Pénteken, a rendezvény első napján indultunk Zentára, s még a nap is kisütött. Jókedvűen biccentettünk oda neki a napszemüveg mögül egy köszönömöt a sok esős és borús nap után. Jó tudni, hogy még ő is ott bujkál valahol, mert az elmúlt héten ezt a tényt egészen elfelejtettem.

A helyszínen mosolygós embertömeg hullámzott, szagolgatott, kóstolgatott, találkozott egymással, mellette a vízen pedig a kérészek táncoltak. Mert a zentaiak az idén jól időzítettek, a szemfülesebb látogatók megfigyelhették a partról a Tiszánknak virágzását. Az idei év azonban nem a legkedvezőbb a kérészek számára, hiszen a víz hőmérséklete még mindig hideg, és a szintje is emelkedett, valamint ahogyan más virágok, a tiszavirágok is a napot szeretik, melyben, mint írtam, hiány volt mostanában. Meg is értem őket. Ha valaki ilyen rövid életet él, mint a kérész, akkor azt a néhány órát hadd töltse már el a napon keringve, nem pedig vízből esőbe, azaz cseberből vederbe pottyanva. Szóval a helyükben én is maradtam volna az iszap biztonságában. De a bátrabbakat azért előcsalogatta a nap, és ha nem is volt az az igazi rajzás, azért csak beköszöntek a nekik szervezett fesztiválra.

A szerző felvételei

A sok, szobában töltött nap után Zenta város apraja-nagyja kisétált a Tisza-partra, hogy megegyen egy lángost vagy egy ropogós zsemlébe bújtatott pljeskavicát, s utána „leöblítse” egy fahéjas kürtőskaláccsal. Csak most vettem észre, hogy mennyire hiányzott már ez a jellegzetes fesztiválillat. Melyben pörkölt cukor keveredik a hagymaszaggal, s e kettő házasságából születik meg a vajdasági fesztiválparfüm. A nyár, a találkozások illata. Most mindenki rég nem látott barát, hiszen jó ideje nem mozdultam ki én magam sem Szabadkáról. Mondhattuk hát: szerbusz, nem láttalak ezer éve! S az elcsépelt kis közhely most mindenkinél betalált.  

A fesztiválon két színpadról szólt a zene. A kisszínpadot a borutca végébe helyezték el, ahol pénteken szabadkai barátaink, a ContraBayando muzsikált, harmonika, nagybőgő, dob. S az ehhez illő dallamok. Francia sanzonok, század eleji jazz és gypsy swing, tangók, rumbák, bossa novák, balladák és keringők, klezmer. Sanzonokhoz vörösbor dukál, bossa novához inkább a fehér. A bortér mellett kézműves-kiállítás, a végében ugrálóvár, körhinta, gumicsúszda. A másik oldal végén a nagyszínpad, melyen Zenta Város Fúvószenekara indította a koncertek sorát mosolygós, táncoló karmesterrel, őket pedig a Bebe és a Buligánok követte (volna). Kíváncsian álldogáltunk, várva, mikor jelenik meg Bebe, ám a negyedik dal után rá kellett jönnünk, hogy nem fog énekelni. A határon várakozott? Elromlott az autója? Megbetegedett? Nem tudni. De a zenekar így is igazán jó kedvében volt, ami átragadt a közönségre is, így panaszra senkinek nem lehetett oka.

A kézművesvásárt végigjárva csak a lélekjelenlétemnek köszönhettem, hogy nem ürítettem ki teljesen a pénztárcámat, hiszen minden standnál volt valami, amire óriási szükségem lett volna. Néhány példa: hidegen sajtolt olajok és lisztek (mennyire jó lenne egyszer zöld színű tökmagliszttel panírozni a rántott húst), ékszerek (alig van néhány nyakláncom otthon), kecskesajt (fokhagymás is, füstölt is, ízorgia), táskák (táskából és cipőből sohasem elég), textilből készült állatkák (éppen van otthon egy üres polcom), fatálak (milyen jól mutatna bennük egy kis kecskesajt, kolbász, kenyérke, olajbogyó), csípős szószok (a kecskesajt mellé milyen jó lenne), és sorolhatnám. De olyan szépen és hosszan mesélték el az árusok, hogy mit is találok az asztalukon, hogy ha semmit sem akartam volna vásárolni, akkor is meggyőztek volna az ellenkezőjéről.

Hazafelé az autóban megbeszéltük, hogy már nagyon hiányzott a szociális élet, a fesztivál, az ismerős arcok, ahogy a sütödés füstjéből egyszer csak ránk köszönnek, a Tisza — s úgy egyáltalán az, hogy kimozduljunk.

A Tiszavirág Fesztivál nélkülünk folytatódott szombaton és vasárnap, amikor is retró horgászversenyen lehetett részt venni, volt népzene, s ha van népzene, ahhoz bizony tánc is dukál, fellépett a Juhász Zenekar. A program szerint bemutatkozott az INKE Looper, a Balkan Strings, a Bijelo Dugme Tribute Band — ez az együttes, mint utólag hallottuk azoktól, akik ott voltak, hatalmas tömeget vonzott szombat este a Tisza-partra —, Šandorov Zoran, valamint a St. Longinus tűzzsonglőrcsapat is megforgatta égő kellékeit. Az estéket DJ zárta.

A szombatra tervezett fáklyás hajós felvonulás az idén elmaradt, ezt egy közleményben már pénteken közzétették. A Tisza magas vízállása s a sok hordalék miatt életveszélyes lett volna — különösen éjjel — a vízen tartózkodni, ezért a szervezők úgy döntöttek, fő a biztonság, a fáklyák pedig várhatnak még egy évet. Az eseményt a korábbi években tűzijáték követte, ez az idén sem maradt el. Sőt, a vasárnap esti programokat az esős időjárás sem tudta elrontani.

Még több kép!▼