home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy siker méltatása
Martinek Imre
2013.06.26.
LXVIII. évf. 26. szám
Egy siker méltatása

A torontálvásárhelyi Bakator Mihály a Béga-parti kisváros Mihajlo Pupin Műszaki Egyetem Mérnökképző Karának másodéves egyetemi hallgatója, akit kiemelkedő tanulmányi sikereinek köszönhetően egy nagybecskereki városi hírportál büszkén titulált a sajátjának. Vagyis zrenjanininak.

Mint megtudtuk, országunk harmincadik életévüket még be nem töltött egyetemistáit megszólító integrális projektum idei témája a Földünk 2050-ben munkacímet viselte. Nagy kihívás elé állítva minden részvevőt, hogy tegyenek konkrét ajánlatokat: miképpen csökkenthetők a Föld robbanásszerű túlnépesedésével járó rizikófaktorok? Kiváltképpen az energia, az infrastruktúra, az építészet, a gazdaság, az egészség- és a pénzügy terén. Harminchét esztendőt lépve előre az időben, amikor is több globális előrejelzést véve alapul, az emberiségnek legalább három bolygóra lenne szüksége, holott csak eggyel rendelkezik! 
A június tizenharmadikai „döntő”-be bejutott hat szakdolgozat közül egyedül Mihály munkája érkezett Vajdaságból. A fiatal mérnöktanonccal készült beszélgetésünket hamarosan lapunkban is olvashatják.
 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..