home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy vállon minden teher
Perisity Irma
2020.01.02.
LXXIV. évf. 52. szám
Egy vállon minden teher

Ahogy tökéletesedik a világ, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz az országok, népek, kultúrák, annál vegyesebb a jó öreg Föld lakosságának összetétele.

Pedig van egy ősrégi, gyakorlat szülte megállapítás, mely szerint a legegészségesebb az a közösség, amely egy fajta „madárseregből” állt össze. Persze a sikeres vegyes házasságokban élők cáfolják ezt, de a fiatal lány szerint sosem vagy legalábbis nagyon ritkán lesz két, mindenben különböző ember viszonyából harmonikus, boldog család.

— Anyám helyett jöttem el erre a beszélgetésre, mert úgy éreztem, az átélt szörnyűségek ellenére ő igyekezne igazolni egykori párválasztását — mondja az örökké mozgó lány, aki dús, hullámos hajkoronáját szinte percenként igazgatja. — Pedig a beszélgetést éppen azért akartuk nyélbe ütni, hogy szemléltessük az olvasóknak: mi lesz, ha két idegen világ találkozik, és az első fellángolás után élni kell a mindennapokat más-más szokásokkal, íratlan szabályokkal, viselkedési formákkal.

Az édesanyám bácskai magyar családból származik, az anyai nagyszüleim más nyelven nem is tudtak. Anyám nagyon tehetséges volt, olyan zenei érzékkel, amelyet már gyermekkorában megcsodáltak. A középfokú zeneiskola befejezése után a szarajevói zeneakadémiára iratkozott, abban az időben a boszniai főváros volt a fiatal, tehetséges zenészek központja. Egyetlen gyermekként minden kívánságát tiszteletben tartották a szülei, ezért került olyan messzire egyetemre. A négyéves akadémiát három év alatt végezte el, még nem is diplomázott, amikor felkérték az első koncertre. A Szarajevóban töltött éveknek köszönhetően baráti köre vegyes összetételű volt, és akkoriban nem estek egymásnak az emberek csak azért, mert más nemzetiségűek voltak.

Anya hamar férjhez ment egy karlovaci kollégájához, és mivel mindketten állást kaptak, az esküvő után ott maradtak Boszniában. A nővéremmel ott születtünk, ott kezdtünk iskolába járni. A nyarakat „fent”, Bácskában töltöttük a nagyszülőknél. Ezek az évek voltak a legszebbek. Az apám sajnos meghalt, amikor a nővéremmel még általános iskolába jártunk. Anya egyedül maradt, dolgozott, minden szabad percét nekünk szentelte. Közben itthon meghalt a nagypapa, a nagymama nem akart hozzánk költözni, de egyedül sem akart maradni. A nővérem, aki akkor tizenhét éves volt, önként vállalta, hogy a nagyihoz költözik, neki ugyanis az északi mentalitás jobban megfelelt, mint a boszniai. Így váltunk el, és csak nyaranta találkoztunk, a háború miatt pedig akkor is ritkán. Anyával éltük át az ország széthullását, egyikünk sem akarta elhagyni az otthonunkat. Apám szüleivel nem ápoltunk szoros kapcsolatot, így teljesen egyedül voltunk. Hívtuk a nővéremet és a nagyit, hogy jöjjenek oda, de a testvérem ezt határozottan visszautasította.

Több mint tíz év özvegység után anyám megismerkedett a Nemzetközi Vöröskereszt missziójából egy törökországi férfival. Beleszeretett, és néhány hónapos ismeretség után összeházasodtak. Egy ideig még Szarajevóban éltünk, de anyám férjét visszahívták a családi, igen szigorú kötelezettségek, így vele tartottunk. Eladtuk a lakást, és belevágtunk az új életbe. Ott sajnos minden egészen más, hiába volt a mostohaapám értelmiségi család tagja. A szülei nyugdíjasok voltak, egy kisvárosban éltek — szinte törzsi szabályok szerint. Az asszony ott csak arra való, hogy a hatalmas család férfi tagjait minden tekintetben szolgálja. Ez volt az első fázis. Utána kezdődtek az erőszakoskodások, tettlegesség, fenyegetések. A mostohám elvette az útlevelünket, beszűkítette az életterünket. Anyám nem mert megszökni, sem a rendőrséghez fordulni. Én megszökhettem volna, de nem volt lelkem egyedül otthagyni. Gyülemlett bennem a keserűség, a megalázottság, a tehetetlenség, de nem találtam megoldást.

Anyám addig könyörgött a család „főnökének”, amíg az meg nem engedte, hogy a nővérem nálunk töltse a szabadságát. A megérkezése után két napra a mostohánk odaígérte őt egy rokonuknak. Persze, a nővérem nem értette, mi történik, és bejelentette, hogy másnap hazajön. Akkor este anyát a férje és az apósa félholtra verte. Én a nővéremmel együtt kiszöktem a hatalmas kertbe, kerestek bennünket, de a sötétben nem találtak ránk. Azon az éjjelen minden keserűségemért a nővéremet okoltam, mondván: sosem törődött velünk, egyetlen levelemre sem válaszolt. Kétségbeesésemben őt tettem felelőssé mindenért, így világossá vált számára, hogy minden teher az én vállamra szakadt, miután eljött otthonról. Ő tett itthon feljelentést anya férje ellen, de sajnos eredménytelenül. Anya nem mert válni, sem megszökni, könyörgésére pedig három hónap múlva sikerült visszajönnöm a nagymamához. Szegénykém, ő is kétségbe van esve, és megállás nélkül mondogatja: minden madár a maga seregébe! A nyáron végre anya ügyét is sikerült elindítani. Egyelőre várja a válóper eredményét, csak utána jöhet haza. A Teremtőt csak arra kérem, hogy adjon neki még egy kis erőt.


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..