Könnyed izgalom borította be a várost, és ahogy eltekertem a múzeum mellett, éreztem, Dömötör Miksa bérháza alig várja, hogy néhány órácska múlva kitárja hatalmas kapuit a látogatók előtt. Átellenben a zsinagóga készülődött, aztán a városházából áradt ki a sürgés-forgás hangulata. A szokásos lendülettel akartam bekanyarodni a Magyar Médiaház utcájába — milyen jó, hogy a fékkel és a reflexeimmel is minden rendben van! Az utcácska végén ugyanis lázas pakolás, rakodást folyt: ruhatartó állványokat húztak, padokat cipeltek, pultokon rakosgattak, sörcsapot szereltek. A múzeumok éjszakájára készült Szabadka.

Este hét körül aztán újra biciklire pattantam, ezúttal már társaság is akadt: kisfiam és elválaszthatatlan jóbarátja taposta a pedált előttem, miközben sorolgatták, mi kellene, hogy okvetlenül beleférjen az éjszakába. A múzeum mindenképp!; A kisvasutat ki ne hagyjuk!; Ugye, fagyizunk a Pelivanban?; Elmegyünk oda is, ahol egyszer azokat a kis képeket láttuk, tudod, a vasúttal szemben, abba a nagy, szép épületbe? — A Raichle-palotába? — Igen! Menjünk sokfelé!

Meteorok a Szabadkai Városi Múzeumban (Roncsák Alexander felvételei)

A Zsinagóga téren már óriási volt a tömeg, a bicajoknak is csak nagy nehezen szorítottunk helyet egy fa mellett, aztán a múzeum kitárt kapuin átlépve hömpölyögtünk a tömeggel, egészen fel a padlástérbe, a természettudományi osztály állandó tárlatára. No, itt egy jó órára le is cövekeltünk, a két srác annyira belemélyedt a kitömött állatok, méhek és bogarak százai, csontvázak és koponyák, szikesek, löszfalak és nádasok tanulmányozásába! Nézd, sakktáblalepke!; Most hagyj, a vaddisznóról olvasok!; Mit jelent az, hogy koponyalékelés?; Én is akarok otthon egy rovargyűjteményt! Ugye, veszel gombostűket meg egy nagy táblát! Csak nagy nehezen tudtam őket kicsalogatni az ezernyi élményt kínáló félhomályból, úgyhogy a meteoritkiállításra már rá sem kukkantottunk, és az idén először elmaradt a vajdasági magyar képzőművészet legjelentősebb darabjait bemutató állandó tárlat megtekintése is (pedig nekem az a kedvencem!) — hiába, ez van, ha az ember két kíváncsi gyerekkel néhány óra alatt minél több helyre el szeretne jutni.

A múzeumtól a zsinagógáig mindössze néhány lépés a távolság — viszont ha közben akad egy oldtimer-kiállítás, csoda motorokkal és csoda autókkal, akkor a közel kifejezés is relatívvá válik. Aztán végre eljött az a pillanat is, amikor bejutottunk a kapun, és bebarangolhattuk a zsinagógát. Hányszor láttam már, és mégis, újra és újra akad egy-egy korábban észre nem vett, lenyűgöző részlet! Vannak csodák, melyekkel nem lehet betelni.

S jöhetett az elmaradhatatlan fagyizás a Pelivanban, enélkül a múzeumok éjszakája nem az igazi. Aki még nem próbálta ki, mindenképp egyen mákosat! Isteni, ez a kedvencem!

Schpitz lamps — Tresherica Street Market

És ha már hangulat, irány az Ago Mamužić utca! A fiúkat is lenyűgözte a Tresherica market utcai bazár. A retró lámpáktól alig lehetett elszakadni (a régi húsdarálót és sok egyebet újraálmodó Kiss Zoltánról hamarosan lapunkban is olvashatnak), továbbá voltak még kitűzők, ruhák, bögrék, cukorkák, kulen, ékszerek, faliórák, cigarettatárcák, bőr dohánytartók, megannyi kézművestermék, nagyvárosi hangulat, sok fiatal és örökfiatal, egy aranyos kutya, jó zene…

Melinda Šefčić kiállítása a Dr. Vinko Perčić Galériában

S már mentünk is tovább, a Dr. Vinko Perčić Galériába. Itt a szabadkai származású, Horvátországban élő Melinda Šefčić rajzai és festményei előtt hidaltunk le. Börtönök és kórházak falaira lát oda hihetetlen dolgokat, számos csoportos kiállításon vett részt Horvátországban, valamint Olaszországban, Portugáliában, Görögországban, Szerbiában, Macedóniában, Indiában, Lengyelországban, Németországban, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban. Olaszországban 2014-ben díjazták a Mirror of my soul című kiállítását — ezt is megnéztük, egy-egy alkotáshoz többször is visszatértünk. Jó volt, nagyon!

Még egy jó kis séta az esti Szabadkán, az új városházáig, a megígért kisvasút-kiállításig. Moccanni sem lehetett, kis- és nagygyerekes családoknak kötelező program, egy „baj” van csak vele: irtó sokszor hangzik el a híres na, anya, még csak öt percet, kérlek! kunyerálómondat.

Pesti Emma és Miroslav Jovančić a Kortárs Galériában

A Kortárs Galériában Pesti Emma Elmozdulások című kiállításával kezdtünk. Ennek kapcsán később absztrakcióról és tájról, színekről és kontrasztokról beszélgettünk — érdekes volt végighallgatni, miket is gondol két kisfelsős a kortárs művészetről és alkotásokról, még ha közben sokszor reménykedve tekingettem is körbe, ugye, ezt most nem hallotta senki… Egy örömteli találkozás az osztályfőnökkel a Raichle-palota emeletén, az erkélyről való éjszakai városnézés meg a Garden Quartet hangversenyének egy része (de szívesen maradtam volna végig!) még belefért a mi éjszakánkba. Aztán visszasétáltunk a bringákig a múzeumhoz, közben megbeszéltük az élményeket, ugye, jövünk máskor is? — kezdték a kunyerálást még időben.

KurtaUtca a Cortexban

Alex kollégám késő este még bekukkantott a Vojnich Oszkár-tárlatra, megnézte a meteorokat, belehallgatott a zenedések koncertjébe a városháza dísztermében, szalmakép-kiállításon is fotózott, betért az erre az alkalomra új helyen kinyitott Klein House Social Barba és a Cortexbe is, ahol a KurtaUtca muzsikált.  

S még ketten együtt sem láttunk mindent, annyi kaland várt a szabadkaiakra ezen az éjszakán. 

Kiállítás a Klein House-ban

Még több kép!:▼