„Váratlanul ért minket a hír, hogy XVI. Benedek lemond pápai hivataláról, legfőbb pásztori hatalmáról. Ez ékesen bizonyítja, hogy a Szentatya nem ragaszkodik hatalmához. A hatalomhoz való ragaszkodás ugyanis kísértés lehet. A gonosz egykor például azzal kísértette meg Jézust, hogy ragadja magához az uralmat, ő azonban ezt visszautasította.
A Szentatya hangsúlyozta, hogy önállóan, szabad akaratából hozta meg döntését — semmi okunk nincs ebben kételkedni. Bátor cselekedetével új utat akar nyitni az egyház számára. Hogy ez a lemondás és az új pápa megválasztása milyen következményekkel jár, azt bízzuk a jó Isten gondviselésére!
Nagyböjt első vasárnapján az evangélium Krisztus megkísértéséről szólt. A sátán arra törekedett, hogy hazugságaival a maga szolgálatába állítsa, Istennel pedig szembefordítsa az embert, még Jézust sem kíméli. A kísértés mindenki számára ugyanazt jelenti: Az igaz Isten helyett szolgáld a „hazugság atyját”! Isten szeretete helyett válaszd az önszeretetet! Ne engedd, hogy Isten uralkodjék fölötted, hanem vedd kezedbe sorsodat! Hogy Krisztust is megkísértette a gonosz, azt jelzi, hogy életünkben elkerülhetetlen a rossz elleni küzdelem. Ez emberi létünk velejárója. Ha nem volna ez a küzdelem — azaz, ha nem volna rossz, és mindig csak jót tehetnénk —, akkor meg a szabad akaratot hiányolnánk. Isten megengedi a rosszat, hogy mi dönthessünk: mellette vagy ellene vagyunk. Jézus megkísértésének története megerősít minket abban, hogy a gonosz mindenféle csábításának ellent lehet mondani. A kísértések — bár sok esetben valóban nehezen — felismerhetők és visszautasíthatók. Jézus sem engedelmeskedett a gonosznak, nem követett el bűnt, mert az nem áll összhangban Isten szentségével. A bűn ugyanakkor nemcsak Isten természetével ellentétes, hanem emberi természetünkkel is. Nincs helye életünkben, ha valóban komolyan vesszük az életszentségre való törekvést, amit Isten kér tőlünk.
A gonosz módszere a megtévesztés: például a rosszat a jó látszataként tünteti fel. Olyanra ösztönöz minket, ami első pillanatban jónak tűnik, és nem is gondolnánk, hogy a gonosz csapdájába kerülünk. A megtévesztés másik megnyilvánulása, amikor valaki túlságosan magabiztos, és azt képzeli magáról, hogy sebezhetetlen. Jézus megkísértésének története arra figyelmeztet, hogy sebezhető vagyok és könnyen a bűn csapdájába eshetek.
Mi a célja a kísértésnek? Jézus esetében mindhárom kísértés arra szolgál, hogy eltérítse őt a küldetésétől. Nem véletlen tehát, hogy közvetlenül az ő nyilvános működése előtt zajlik ez az esemény. A gonosz azt akarja, hogy az Úr ne engedelmeskedjen az Atyának, ne teljesítse küldetését, amit az Atyától kapott. Még az utolsó pillanatban is erre törekszik a gonosz: közvetlenül Jézus szenvedése előtt is el akarja téríteni őt a megváltás végrehajtásától, ahogyan erről az Olajfák hegyén történt jelenet tanúskodik (vö. Lk 22,39-46). Mi a célja az ember megkísértésének? Hasonló, mint Jézusé. Eltéríteni minket emberi hivatásunktól. Eltéríteni attól a feladattól, küldetéstől, amit Isten bíz ránk. Eltéríteni minket attól a szívünk mélyén élő vágytól, hogy Istent keressük és megtaláljuk. Eltéríteni minket a szeretet útjától.
HORVÁTH István Sándor
Zalalövő plébánosa, az internetes napi evangélium kezdeményezője és szerzője