Az általános iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot Szabadkán fejezte be, 1969-ben érettségizett. Ezután az újvidéki Bölcsészettudományi Kar magyar tanszékének a hallgatója lett 1969 és 1974 között. Tanulmányaival kapcsolatban még néhány mondat idekívánkozik. A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakán oklevelet kapott, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajztudományból summa cum laude minősítéssel PhD doktori fokozatot szerzett 1997-ben. Emellett Zágrábban akadémiai doktori fokozatot (DSc) kapott humán tudományokból és néprajztudományból 2006-ban.

Lábadi Károly csaknem negyvenéves, rendkívül gazdag, értékteremtő munkásságáról a teljesség igényével szólni nem könnyű. Mivel tudjuk, hogy neves néprajzkutatónk fő kutatási területe a Drávaszög, ennek a Duna és a Dráva ölelésében meghúzódó, különös világnak, a Drávaszögnek a vonatkozásában igyekszem szólni róla.

Elsőként Laskót említem, a Drávaszög egykori szellemi központját, 1972-ben ugyanis ott talált otthonra a Lábadi házaspár, Lábadi Károly és Lábadiné Kedves Klára, a Drávaszög két igaz elkötelezettje. Igen, Laskóról, az Árpád-kori településről van szó, melyről Baranyai Júlia, a térség neves krónikása a következőket írta: Kétezer év különböző eszméinek, vallásainak, szellemi áramlatainak, harcainak fellegvára volt a laskói templomdörömb Dél-Baranyában. Itt állandósultak meg új hitek, itt teljesedtek ki az új gondolatok, innen sugároztak szét a vidékre, mielőtt elseperte őket egy még újabb áramlat.

Laskóval kapcsolatban meg szeretném jegyezni, hogy Ács László református lelkipásztor, akit Bellyéről helyeztek át Laskóra, és aki 1821. május 1-jén foglalta el a megüresedett lelkészi hivatalt, magával hozta hétéves fiacskáját, Gedeont, míg a kisebb fiú, Zsigmond már Laskón született. Az Ács fiúk voltak az elsők, akiknek a hírét elvitte Laskóról a szél szerte az egész országba. Ács Gedeon a kossuthi emigrációt írta meg emlékirataiban, Ács Zsigmond pedig országos hírű műfordító lett.

Szükségesnek tartottam ezt elmondani, mert Lábadi Károly a két Ács munkásságának nagy jelentőséget tulajdonított. Így a Horvátországi Magyarok Szövetségének 1984-beli Évkönyvében megjelent Ács Zsigmond, a Műfordító című hosszabb lélegzetű tanulmánya, mely egyértelműen igazolta Ács Zsigmond munkásságának a jelentőségét. Harminc esztendővel később, 2014. október 29-én, a laskói temetőben Ács Zsigmond születésének 190. évfordulóján emléktáblát avattak. Dr. Lábadi Károly, aki természetesen ott volt ezen az eseményen, emlékezetes beszédében a többi közt hangsúlyozta: Páratlan nyelvismeretét arra használta, hogy a világirodalom alkotásait közvetítse a magyar olvasóknak. Fordítói életművében legjelentősebbek a Shakespeare-fordításai voltak. Életvitelével, munkásságával példát mutatott, hogy a világtól elzárt sarkokban, szellemi háttér nélkül is lehet európai értékeket közvetíteni és létrehozni.

1992-ben az újvidéki Forum Könyvkiadó kiadásában megjelent Lábadi Károly Meg vagyok én búval rakva című könyve, mely Ács Gedeon életéről és feljegyzéseiről szól, melyek a XIX. századi drávaszögi népéletre vonatkoznak. Minden tekintetben rendhagyó kiadványról van szó, Lábadi Károly ugyanis Ács Gedeon csaknem 5000 oldalas feljegyzéseiből, naplójából válogathatott. Dr. Penavin Olga tanárnő az említett mű első kiadásának kéziratáról szólva a többi közt megjegyezte: Nagy kár, hogy nem lehet még most sem közreadni a teljes anyagot. Ács Gedeon feljegyzései megérdemelnék a teljes szövegközlést, de nemcsak az Ács-féle feljegyzéseket kellene közkinccsé tenni, hanem más, vidékeinkre vonatkozó feljegyzéseket, gyűjteményeket is… A legnagyobb örömmel kell üdvözölnünk Lábadi Károly vállalkozását, hogy összeszedi, kommentálja a XIX. századi Drávaszög népének életére vonatkozó, kútfőértékű, ma már szinte felbecsülhetetlen kincsnek számító adatokat.

Dr. Bori Imre is megfogalmazta véleményét az első kiadás kéziratáról: A jugoszláviai magyar irodalom történetében jelentős fejezetet érdemel Ács Gedeon munkássága. Mindezért nagyon jelentősnek tartom Lábadi Károly kezemben lévő kéziratát, amely Meg vagyok én búval rakva címmel méltó módon szolgálja Ács Gedeon életének megismerését, munkásságának felfedezését. Ami az egész feljegyzésanyagot illeti, annak adatgazdagságára, etnográfiai hasznosításának lehetőségeire kell mindenképpen felhívni a figyelmet. Nagy nyeresége lesz a tudománynak, ha ez a kézirat nyomdába kerül, s könyv lesz belőle. A munkát jegyzetek és bibliográfia zárják, melyek Lábadi Károly szorgalmas, körültekintő munkáját dokumentálják.

Bori tanár úrnak a kézirat megjelentetésével kapcsolatos vágya néhány év múlva (1989-ben) teljesült. Könyv lett a kéziratból! Sőt, három évvel ezelőtt, a reformáció 500. évfordulójára és a horvátországi Ács Gedeon-emlékév tiszteletére megjelent Lábadi Károly Ács Gedeon élete és szülőföldképe című műve.

Amikor Lábadi Károly csaknem negyvenéves értékteremtő tevékenységét taglalom, akkor azt is hozzá kell tennem, hogy számomra ennek a minden tekintetben tiszteletet érdemlő munkásságnak a 2015-ben megjelent Horvátországi magyar művelődéstörténeti lexikon a koronája. Állítom ezt mély meggyőződéssel. Ez a lexikon ugyanis egy magára maradt, csaknem ezeréves nemzettöredék létét igazolja. Mert tudják-e az egymást követő nemzedékeink, nemcsak itt Vajdaságban, hanem ott a Drávaszögben, Szlavóniában is — mint azt Baranyai Júlia írja —, hogy itt égtek és éltek egykor az új igazságok, új eszmék élő fáklyái, a haladás, a szabadság megszállottai, a szép szavak szerelmesei?

Nem tudják! Nem tudhatják, mert ez a kegyetlen, nem emberarcú, rohanó világ nem tiszteli a múltat, a tegnap emlékeit, hanem siet őket a feledés süllyesztőjébe söpörni! Lábadi Károly hosszú éveken át csendesen, fanatikus hittel igyekezett a süllyesztőből felszínre hozni és felragyogtatni mindazokat a „halálra” ítélt értékeket, amelyek arról vallottak/vallanak ma is, hogy ott, a déli végeken voltak/vannak, akik évszázadokon keresztül őrizték/őrzik anyanyelvüket, nemzeti hovatartozásukat, hitüket, hagyományaikat. Igen! Ez a lexikon világosan és egyértelműen tudomásunkra adja, nemcsak nekünk, hanem mindenkinek, hogy a fájdalmas, döbbenetes sorscsapások ellenére is vagyunk/leszünk.

Hiszem, hogy Lábadi Károly hetven esztendő után csak egy erőt gyűjtő állomáshoz érkezett. Mert még van és lesz tennivalója. Továbbra is igény mutatkozik értékteremtő munkásságára. A ’90-es évek döbbenetéből lassan újjáéledő Drávaszögnek és a szlavóniai szigetmagyarságnak szüksége van a segítségre!