Egy zenei karrier állomásai
Dr. Csermák Zoltán
2021.08.14.
LXXVI. évf. 32. szám
Egy zenei karrier állomásai

Madaras Gergely, a tehetséges, fiatal karmester Nyugat-Európában tovább „öregbíti” a magyar zenészek jó hírét. Az Orchestre Philharmonique Royal de Liège zeneigazgatója nemrégiben a martonvásári Beethoven-hangversenysorozat második előadásán állt a pulpitusra — a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezényelte. Kérésemre a karrierjéről a következőket mesélte.

— Bécsi tanulmányaim után egy manchesteri ösztöndíjra — száznegyven jelentkezőből — engem jelöltek, így feleségemmel, Győri Noémi fuvolaművésszel 2010-ben kiköltöztünk Manchesterbe, Nagy-Britannia második legjelentősebb városába. Két év után Londonba vitt az utunk, mivel az Angol Nemzeti Operában másodkarmesterként dolgozhattam. Jóllehet, e szerződésem két év után lejárt, de azóta is az angol fővárosban élünk. Feleségem a Royal Academy of Musicon doktori képzésen vett részt, és közben a család is gyarapodott, két lányunk született, ők már ott tanulnak. Budapesti lakásunkat is fenntartjuk, rendszeresen hazajárunk: a magyar kötődés számomra nagyon fontos. Egy harmadik bázisváros is bekerült pályafutásomba: előbb Dijon, később Liège. Ennek előzménye, hogy 2013-ban jelentkeztem a Besançoni Nemzetközi Karmesterversenyre, s több száz résztvevő közül bekerültem az utolsó fordulóba, másik két társammal együtt, de nem én nyertem. Egy kicsit apátiába estem, és véglegesen szakítani kívántam a karmesterversenyeken való részvétellel. Viszont a Dijon Bourgogne Zenekar igazgatójának — már az elődöntő alatt — felkeltettem az érdeklődését, s a megmérettetés után meghívott egy koncert dirigálására. Az ismerkedés annyira jól sikerült, hogy kineveztek a zenekar zeneigazgatójává, e tisztséget hat évig töltöttem be. Közben támogatóm egy év után távozott, a Liège-i Királyi Filharmonikusok igazgatójaként folytatta munkásságát. Dijon kulturális élete nagyon gazdag, zenei életének fő helyszíne egy modern koncertterem-operaház. Az alacsony költségvetésű regionális zenekara félszáz művészt foglalkoztat, velük főleg a kamarazenekari repertoárban értem el sikereket. A liège-i együttes zeneigazgatójának 2019-ben neveztek ki, ami előrelépés számomra: az 5 millió lakosú francia Belgiumnak, Vallóniának az egyetlen szimfonikus együttese, mintegy száz zenész játszik soraiban, és 14 millió eurós költségvetésből gazdálkodik. A frankofón kapcsolatok segítették pályafutásomat, így Genfben, Párizsban, Lyonban és Montpellier-ben is gyakran szerepeltem, természetesen időközben franciául is megtanultam. Liège-ben elődöm osztrák volt kilenc éven át, így az osztrák szerzők művei is a repertoárra kerültek. Itt vetek fel egy gondolatot: A nagyzenekarok általában kevés Mozart- és Haydn-művet tűznek műsorra. Ennek gyakorlati oka az, hogy egy Haydn-mű előadásához negyven muzsikusra van szükség, így felmerül a kérdés, hogy ezalatt a zenekar másik felét hogyan lehet lefoglalni. Ennek megoldásában a COVID „jótékony” hatású volt, az egymástól messzebb, másfél méterre helyet foglaló muzsikusok elhelyezésére — a színpad méretei miatt — az alacsonyabb létszám ideálisnak mutatkozott. A zenekar is sokat profitált a Schumann-, Haydn- és Mozart-művek előadásával, kúraszerűen hatott, új szelleme megérintette a zenészeket. S a terveim? Ne feledjük, a híres szerző, César Franck karrierje Liège-ből indult el, és jövőre ünnepeljük születésének bicentenáriumát, így feladatunk akad bőven…

Madaras Gergely (Emmer László fotója)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar (MNF fotó / Csibi Szilvia)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..