A 3. lapszám címoldalán egy, a régi, zentai városházát ábrázoló, a századforduló környékén készült fotó látható, és Tari László szövegéhez kapcsolódik, mely a 130 éves, zentai villamos világításról szól. Lakatos Adél a zsablyai Havas Boldogasszony-templom építéstörténetét írta meg az olvasók számára. Két tanulmány is foglalkozik a sporttal, az egyikben Táborosi László kutatómunkájának köszönhetően Vajdaság Trianon utáni sporttörténetét ismerhetjük meg közelebbről, a másikban pedig Kazi Zsolt foglalkozik azzal, hogy a Délvidéki Serleg az újvidéki klubhoz került, és ott is maradt örökre. Károly Adrienn az 1891 és 1919 között Szabadkán működő nyomdákat vette sorra, és megtudhatjuk, hogy a város első nyomdája a Bittermann családé volt. Nagyon izgalmas és egy igazi időutazás Molnár Tibor a vajdasági szövetkezeti mozgalomról szóló írása. Kiemeli, hogy a mozgalom révén a polgárok széles tömegei ismerhették meg a pénzgazdálkodás fortélyait és előnyeit, ezáltal pedig gazdasági tapasztalatokat szereztek, melyek hozzájárultak a gazdasági vállalkozásaik fejlesztéséhez.

A lapszám két csantavéri kötődésű írást is tartalmaz, az elsőben Sándor Laura képzőművész, tanár beszámolóját olvashatjuk az első Csantavéri Művésztelepről, ám a szövegből az is kiderül, hogy Markulik József, a helyi képzőművész, teoretikus, pedagógus már 1956-ban szervezett művésztelepet. A szerző kitér a régiónk más művésztelepeire is, hogy lássuk, milyen lehetőségek vannak a vajdasági képzőművészek számára, hogy több napon át együtt alkossanak, fejlődjenek, barátkozzanak, tapasztalatot cseréljenek. A másik tanulmány Szedlár Rudolf helytörténész tollából ered, aki az I. világháború okozta károkat vizsgálta meg a csantavéri lakosság körében. Az írásból kiderül, hogy a háború legnagyobb vesztesei azok a családok voltak, amelyek férfi tagja bevonult katonának, hiszen a szolgálatot teljesítő apa, férj, fiú családfenntartó volt, és a hiányzó jövedelem miatt a hozzátartozók sokat nélkülöztek.

A zeneművészet is képviseli magát a kiadványban, Pekár Tibor Blaha Lujza izgalmas életútját mutatja be az olvasóknak, valamint olvashatunk az adai kántorról, Poják Jánosról, aki koporsós, temetkezési vállalkozó is, és hatvankét éve áll a közösség szolgálatában. Czékus Géza a Részvét-hangok című, halotti búcsúztatókat tartalmazó könyv kapcsán ír a kántorról.

A Bácsország következő, vagyis 4. lapszáma Szlávics Károly tanulmányával kezdődik, melyben a magyarok és a németek 1941 és 1944 között történő viszálykodásairól olvashatunk. Bencsik István Szabadka elfeledett jeles szülöttéről, Lichteneckert István tőrvívóról, orvosról emlékezik meg. A sportoló eredményei kiváló bizonyítékai annak, hogy a vívást a XIX. század végén és a XX. század elején magas színvonalon űzték, elsősorban Matkovich Miklósnak és Vermes Lajosnak köszönhetően. Mészáros Zoltán Olajos Nagy Miklós visszaemlékezéseit és a kommunista pártban való tapasztalatait közvetíti az olvasóknak. Szőke Anna azokról a kishegyesiekről ír, akik 1878 után elvándoroltak Boszniába.

A kiadvány egyik legérdekesebb írása a Különös gyógyulások, állatgyógyítások címet viseli, Gergely József a szerzője. A szövegből megtudhatjuk, hogy Hódegyházán milyen népi gyógymódokkal sikerült megelőzni a seb elfertőződését vagy eltüntetni a tüskés szemölcsöket. Ebben az időben hittek a ráolvasásban, az imádkozásban, és előszeretettel is alkalmazták ezeket a gyógymódokat. Pekár Tibor Hegyi Aranka színművésznő életútját járja körül a tanulmányában.

Aki kezébe veszi a Bácsország legújabb lapszámait, az megbizonyosodhat róla, hogy mindenki talál számára érdekes szöveget, melynek elolvasásával nemcsak hogy jobban megismerhetjük a népünket, hanem a tudásunk is gyarapodhat.