Az öreg sparhelten nagy lábosokban vagy kint a bográcsban várakozik befőzésre a paradicsom. Kipróbáltam már több módját is ennek a jelentős műveletnek. Regényeket olvastam el kevergetés közben, mire elrotyogott a piros lé. Szerettem a hangulatát, az utolsó nyári napok ízét az iskolapadok egyhangúsága előtt. A fészer alatt üstházban lobogott a tűz, a hatalmas evezőlapát-szerű fakanállal mesterien kellett bánni, nehogy lekapjon a sűrű lé. Az éjszakába nyúló kavargatás, a daráló ütemes nyekergése, a füst finom illata múltidéző beszélgetések háttérzenéje volt. Az egész napos munka megkoronázása a zsenge kukorica sütögetése volt. A sötétben a gyenge villanyfény és a tűz szikrái mellett az enyhén kormos kukoricacső füstös édességét még most is a számban érzem. Még egész kicsi voltam, szőke hajam copfba kötve, nagyapám mellett ültem, szorgalmasan raktuk a csutkát a tűzre, a kalapját igazgatta, azt a barnát, amelyet mindig viselt. Enyhe dohányillat lengte körül. Ő sütött nekem először ilyen finomságot, különleges étek volt, melyet csak paradicsomlé készítésekor lehetett enni. A levegőben már éreztük az őszt, de a kotla mellett a nagy tuskónál meleg volt, és az illatok körülöleltek.

Néhány évvel később már én ültem ott, raktam a tüzet, és közben az öcséimre vigyáztam. Ahogy kavargattam a bográcsot, arra eszméltem, hogy hirtelen felnőtt lettem. Évről évre ezzel az illattal és a daráló karcos hangjával búcsúzott a nyár. A hosszú munka végén egy hatalmas, kék lábosba tettük azt a húsz vagy harminc üveget, amelyet aznap főztünk be, puha ruhákkal és téli birkabőr bundákkal dunsztoltuk a celofános sapkás üvegeket, majd mi is bekuckóztunk.

A naptár lapjai azóta gyorsabban pörögnek, a szeptember már másoknak hoz iskolakezdést, kis falum is csak hétvégeken és ünnepnapokon az otthonom. A város nyüzsgésébe nem fér bele az a lassú kavargatás. A csillagos eget nem fűszerezi a felszálló paradicsomlé édeskés-füstös illata, csak valahol az emlékeimben egy kis üvegbe zárva várja, hogy egy cseppet elidőzzek rajta.