom ebben a házban, még a férjemék vették a szüleivel. 1948-ban esküdtünk, az aranylakodalmunkat még megtartottuk.
Hogy milyen volt itt régen az élet? Sok fiatal lakott a faluban, minden szombaton báloztunk, nagy lakodalmakat tartottak, a mozi is működött. Akkor még volt munkalehetőség. Aztán minden megszűnt, a mezőgazdasági birtok tönkrement, pedig ott sokan keresték a kenyerüket. A fiatalok elhúzódtak innen a városba, mi, öregek, itt maradtunk. Most van néhány középiskolás diák, de senki sem tudja, hogy az ő sorsuk miként alakul. Azt hallottam, a birtokot most valakik megvették, alkalmaztak néhány embert a faluból, de máshonnan is hoztak munkásokat. Sajnos, tavaly többen meghaltak azok közül, akikre azt szokás mondani, élhettek volna még. A negyvenes, ötvenes, hatvanas korosztályból.
Én nemrégiben még biciklivel jártam be a faluba, de most már csak vezetem magam mellett, nem merek felülni rá. Nagyon vigyázok, nem szeretnék elesni - meséli Erzsi néni, miközben kikísér minket az utcára. - Látják, az a ház is üres. Meghalt a gazda, az asszony elment Csókára a lányához, mindent itthagyott. Hozzám átjár a szomszédasszony beszélgetni, de csak délután, utána már nem engedek be senkit. Nem mondhatom, hogy félek, megszoktam már itt a falu szélén, de annyi mindent hall az ember. Ha jön az este, inkább bezárkózom.
''Én szeretek itt élni”
Mivel a községben nemrégiben zajlottak le a helyi közösségi választások, a helyi irodában Fehér Mária anyakönyvvezető pontosan tudja: a településnek 239 nagykorú polgára van. Az iskolában Hecskó Izabella tanító néni nyolc kisdiákkal foglalkozik, negyedikesei nincsenek. Az egyetlen iskolaelőkészítős kislány naponta ingázik Feketetóra, mert a helybeli óvodát a 2007/2008-as tanévben becsukták. A felsoroltakon kívül van még négy-öt kisebb gyermek is.
A nyugdíjas-háztartások száma 75, de csak 24-ben él házaspár, a többiek egyedül vannak. Kilencen bármiféle jövedelem nélkül. A munkaviszonyban lévő személyek száma 22, mintegy harmincan földműveléssel foglalkoznak. A szurkos, fekete föld megmunkálása nagy gyakorlatot és hozzáértést igényel. Szorgos munkával, főleg kézi erővel az itt élők napjainkban is kiváló fokhagymát termelnek. Állítólag az őseik hozták Makóról és honosították meg ebben a térségben.
- Azok, akik elmentek, a bánáti szorgalommal mindenhol feltalálták magukat, nem jönnek vissza - összegzi a helyzetet Mária.
Miközben Bíró Katicáékhoz igyekszünk, elmegyünk az új, de még nem üzemelő malom és a temető mellett. A falunak erről a széléről már látszik a romániai Valkány-tornya.
- Nekem nincs bajom a szomszédokkal - fogad minket a kedves fiatalasszony -, lassacskán ugyanis egyedül maradunk az utcában. Rajtunk kívül még abban a házban laknak - mutat egy távolabbi épületre -, de hamarosan ők is elköltöznek.
Miközben helyet foglalunk, megérkezik a kisebbik fiú az iskolából. A bátyja már felsős, Csókán tanul. Ami azt jelenti, hogy naponta autóbuszozik húsz-húsz kilométert oda és vissza. Katica férje, Csaba, dolgozik.
- Én Oroszlámosról jöttem ide férjhez, 1996 óta élek a faluban. Nekünk is vannak teheneink, de a szabadkai tejgyárnak én vásárolom fel a tejet a faluban. Két holdon termelünk fokhagymát. Annak ellenére, hogy tavaly nagyon pórul jártunk. Augusztusban egy kupec 90-95 dinárt ajánlott kilójáért, tíz mázsát felvásárolt volna. Bele is egyeztünk. Azt mondta, kicsit szétnéz a faluban, de nem jött vissza. Decemberben 85 centes ajánlatot kaptunk, annyiért nem adtuk oda, aztán meg nem kereste senki. Most adtunk el márciusban 800 kg-ot hatvan centért, a többi húsz mázsát pedig 30 centért. A tavalyelőtti árhoz képest kétezer euró a veszteségünk. Duggatáskor és szedéskor összefogunk másokkal, kisegítjük egymást, napszámosok is vannak, de a többit megpróbáljuk egyedül megoldani. Húsz hold földön gazdálkodunk, ebből 12 hold a saját tulajdonunk, a többi árenda. Búzát, zabot, kukoricát, herét termelünk. Ezt a házat is önerőből, a fokhagymából vettük meg, négy évig fizettük. Én mindig azt mondom, mi még kezdők vagyunk, majd csak lesz ez jobb is.
Arra a kérdésemre, hogy Katica ebben a faluban kívánja-e leélni az életét, határozott igen a válasz.
- A jövőt ugyan nem nagyon látom, de aki szeretne megélni, annak dolgoznia kell. A férjemet már évek óta a falu egyik nagygazdája foglalkoztatja. Reggel együtt elvégezzük az itthoni munkát a jószág körül, este minden rám vár. Abból, amit ő kap és tejpénzből megélünk. Mindent megtermelünk magunknak, az ennivaló szinte nem is kerül pénzbe. Ha elmennénk a városba, legalább egyikünknek biztos munkahely kellene. Igaz, hogy a banki ügyeket Zentán kell intéznem, az orvos csak hetente kétszer jön ki a faluba, a gyógyszertár hetente egyszer van nyitva, mégsem költöznék el. Én szeretek itt élni - búcsúzik tőlünk, miután megszemléljük a fokhagymaföldet, melyen szépen zöldellnek a sorok.
A helyi irodában színes kiadványt nyomtak a kezembe, amelyből kiderül, a falu vezetői a fejlődést a vidéki, a falusi és a vadászturizmus fellendítésében látják. A szépen kiépített és berendezett Vadászotthon, a Tájház és a kultúrotthon - amelyet jelenleg a Tartományi Nagyberuházási Alap eszközeiből újítanak fel - alkalmas lenne a különböző bemutatók, találkozások, előadások megszervezésére. Ha sikerülne javítani az itt élő emberek megélhetési lehetőségein, akkor talán nem lenne igaza msgr. Bogdán József plébános úrnak, aki A kérdezőnek című versében már évekkel ezelőtt megjósolta:
''Kérded, mi újság Egyházaskéren?
Egyházaskéren egy ház, majd egy sem.”

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egyházaskéren egy ház, majd egy sem?
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2017.07.26.
  • LXXII. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink