Lehetséges, hogy ő volt az első bánáti karikaturista, amit most behatóbb kutatások hiányában nehéz volna bizonyítani, ám mindenképp az elsők között volt, akik ezt a cseppet sem könnyű műfajt ápolták itt, a déli végeken a XIX. század második felében. Annyi bizonyos, hogy Filkovics Boldizsár (1862—1925) közéleti pályafutása Nagybecskereken, Torontál megye egykori székhelyén, legalább három szálon futott: jogász volt, magas beosztású megyei hivatalnok, amellett kiváló sakkozó és sportkedvelő, valamint tehetséges lap- és könyvillusztrátor is. Az utókor azonban, mint annyi más értékes személyről, róla is megfeledkezett…

Filkovics Boldizsár arcképe

Régi, horvát nemesi családból származott, mely később, a XIX. század folyamán elmagyarosodott, s beépült Torontál megye adminisztrációjába. A család II. Rudolftól nyerte nemességét, és a XIX. század elején települt át Torontál megyébe, egy dél-bánáti kis faluba, Bókára. A Filkovicsok több más családdal együtt a zágrábi püspökség hűbérnökeiként telepedtek oda, ahol birtokaik is voltak. Karikaturistánk nagyapja 1848-ban már Torontál vármegye főszolgabírója volt, s a későbbiek során a család tagjai közül mások is a megyénél próbáltak karriert befutni, több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre a XIX. század derekán a nagybecskereki főutcán már ott állt az egyemeletes Filkovics-ház (mely nemrég összeomlott, majd lebontották, és helyén most csak egy üres telek tátong!).

Filkovics Boldizsár Nagybecskereken született 1862. december 9-én. A piarista gimnáziumot is ott fejezte be, jogi tanulmányait pedig Budapesten folytatta. Ezután önkéntesen vonult be (egy évre) katonának, a temesvári 29. gyalogezredhez. Miután leszerelt, 1886-ban visszatért Nagybecskerekre, és Torontál megye szolgálatába állt. Attól kezdődően szorgalmas, megbízható és hozzáértő munkája révén kapaszkodott fel lassan a megyei adminisztráció létráján. 1886-ban közigazgatási gyakornok lett, 1890-ben aljegyző, 1891-ben központi járási szolgabíró, 1895-ben első megyei aljegyző és tiszteletbeli főjegyző (miközben kétszer helyettes főispáni titkár is volt). Több mint egy évtizedig töltötte be ezt a tisztséget. Pályafutását főispáni titkárként fejezte be. 1918 januárjában a Budapesti Hírlap arról számolt be, hogy Filkovics Boldizsárt a III. osztályú polgári hadiérdemkereszttel tüntették ki.

Az almanach címlapja (1896)

Viszonylag gyors karrierjét állítólag annak köszönhette, hogy igen rokonszenves tagja volt a nagybecskereki társadalomnak. Fiatal, művelt, kommunikatív közéleti személyiség volt, rajongó sport- és sakk-kedvelő, akit mindenhol szívesen láttak.

A nagybecskereki sport- és sakkéletben

Filkovics aktív evezős volt, az 1888-ban alakult Torontál Korcsolyázó és Hajós (Regatta) Egylet tagja, akiről a sportkrónikák feljegyezték, hogy 1890. augusztus 3-án Hadfy Károllyal együtt Nagybecskerekről Titelre evezett, látogatóba a Titeli Hajós Egyletbe. 1899 tavaszán a Nagybecskereki Kerékpár Egylet versenyén a célbíró tisztségét is betöltötte, mégis, úgy tűnik, a legnagyobb erőbevetéssel a Nagybecskereki Sakk-körben dolgozott, kitartóan, éveken át. Rottenberg Jakab, Jeszenszky Nándor és dr. Noa József mellett a legjobb sakkozók egyike volt a Bega menti városban. A nagybecskereki sakk-kedvelőknek már 1879 nyarától volt egyesületük, 1896 októberétől pedig szaksajtójuk is, a Caissa című sakklap. A sakk-kör néhányszor újraalakult, és Filkovics Boldizsárnak nagy érdemei voltak abban, hogy 1894-ben ismét elkezdte működését. Nem véletlen, hogy Filkovicsot akkor választották meg az egyesület elnökének. Az ő idejében élte aranykorát a Nagybecskereki Sakk-kör, amit a tagság azzal hálált meg neki, hogy megfestette életnagyságú arcképét.

Karikatúrái az almanachból

Az egyik kivételesen fontos vállalkozása a sakkegyletnek 1896-ban a Magyar Sakk-Almanach megjelentetése volt, Rottenberg Béla szerkesztésében. A kiadvány „hazánk legkiválóbb sakkmestereinek közreműködésével” látott napvilágot Nagybecskereken. Annak előszavában olvassuk, hogy „a sakk olyan játék, mely nem köti magát gazdagsághoz, hatalomhoz vagy előítélethez, hanem egyaránt szívesen látott vendég palotában és kunyhóban, gazdagnál és szegénynél, s mely már évszázadok előtt meghódította számára az egész gondolkodó világ előszeretetét”.

Az almanachot évente tervezték megjelentetni, de a későbbiek során ez sajnos nem így történt. E ritka kiadvány a többi közt Filkovics Boldizsár fotóját és életrajzát közli, meg azt a hírt, hogy a Nagybecskereki Sakk-kör első versenyén ő érdemelte ki az első díjat. A magyarázat szerint „ez a siker éppen nem volt váratlan, mert Filkovics már rég óta a club legerősebb játszói közé tartozik”.

A 155 oldalas kiadványnak volt egy irodalmi része, melyben Lauka Gusztáv, Sz. Szigethy Vilmos, Gockler Lajos és mások írásai jelentek meg. Az életrajzokat tartalmazó fejezetben nyolc jeles sakkozó életpályáját lehetett megismerni, az úgynevezett gyakorlati részben sakkfeladványokat és -játszmákat közölt a kiadvány, a Mulattató rész című fejezetben a humoros sakkvilágról értekezett, és Filkovics Boldizsár jól sikerült, tehetséges alkotóra valló karikatúráit is megjelentette. Egyébként az almanach díszes fedőlapja is Filkovics munkája volt.

A karikaturista és illusztrátor

Nem tudni pontosan, mikor kezdett el karikatúrával, illetve képzőművészettel foglalkozni, de az, amit munkáiból sikerült megismerni, tehetséges alkotóra vall. Annak idején megyei hivatalnokunknak alkalomszerű „mellékfoglalkozása”, vagyis a hobbija lehetett a rajzolás.

A legelső fórum, ahol karikaturistaként megmutatkozott, egy alkalmi nagybecskereki lap volt, a Pillangó, mely 1882 júliusának elején jelent meg. Humánus célból készült, hiszen a városban egy árvaház létrehozására gyűjtötték az adományokat, s ennek volt része a lap árusítása is. Lauka Gusztáv, a koszorús költő, Petőfi egykori barátja szerkesztette Stassik Ferenc hathatós segítségével. Ez valójában egy alkalmi, humoros élclap volt, melyet egy népünnepélyre jelentettek meg.

Karikatúrái az almanachból

Művészies címlapját és a benne lévő képeket (bizonyára karikatúrákat) Filkovics Boldizsár rajzolta. Sajnálhatjuk, hogy ennek az első becskereki alkalmi újságnak nem maradt fenn példánya. Ezért nem is mondhatunk semmi közelebbit Filkovics ott közölt rajzairól.

A későbbiek során, 1896-ban, a már említett nagybecskereki Magyar Sakk-Almanach hozta Filkovics karikatúráit. Hajtun József írta egyik cikkében, hogy e kiadványnak annak idején volt egy (általunk sajnos nem látott) pazar kivitelű díszborítója is, mely szintén Filkovics keze munkáját dicséri. A Humorisztikus sakkvilág című fejezetben igazi képzőművészeti kincset találunk: Filkovics hét karikatúráját! Valamennyi egy már kiforrott művészre vall, s eléri a kor karikaturistáinak színvonalát. Filkovicsnak a XX. század első éveiből is ismerjük egy munkáját. 1906-ban ugyanis ő tervezte meg a meghívót a nagybecskereki Kiss Ernő-szobor leleplezésére. A szépen megkomponált grafikát ma a Nagybecskereki Történelmi Levéltár gyűjteményében őrzik.

E néhány rajza, grafikája, melyet ez idáig sikerült azonosítanunk és dokumentálnunk, valószínűleg nem az összes alkotása, a többi még feltárásra vár. Úgy tűnik, hogy tehetségét annak idején csak alkalomszerűen mutatta meg. 1925 őszén hunyt el a megyei kórházban. Furcsamód a nagybecskereki Torontál nem adott hírt haláláról. 1925. szeptember 1-jén csak a Magyarság emlékezett meg róla. Érdekes életpályáját azóta sem emlegetik, és teljesen méltatlanul merült feledésbe.

Források: Magyar Sakk-Almanach. Szerkeszti: Rottenberg Béla. Kiadja a Nagybecskereki Sakk-kör. I. évfolyam. Nyomatott Gricsits J. Könyvnyomdájában. N.-Becskerek, 1896.; Borovszky Samu (szerk.): Torontál vármegye. Budapest, 1912; Németh Ferenc: A nagybecskereki sajtó története (1849—1918). Forum, Újvidék, 2004.; Siklóssy László: A magyar sport ezer éve. III. Budapest, 1929.; Nemzet (1891. máj. 12., 1892. okt. 26.); Szegedi Híradó (1893. ápr. 29.); Magyar Újság (1899. ápr. 22.); Pesti Hírlap (1901. dec. 19., 1915. okt. 13.); Budapesti Hírlap (1918. jan. 22.); Magyarság (1925. szept. 1.); Magyar Szó (1992. szept. 5.); A MEDOSZ Lapja (1973. jún. 1.); Magyarország és a Külföld (1899/1–2.).