Egy úriember a magyar—szerb üzleti világban
Fehér Márta
2021.07.09.
LXXVI. évf. 27. szám
Egy úriember a magyar—szerb üzleti világban

Vegyük észre a fejlődést, ne panaszkodjunk annyit! Megéri, hogy becsületesen dolgozzunk. Az érdem a kollégáimé és a közösségé is. Interjú Török György szegedi-szabadkai üzletemberrel, az Elzett-Certa Kft. alapítójával, igazgatójával, a Magyar—Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, aki szívügyének tartja a két ország közötti gazdasági és üzleti kapcsolatok fejlesztését, és aki nemrégiben vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, illetve Szerbiában Az Év Úriembere díjat.

* Hol van otthon? Szegeden vagy Szabadkán?

— Szegeden születtem, de úgy gondolom, Szabadka az én szívem csücske. Szeretek ebben a városban lenni, mert itt jó emberek között vagyok. Számomra fontos a kapcsolati rendszerem, az, hogy megbecsüljük egymást. Nekem nagyon tetszik a vajdasági és a szerbiai mentalitás. Húsz éve kötődöm ehhez a térséghez, a munkatársaimhoz, és két évtized már számít valamit az ember életében!

* Hogyan lesz valakiből jó üzletember?

— Nem lesz valakiből azonnal jó üzletember, hosszú út vezet el odáig. Szorgalmas munkával, mely nemcsak tőlem függött, hanem a kollégáimtól is, nekik is köszönhetem, hogy a sikereket egymás után élvezhetjük, velük együtt. Nagyon jó munkatársaim vannak Szegeden — mivel ott is van üzletünk — és Szabadkán is. Sikerült olyan kiváló munkaerőt találni Szabadkán, mely már húsz éve dolgozik a cégemnél, a kezdetek óta, és büszke vagyok arra, hogy ezek az emberek az én kollégáim lehetnek. Az üzlet elég nehezen indult be, mivel annak idején, 1989-ben, amikor megnyitottam a szabadkai vállalkozást, csak a posta, a vasút dolgozott, nem voltak szállítmányozási cégek, mint most, amikor gyorsan, modern eszközökkel tudják ezeket a szolgáltatásokat elvégezni Szerbia-szerte. Akkoriban akár egy hétbe is beletelt, mire a vasút vagy a posta eljuttatta a megadott címre, főleg a vidéki városokban az árunkat. Még járművek sem jártak az utakon az országban, nem volt üzemanyag, nem volt semmi. Én voltam az első külföldi befektető Szerbiában. Azt lehet látni, hogy azóta nagyon-nagyon sokat fejlődött a világ. Az emberek is szegényebbek voltak, most már azért mindenki autóval jár. Meg kell nézni, hogy az országban mennyi kocsi van, egymást érik csúcsforgalom idején, alig lehet közlekedni. Ez mind azért van, mert szinte napi szintű a fejlődés — amit nem veszünk észre — Szerbiában is, Magyarországon is. Mi, magyar emberek nagyon szeretünk panaszkodni, még ha jobban is élünk, nem vesszük figyelembe, hogy milyen körülmények között éltünk húsz évvel ezelőtt, és milyen körülmények között élünk most. Ezt elfelejtjük, pedig nem kellene. A gazdaság fejlődik Szerbiában is, Magyarországon is, ami örvendetes és jó dolog. Figyelni kellene például azt, hogy milyen építkezések zajlanak Újvidéken, Szabadkán, Belgrádról ne is beszéljünk, a főváros egyre szebb lesz, egyre élhetőbb. Vajdaság-szerte is ez tapasztalható. Lehet látni, hogy az emberek mosolyognak, beszélgetnek egymással, úgy gondolom, nem kellene annyit panaszkodniuk.

* A mostani válság mennyire hatott ki az ön vállalkozására?

— A COVID-időszak igen érdekes volt, azt gondoltuk, hogy itt vége mindennek, nem tudunk majd dolgozni, de másképp alakultak a dolgok, még forgalomnövekedést is el tudtunk érni, amitől aztán felbátorodtunk. Sokan otthon maradtak, nem tudtak mit kezdeni magukkal az emberek, barkácsoltak, dolgoztak, és a mi zárjaink, ablak- és ajtóvasalataink ahhoz kellettek, hogy az elmaradt régi dolgokat otthon helyrehozzák, kijavítsák.

* Számos elismerést kapott, hogy csak a legutóbbiakat, a magyar állami kitüntetést és Az Év Úriembere díjat említsem, melyeket egy hét különbséggel vehetett át.

— Ez azért különleges, mert ezzel egyszerre ismerték el azt, hogy mit tettem Magyarországon, és hogy mit tettem Szerbia területén a magyar—szerb üzleti kapcsolatok fejlesztéséért. A Magyar Arany Érdemkeresztet még tavaly ítélték oda számomra a Vajdasági Ma­­gyar Szövetség javaslatára, ám a járvány miatt csak most vehettem át. Ez az egyik legmagasabb kitüntetés, melyet a magyar köztársasági elnök adományozhat. Nagyon megtisztelő és én hálás vagyok ezért, mert ez mindenre feltette a pontot, meghatározó az életemben. Az Év Úrihölgye és Úriembere díjakat pedig tizennegyedik alkalommal ad­­ták át a szerb fővárosban. Ezt az elismerést azok az üzletemberek, politikusok, közéleti személyiségek kaphatják meg, akik a saját területükön kiemelkedő eredményeket ér­­nek el. Igen kedves kitüntetésnek tartom, hiszen a tavalyi évben Ivica Dačić külügyminiszternek ítélték oda. Nagy ünnepség keretében adták át az elismerést, vagy százötven ember volt jelen. Meg kellett szólalnom szerbül, megköszöntem a díjat, és azzal kezdtem a mondókámat, hogy elnézést kérek, én nem beszélek olyan jól szerbül. A teremben nagy csönd lett, kíváncsian figyelték, hogy ki ez az ember, aki nem beszéli a szerb nyelvet. Végighallgatták, amit mondtam, hogy szeretem Belgrádot, igen szép város, kedvesek az emberek — valamikor hét évet éltem a szerb fővárosban. A végén, amikor leültem a helyemen, odajött hozzám egy úriember, megveregette a vállamat, azt mondta, uram, ha én így tudnék magyarul, nagyon örülnék! Sok kisebb-nagyobb díjat kaptam, melyre büszke vagyok, köztük Csongrád megye díját is. Ám ez nem az én érdemem, hanem a közösségé. A mi közösségünk egy nagyon jó közösség — a vajdasági és a szegedi is.

* Mitől lesz valakiből úriember? 

— Az úriemberré válás akkor kezdődik, amikor az ember megszületik. Ahogyan a család, a szülők felnevelik. Ezt nekik köszönhetem. Hárman vagyunk testvérek, van egy öcsém és egy húgom, akik ikrek, ők ugyanilyen emberek. Nagyon szeretünk közösségben lenni, szeretjük az embereket, talán ez a legfontosabb.

* Ez meghálálja magát az életben? A gazdasági és a politikai világban elég kemény törvények uralkodnak.

— Én úgy gondolom, nagyon-nagyon megéri, hogy becsülettel dolgozzunk, becsületesen teljesítsük azt a feladatot, amellyel foglalkozunk. A kollégáim, akár Szabadkán, akár Szegeden, hosszú-hosszú évek óta velem dolgoznak, nem vándoroltak el a szabadkai munkatársaim sem. Gondoljon bele, húsz éve együtt lenni, egy munkahelyen! Olyan körülményeket alakítottunk ki, amelyekben jól érezzük magukat. Nem akarok dicsekedni, de a fizetés is jó, melyért becsülettel megdolgoznak. Megbízom bennük, ez a legfontosabb. A bizalom kölcsönös. Nem is tudok mit mondani, csak a kollégáimat dicsérni!

* Szabadidejében mivel foglalkozik szívesen?

— Nagyon szeretek utazni, kikapcsolódni, szeretem a szép tájakat, a kedves embereket, a különböző kultúrákat megismerni, azt, hogy hogyan élnek az emberek Kínában, Thaiföldön vagy akármelyik másik országban, Szlovákiában, Németországban. A barátokkal is szívesen találkozom. A szegedi Tisza Rotary Club tagja vagyok hosszú évek óta, és minden szerdán össze szoktunk jönni, barátkozunk, megbeszéljük az élet legfontosabb dolgait, egy összetartó, nagyon-nagyon jó társaság a miénk.

Dinovizija felvételei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..