Egy különleges szabadtéri múzeum
Fehér Márta
2020.09.05.
LXXV. évf. 36. szám
Egy különleges szabadtéri múzeum

Egy verőfényes vasárnap délután csak úgy, minden különösebb terv nélkül elindultunk motorral a magyarországi Tiszaszigetre. Nem is gondoltuk, hogy kalandvágyó lelkünk micsoda felfedezésre váró helyre talál ezen a kicsi, még 2000 lelket sem számláló, közvetlenül a szerb—magyar határ mellett fekvő településen.

Hogy miért éppen Tiszaszigetre indultunk? Mert ott még sosem jártunk, és mindenképp a gyálai határátkelőhelyen akartunk átmenni, kiélvezve a koronavírus-járvány miatt bevezetett, csak 30 km-es körzeten és 24 órán belül anyaországi beutazási szigorítás nyújtotta lehetőséget. Az interneten utánajártunk, hogy itt található Magyarország legmélyebben fekvő pontja (75,8 m), és egy gyönyörű tóra is rábukkantunk, ennyi nekünk elég volt az útra keléshez. Végül sem az emlékhelyet, sem a tavat nem láttuk, merthogy már a magyar úton robogva egy érdekes, kétnyelvű táblára lettünk figyelmesek: Graničarski muzej — Határőrizeti Múzeum. Azonmód visszafordultunk, bekanyarodtunk az erdőbe, és máris a múltban találtuk magunkat. Piros-fehér-zöldre és kék-fehér-pirosra festett sorompók, magasfigyelők és lövészárkok, fedezékek birodalmába csöppentünk, hirtelen azt sem tudtuk, melyikkel is kezdjük a felfedezést! Még a háborítatlan erdőcsendben felriasztott szúnyogok hada és a rengeteg pókháló sem rettentett el bennünket.

Azt rögtön megállapítottuk, hogy bizony ez a szabadtéri múzeum látott már szebb napokat is az életben, és valószínűsítettük, hogy valamilyen EU-s projektum keretében alakíthatták ki, az ötlet és a kivitelezés lenyűgözött bennünket, viszont azt igencsak elkeseredve tapasztaltuk, hogy ide turista, látogató csak elvétve tér be, helyettük „zugkirándulók”, azaz a természetbe jobbára csak alkoholizáló céllal érkezők vették birtokukba a területet, amiről a sok ott hagyott szemét és italdoboz tanúskodott. Lassan az erdő is visszaveszi a saját területét: benövik a fák, a cserjék a korhadó relikviákat. Mi szeretjük az ilyen vadregényes, elhagyatott helyeket, így egy rövid feltérképezés után azonnal hozzáláttunk a felfedezéshez.

Elsőként a kommunista-szocialista érából jól ismert, vascsőből készült határsorompókat tapogattuk végig, és nosztalgiáztunk az egykori határátlépés nehézségeiről, a bevásárló-, majd a túlélőturizmusról. Aztán következhetett a földbe vájt, hosszú, körbe kideszkázott alagút, azaz a lövészárok, melybe falétra vezet le, százéves álmukból ébresztett pókokra csodálkoztunk rá, és hatalmas, míves szőtteseikre. Majd következhettek a dombok mögé rejtett deszkafedezékek, a magasban a fák koronája között megbújó magasfigyelők. Elképzeltük, hogyan figyelték az ilyen és hasonló építményekből egykoron a határőrök a tájat, védve országuk határát a nemkívánatos elemektől. Háromnyelvű (magyar, szerb, angol) tájékoztató táblákat is kihelyeztek az egykori kivitelezők, ezeken sok új és elfeledett információt olvashattunk — igaz, a magyar szöveg helyesírása és nyelvezete hagy némi kívánnivalót maga után. A szabadtéri múzeum az I. világháború befejezésétől napjainkig mutatja be a délvidéki határvédelem legfontosabb időszakait, hat korszakra bontva — ezekből emelek most ki kettőt.

 

Határőrizet a két világháború között

Az I. világháborúban a szaloniki front 1918. szeptemberi összeomlása után a francia és a szerb hadosztályok előrenyomultak a Dráva—Pécs—Szabadka vonalon, ami után a november 13-án Belgrádban aláírt fegyverszünet a Maros alsó szakaszát húzta meg demarkációs vonalként. A katonailag kiürített Maros-szög települései — köztük Ószentiván (Tiszasziget eredeti elnevezése) — Újszegeddel együtt szerb ellenőrzés alá kerültek. Ószentivánon nem állomásozott idegen katonaság, a lakosság így mentesült a mindennapos érintkezéssel járó kellemetlenségektől. A Trianonban 1920. június 4-én aláírt békeszerződés a Maros-szöget Magyarországnak ítélte, de a szerb megszállás mégis további egy évvel kitolódott. Súlyosabb atrocitások nem történtek az elfoglalt területeken, ami az új délszláv uralkodói körök koncepciójának volt köszönhető: az addig különböző történelmi utat megjárt népek együttélését biztosító állami alakulat megteremtése volt a céljuk. A határvonal végleges kitűzése az 1922. augusztus 1-jén megalapított Magyar—Jugoszláv Határrendészeti Bizottságra várt.

A trianoni diktátum egyik fontos pontja volt, hogy a magyar fegyveres erők nem diszponálhatnak a határ mellett. 1921-ben létrehozásra került a Vámőrség, melynek feladata volt többek között a határ őrzése is, mellettük a Magyar Királyi Csendőrség továbbra is segítette a határ ellenőrzését. 1932. október 1-jétől a Magyar Királyi Határőrség, 1939-től pedig a Huba-hadrend keretében felállított határvadász őrsök és határvadász tiszti őrsök látták el a közvetlen határőrizetet.

A tájékoztató táblán korabeli fotókat is láthatunk, határőröket 1938-ból, határrendészeti díszegyenruhát az 1926 és 1944 közötti időszakból. Máshol harckocsiakadályt 1941 áprilisából a Horgos, Szabadka és Bezdán közötti vonalon, vagy magasfigyelőt 1950-ből, a II. világháborút követő éveket taglaló időszakból, továbbá az 1950-es években épült géppuskafészket, lovas járőröket, téli járőrözést stb.

 

Határőrizet 1950 és 1956 között

A Szovjetunió politikai, gazdasági, katonai nyomására Jugoszláviával megromlott a viszony, ami a határon gyakorta konfliktusokkal, időnként fegyveres összetűzésekkel is járt. 1950-ben a déli határszakaszon négyszöghálós szögesdrótból álló műszaki zárat létesítettek, a drótkerítések között pedig 10 m széles aknamezőt és nyomsávot telepítettek. A déli védelmi rendszer a határsávban magában foglalta a biztosítási övet (előteret), a fővédőövet és egy további védőövet. Az egyes övek mélysége 10 és 25 km között változott. Erődrendszer kiépítésére került sor, melyek vasbeton építmények (bunkerek, géppuskafészkek), harckocsi és gyalogság elleni, szilárd és tartós akadályok voltak…

A határőrizeti emlékpark a magyarországi Tiszasziget és Deszk, valamint a szerbiai (vajdasági) Törökkanizsa közös projektuma, a három önkormányzat 2010-ben pályázott sikeresen a Magyarország—Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatási rendszerében. Szakmai segítséget a Kiskunhalasi Határőr-igazgatóság, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség, valamint a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyújtott.

Kár, hogy hagyják tönkremenni… Menjenek, nézzék meg, felejthetetlen élményt nyújt azoknak, akik szeretik a történelmet.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..