home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Egy szupersztár produkció
(sZs)
2023.10.12.
LXXVIII. évf. 41. szám
Egy szupersztár produkció

1492. október 12-én Kolumbusz Kristóf kikötött a Bahama-szigeteken, a mai San Salvadoron, és felfedezte Amerikát. Ebben az Amerikában sok évvel később, 1971-ben, ugyanezen a napon mutatták be a New York-i Mark Hellinger Theatre-ben Andrew Lloyd Webber és Tim Rice művét, a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperát, mellyel mérföldkövet raktak le a zene-, sőt a musicaltörténelemben.

Ezt azonban senki nem sejtette előre, ráadásul az első kritikák sem voltak túl biztatóak, mégis világsiker lett belőle. A Jézus Krisztus szupersztár dallamai először egy dupla albumon jelentek meg, mely milliós eladási példányszámot ért el, és Grammy-díjat is kapott. Mire tehát 1971-ben megvolt a mű Broadway-bemutatója, a dalokat a közönség már ismerte, szerette és fejből fújta. Ennek a sikernek köszönhetően döntöttek úgy, hogy jöhet a következő lépés, debütálás a West Enden. A produceri csapathoz csatlakozott Robert Stigwood, és be is indult a gépezet, kezdték előkészíteni a világpremiert. Ez azonban másnak is eszébe jutott, és meg-megjelentek a színpadi kalózprodukciók, ami több pereskedést is eredményezett, de már ez is mutatta, a Jézus Krisztus szupersztár népszerűsége óriási.


Fotók: Friedman Abeles

A világpremier előtt egy országos koncertturnét indítottak Yvonne Elliman, Jeff Fenholt és Carl Anderson közreműködésével. Ez egy klasszikus koncertforma volt, nem voltak jelmezek és monumentális díszlet, csak a zenészek, énekesek és a dalok. 1971. július 12-én Pittsburghben majdnem 14 000 ember előtt debütált a koncertváltozat, s óriási sikerrel zárult. A bevétel megdöntötte az aréna korábbi, Tom Jones által felállított rekordját. A világpremiereket is meg kell rendezni, erre az opera és a próza műfajában is igen járatos Frank Corsanót kérték fel. Tíz héttel a bemutató előtt Stigwood felmondott, helyére Tom O’Horgan került, aki például a Hair világpremierjét is rendezte, s minden negatív körülmény (rossz kritika, vallási fanatikusok támadásai) ellenére az előadás hét Tony-díjat nyert, köztük a legjobb zenének és a legjobb musicalnek járót is. 

A rockopera témája telitalálat volt a ’60-as évek lázadó amerikai fiataljainak körében. A dallamok tele vannak érzelemmel, az énekekben ott a rockos és a beathangzás, fojtott hangú gitárszólók és letaglózó nagyzenekari részek váltogatják egymást. A két főhős Jézus és Júdás. Utóbbi kétségbeesetten szeretné megérteni Jézus tetteit, döntéseit, de hiába. Egy hét történéseit dolgozza fel Jézus és a hívek bevonulásától a keresztre feszítésig.

A rockoperából 1973-ban Oscar-díjra jelölt filmadaptáció is készült Ted Neeley főszereplésével. A bemutató után New Yorkban később háromszor, 1977-ben, 2000-ben és 2012-ben is műsoron szerepelt. A világ szinte valamennyi országában — egyebek között Angliában, Svédországban, Ausztráliában, Párizsban, Spanyolországban, Brazíliában és Ázsiában is — elsöprő sikert aratott. Magyarországon elsőként a Budapesti Műszaki Egyetemen került színre a zenés darab, mely a Szegedi Szabadtéri Játékok életében különleges szerepet tölt be, hiszen 1986-ban itt mutatták be. A dalszövegeket Miklós Tibor fordította. Az előadásból lemez is készült szintén 1986-ban, melyet a Főnix Stúdióban rögzítettek olyan színészek közreműködésével, mint a Jézust alakító Sasvári Sándor, Makrai Pál, Vikidál Gyula, Nagy Anikó, Gregor József, Deák Bill Gyula.

A Jézus Krisztus szupersztár dalai a mai napig ütősek, üzenetük hat, s a rockoperát azóta is szinte folyamatosan játsszák a világ színházaiban.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..