home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Egy maroknyi magyar csodája
Tóth Lívia
2022.01.09.
LXXVII. évf. 1. szám
Egy maroknyi magyar csodája

A mögöttünk lévő esztendő nagy örömöt és sikert hozott a palánkai magyar szórványközösség számára. Hét év kitartó munkájának az eredményeként átadták rendeltetésének a palánkai Magyar Házat és a felújított Páduai Szent Antal-templomot, a helyi Vecsera Sándor Magyar Művelődési Egyesület pedig fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte.

A munkálatok a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács javaslatára Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával, valamint a Bethlen Gábor Alap közreműködésével fejeződhettek be. Az objektumot Slavko Večerin szabadkai megyés püspök szentelte fel.

A helyi magyar közösség — a mintegy 35 000 lakosú dél-bácskai településnek mindössze 4 százaléka magyar — szempontjából rendkívül fontos ez a beruházás. Az épületet mindenekelőtt arra szeretnék használni, hogy kulturális események szervezésével összetartsák a helyi magyarságot, de a programjaik természetesen a más nemzetekhez tartozó polgárok számára is nyitottak lesznek. A Vecsera Sándor Magyar Művelődési Egyesület, melyhez a Kéknefelejcs énekkar és az Árvácska kézimunkacsoport tartozik, korábban egy romos épületben tevékenykedett.


A Szent Antal-templom és a Magyar Ház (Ótos András felvétele)

Sokak összefogásával sikerült — a kezdeményezést az évek során a tartomány és az önkormányzat is segítette — a rút kiskacsából egy gyönyörű hattyút varázsolni — fogalmazott František Gašparovsky palánkai római katolikus plébános. Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke pedig az utóbbi években erőre kapó kis közösséget és a maroknyi ember által létrehozott csodát méltatta, mert „nemcsak a lelkek száma a fontos, hanem még inkább a lelkek nagysága”.


A Kéknefelejcs énekkar: balról a harmadik Kovačević Gabriella, jobbról az első Faragó Zoltán, az egyesület elnöke (Tóth Lívia felvétele)

Kovačević Gabriella, a Vecsera Sándor Magyar Művelődési Egyesület alelnöke, a VMSZ helyi szervezetének elnöke elmondta, ebben a templomban már huzamosabb ideje évente egyszer volt mise, Szent Antal napján. A hívők a város központjában lévő katolikus templomba járnak, ahol magyar nyelvű szentmisét is celebrál a szlovák nemzetiségű atya.

— A palánkai magyarok sajnos nem igazán tudnak az anyanyelvükön beszélni, teljesen magyar családok is szerb nyelven kommunikálnak odahaza. A lakosok közül 1400-an vallják magukat magyarnak, de ennél sokkal többen vannak azok, akiknek a vezetékneve magyar eredetű. A községben négy általános iskolában — ebből három Palánka területén található — van anyanyelvápolás, melyen összesen mintegy 90 gyermek vesz részt.


Kézimunka-kiállítás (Tóth Lívia felvétele)    

Bizony, ez nem kevés, nyugtázzuk a beszélgetés során, és önkéntelenül felmerül a kérdés: ezeket a diákokat nem lehetne bevonni a magyar művelődési egyesület munkájába?

— Korábban az anyanyelvápoló órákat itt, az egyesületben tartották, akkor sok gyerek jött. Most az iskolában foglalkoznak a fiatalokkal, de mindenképp jó lenne őket idevonzani, hogy részt vegyenek a mostani tevékenységben, és új csoportok is alakulhatnának. Jelenleg a népdalkör és a kézimunkázó asszonyok dolgoznak, utóbbiaknak én vagyok a vezetője. Habár csak tízen vagyunk, sok rendezvényen részt veszünk, bemutatjuk a munkáinkat, kalácsokat, süteményeket árusítunk.

Gabriella azt is elmondta magáról, hogy bajmoki származású, és a leánykori neve Figura. A felújított épülettől, az új székháztól az egyesület fellendülését is várja, ennek érdekében pedig mindent igyekeznek megtenni.

Az új esztendőben mi sem kívánhatunk mást a palánkai magyaroknak, mint sok sikert és kitartást ahhoz, hogy a gyönyörű Magyar Házukat tartalommal töltsék meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..