Egyediség és színharmónia
Szakáll Laura
2022.05.16.
LXXVII. évf. 19. szám
Egyediség és színharmónia

A gyöngy örök érvényű klasszikus, mely sohasem megy ki a divatból. Az elegáns gyöngysor mellett modern nyakékek, karkötők és egyéb kiegészítők készülnek belőle. A magyar népviseletekhez is kiválóan illeszkednek az ilyen nyakláncok, a gyöngyfűzés része a folklórnak.

A zentai Törteli Csilla 2013-ban költözött Budapestre, majd 2019-ben Dunaharasztiban telepedett le a családjával. Mint mondja, már kislányként is vonzotta a képzőművészet, az alkotás. Végzettsége szerint építőmérnök, de mindig a lakberendezés és a divat foglalkoztatta. Az egyedi ékszerek alkotásában tud kiteljesedni. Főleg menyasszonyoknak tervez meseszép kiegészítőket. Szereti a színeket, harmonikusan kombinálja az árnyalatokat. Színtanácsadást is tanul, hogy segíthessen azoknak a megrendelőknek, akik bizonytalanok a hozzájuk leginkább illő színek kiválasztásában.

— Mondhatni, hogy amióta az eszemet tudom, kézművességgel foglalkozom. Kisgyerekkorom óta vitt anyukám mindenfelé. Egészen kicsiként, négyévesen már az óvodában pályázaton díjazták a rajzaimat. Nyaranta festőiskolába jártam, megboldogult Balla Mátyáshoz, a nagymamámmal pedig kézimunkacsoportba, ahol megtanultam hímezni, frivolitásozni. Etnotáborban találkoztam először a gyöngyfűzéssel, bőrözéssel, batikolással, nemezeléssel, csontfaragással, agyagozással. A műszakiórákat is imádtam az általános iskolában, még a makramészakkörön is részt vettem. Tehát valóban mindent kipróbáltam a kézművesség terén.

* Milyen ékszereket készítesz?

— Három részre osztható a Stelly Design. Az első a menyasszonyi ékszerek és kiegészítők. Ezt szeretném a legmagasabb fokra fejleszteni. Teljesen egyedi terveket szoktam készíteni a menyasszonyoknak. Drótos technikával, fűzéssel dolgozom leginkább, de szoktam filcre, csipkére is varrni gyöngyöket. A második csoportba tartoznak a kézzel fonott nyakláncaim, melyek 100% pamutból készülnek. Ezek kérhetőek teljesen fémmentesen is, a kapcsos változathoz pedig antiallergén kiegészítőket használok. Itt a gyöngyöket és köveket kézzel varrom fel, egyesével. A harmadik pedig a babahajpántok és babaszoba-kiegészítők. Ezt a három kislányom inspirálta. Itt szoktam levezetni a fáradalmakat, mivel egy-egy nyakék vagy menyasszonyi ékszer sok-sok óra koncentrációt igényel. Több évig nem találtam meg azt az egy ékszert, amely által felismerhető vagyok. És egyszer csak jött ez az ötletem, melyet előttem még senki sem csinált (most sem sokan, szerencsére). Boldog vagyok, hogy most már nem csak az ismerőseim rendelnek, és felismerik egymáson is, hogy ez egy Stelly Design ékszer. Mindig a színek harmóniáját keresem, de néha vannak extrém színkombinációs megrendeléseim is. Viszont akkor is azokat az árnyalatokat igyekszem alkalmazni, amelyek jól állnak egymásnak. Az én kedvenceim egyébként a pasztellszínek. A fonott nyakékalapom 100% cataniafonalból készül, 90 szálat fonok össze, és kb. 70–100 gyöngy kerül rá. Az elkészítési idő a gyöngyök válogatásával együtt mintegy 2,5–3 óra. A menyasszonyi nyakékek pedig valóban nagyon változatosak, azokra soha nem szoktam még csak munkaidőt sem számolni. Addig csinálom, amíg teljesen elégedett nem leszek.

* Fej- és hajdíszeket is alkotsz…

— Igen, ezeket most egyszerűen imádom. Minden menyasszony, elsőáldozó, ballagó lány hajában jól mutatnak. Remélem, sokáig divatban maradnak, mert nagyon élvezem a készítésüket. 

* Alkalmi és hétköznapi viselethez is kapható nálad kiegészítő?

— Leginkább esküvő (menyasszony, koszorúslány, örömanya, tanú, vendég, kis koszorúslányok), keresztelő (babahajpántok, kis karkötők), elsőáldozás, ballagás alkalmából keresnek meg. Ruhához és frizurához terveztetni kiegészítőt mindig egy olyan plusz, amelytől még jobban fogja érezni magát az ünnepelt, és még különlegesebbé válik az alkalom. Ilyenkor valóban mindenki 100% figyelmet igényel. Minden esetben megpróbálom megadni a legtöbbet, ami tőlem telik. Természetesen hétköznapi kiegészítők is vannak. Muszáj volt fülbevalókat is alkotnom, egy kicsit készletre is, hogy legyenek, mert szerencsére újra van rájuk igény. Az emberek a COVID bezártsága és a home office időszaka után újra elkezdtek élni, öltözködni. A legújabbak a legyezős, valamint a masnis, gyöngyös fülbevalóim. Emellett egyszerű karkötőket is készítek. 

* Mik a legkelendőbb termékek?

— Szerencsésnek mondhatom magam, mert kizárólag olyan dolgokat készítek, amelyek kelendőek. Szinte csak a megrendeléseket tudom teljesíteni. Nagyon sok most a menyasszonyi fejdísz, valamint a gyönyörűbbnél gyönyörűbb combkötők. De a fonott nyakékek és fülbevalók, valamint a babahajpántok, a nagyobbacskáknak pedig a hajráfok is keresettek.

* Mennyire népszerűek Magyarországon és Vajdaságban a kézműves- és egyedi kiegészítők?

— Magyarországon és Vajdaságban is hasonló a helyzet. A vásárlóknak csak egy nagyon kis része nem sajnálja a pénzt a drágább kézművestermékekre. Sajnos az az általános, hogy a legtöbb ember bemegy a kínai áruházba, és vesz valamilyen olcsó kiegészítőt. Nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb mindenki rájön, hogy a kevesebb, de jó minőségű termék sokkal jobb, mint a halmozás — még a környezetvédelem szempontjából is.

* Milyen tervekről tudsz beszámolni?

— Nagyon szeretném szélesebb körben népszerűsíteni a kézművestermékeket, a gyerekekkel megismertetni a hagyományőrző technikákat, akár az általam szervezett táborokban. Workshopokat is tervezek, melyek több téma köré épülnek majd. A legközelebbi célom viszont, hogy a nyakékeimet a négy évszak és a tizenkét színtípus jegyében alkossam meg. Ezt bemutató darabokkal szemléltetném, hogy kinek mi áll jól, és ezek mentén haladva színtanácsadást tartanék Vajdaságban és Magyarországon is. Remélem, lesz rá igény! Az én misszióm az egyediség hangsúlyozása és az, hogy a nők ne felejtsenek el nők maradni. 

A Stelly Design ékszereket és kiegészítőket a közösségi oldalakon is megtekinthetik az érdeklődők. A következő platformokon az alkotóval, Törteli Csillával is kapcsolatba léphetnek azok, akik rendelni szeretnének: www.instagram.com/stellydesign, www.facebook.com/stellydesign, www.stellydesign.com

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kreatívan rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..