- Szabó Attila fotója

Nikowitz Oszkár, Magyarország új belgrádi nagykövete 2011. január 21-én adta át megbízólevelét Boris Tadić köztársasági elnöknek, de tavaly novemberben kezdte meg szolgálatát a szerbiai fővárosban.
" Szerbia, Vajdaság nem ismeretlen az Ön számára, mégis megkérdezem, örült-e a kinevezésének?
- Talán csakugyan mondhatjuk, hogy nem ismeretlen terepen vagyok, de hozzá kell tennem gyorsan, hogy diplomataként nem dolgoztam soha Szerbiában vagy a volt Jugoszlávia területén, így aztán mégiscsak a kezdők izgalmával jöttem ide. Sőt, kétszeresen kezdő vagyok, mert nagykövet sem voltam azelőtt. Mivel már a pályám befejezéséhez készülődtem, meglepetésként ért a felkérés. Hogy nagy megtiszteltetés, az kétségtelen, és ez legyezgeti az ember hiúságát, hiába is tagadnám. Annak persze, aki ismeri ezt a világot, világos, hogy ide nem jutalomutazásra küldik az embert, hanem a rengeteg tennivaló elvégzésére. Ha a tényleges magyar érdekeket, nem pedig a mediatizált szempontokat nézzük, akkor Belgrád rendkívül fontos hely a magyar külpolitika szempontjából, magamnak néha halkan azt mondom, hogy talán a legfontosabb. Legalábbis az egyik legfontosabb. Szóval, nemcsak örülök a megbízásnak, hanem egyenesen lelkesít, és ezért élvezettel végzem a munkám.
" Milyennek ítéli meg a vajdasági magyarság helyzetét, illetve, változott-e ahhoz az időszakhoz viszonyítva, amikor a Határon Túli Magyarok Hivatalában tevékenykedett?
- 1995 és 1998 között dolgoztam a Határon Túli Magyarok Hivatalában, a miloševići évek alatt. Azt az időszakot semmiképpen sem lehet a maival összevetni. 1995-ben még háború dúlt a volt Jugoszláviában, rengeteg vajdasági magyar menekült el a katonaság elől, és az itt maradottak fizikai biztonsága is veszélyben volt, de még később, a krajinai menekültek Vajdaságba települése idején is. Aki tehát azt mondja, hogy ma nem jobb a helyzet, nem mond igazat. A mai helyzetet viszont a mai lehetőségekhez képest kell megítélni.
A társadalmi környezet mindenképpen kedvezőbb 2000 óta a magyarság számára is, a törvényi keretek a Magyar Nemzeti Tanács létrejöttével sokat javultak. Tudom, hogy a mindennapokban még számos dolog kilóg ezekből a keretekből, de már nagyon sok múlik azon: mennyire tud az adott lehetőséggel élni maga az itteni magyarság. Ez már önmagában nagy pozitívum. A finanszírozás persze nem ideális, és azt is látom, hogy a magyarságban jelen van egyfajta - teljesen indokolt - türelmetlenség is, hogy ''kifutunk az időből”, most azonnal kellene orvosolni minden bajunkat. Naponta olvashatok arról is, hogy még mindig igen könnyű ''packázni” a kisebbségi helyzetben élő egyénekkel. De látom a javulást is, és csak arra biztatnék mindenkit, hogy törekedjen az összefogásra, mert egységben, erős képviselettel könnyebb kiharcolni a jogainkat. Kisebbségi létben az egyén semmit sem kap ajándékba, mindenért meg kell küzdeni, ami a többséginek természetes adottság. A kisebbségi léthez végtelen szívósság kell, tudatosság és elszántság. És nagy az egyén felelőssége minden döntésében.
" Hozzátesz-e az ittléte jelentőségéhez, hogy éppen most zajlik a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése, az állampolgárság megszerzése a könnyített honosítási eljárással?
- Ez a törvény valóban sok szempontból meghatározó a munkánkban. Az állampolgárság könnyített megszerzésének a lehetősége megmozgatta az állóvizet: megélénkítette a kapcsolatunkat a vajdasági magyarsággal, ugyanakkor állásfoglalásra készteti a szerb közéletet is. Mindkettőnek a hozadéka örvendetes: apropót ad a párbeszédre. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nemzet egysége, összetartozása nem csupán szólam Budapest részéről, hanem íme, a gyakorlatban is megnyilvánul. Ez és a két ország között erőteljesen javuló viszony önbizalommal tölti el a vajdasági magyarokat, és ez nem elhanyagolható, mert nagyobb magabiztosságot ad a kisebbségi lét hétköznapjaiban.
" Hogyan jellemezné a kialakulóban lévő új viszonyrendszert a magyar kormány és a vajdasági magyarok között, illetve a magyar kormány és a szerb kormány között?
- A vajdasági magyarok megbecsülése egyre nő az anyaország és az összmagyarság szemében: Budapest és a vajdasági magyarság viszonya illusztrálja legjobban, hogyan képzelhető el a nemzet egysége. A szerb köztársasági és a vajdasági politikai életben öntudatosan részt vevő, csaknem egységesen fellépő, ezért erős magyarság egyenrangú tanácskozó partnere az anyaország kül- és belpolitikáját irányító testületeknek, a határ menti megyei és települési önkormányzatoknak is. Az új viszony jellemzője az egyenrangú egymásrautaltság: mi is tudunk segíteni a vajdasági magyarok bizonyos gondjain, ugyanakkor szükségünk van a részvételükre a magyar anyaország politikájának gyakorlati alakításához.
A szerb és a magyar kormány között most nagyon biztató a viszony. Azt szokták mondani, hogy két állam kapcsolata nem két kormány kapcsolata, de ez a jó viszony nem választható el attól a ténytől, hogy Szerbiában most van kormányon a leginkább Európa felé forduló vezetés, és Magyarországon is erős a vezetőség társadalmi legitimációja. A két kormány merhet őszintén, mondhatni, a nép felhatalmazásának birtokában egymás szemébe nézni, és elővenni kényes kérdéseket is. Ezek miatt már nem kell a viszony megromlásától tartani, és ez a vajdasági magyarok szempontjából is nagyon fontos!
" Kinevezése után hamarosan Zsablyára látogatott. Fontosnak tartja-e a tisztázatlan történelmi múlt kérdéseinek a feltárását, konkrétan az 1944-45-ös történések megvilágítását?
- Ez az egyik legfontosabb a kényes kérdések sorában, és ennek a tisztázását alapfontosságúnak tartom. Meggyőződésem ugyanis, hogy a vajdasági magyarság sorsára és viselkedésére erős befolyással van az a tény, hogy az 1944-45-ös véres magyarellenes bosszú után lezáratlanul itt hagyott zsigeri megfélemlítés rezgései ma is kimutathatók a gyomorfalakon. Az önérzetes, kultúráját, hagyományát, történelmét büszkén vállaló, jogaiért kiálló magyar magatartásnak ez is útjában áll. Ez rejlik amögött, hogy sokan másodrangú állampolgárnak érzik magukat, olyannak, akinek szégyellnivaló a háttere, a múltja. Fájó látni például, hogy arról az örökségről, amit a magyarság hozott ide, a közösbe, a szerbiai vagy vajdasági kultúrörökség nem vesz tudomást, nem tart rá igényt! Egy megbékélési gesztus, az ártatlan áldozatok előtti főhajtás a rehabilitációnk első és legfontosabb lépése. A múltat be kell vallani, ki kell beszélni, le kell zárni. Különben tovább mérgez.
" Diplomáciai tevékenysége alatt nyilván annak az elvárásnak is eleget kell tennie, hogy Magyarország egyengesse Szerbia útját az Európai Unió felé. Hogyan jelenhet meg Vajdaság mint régió az uniós színtéren?
- Ez elsősorban Szerbiától függ. Az Európai Unióban vannak képviseletei régióknak is, és elvileg már a Vajdaságnak is, bár tudomásom szerint még csak a döntés született meg erről, de működni még nem működik. A régióképviseletek általában gazdasági kapcsolatokért, befektetésekért lobbiznak, és ezt tehetné a Vajdaság is, s bizonyára profitálna is belőle, amint élvezné az előnyeit egész Szerbia is. Az az érzésem azonban, hogy először itt, az országon belül kellene zöld ágra vergődni a régiókkal kapcsolatos vitában. Abban biztos vagyok, hogy a Vajdaságnak, a hagyományosan soknemzetiségű és nyitott régiónak a megjelenése Brüsszelben jó ajánlólevél volna egész Szerbia uniós integrációja számára is.