
A nagybecskereki Vajdasági Módszertani Központban mindig nagy hangsúlyt helyeztek a szórvány pedagógusainak továbbképzésére. A legutóbbi összejövetelen mintegy húsz tanár, tanító vett részt.
Nagyon érdekes témával foglalkoztak az előadók, Gazdag Emma és Esztelecki Péter, akik a gamifikációról értekeztek.
— A játéknak a fejlesztő és a nevelő szerepéről szeretnénk a résztvevőkkel beszélgetni, illetve játszani is ezen a továbbképzésen, hiszen a játék nagyon fontos az élet minden területén. Az oktatásban igenis van helye és szerepe, amiről szeretnénk meggyőzni a gyakorló kollégákat. Illetve ha már eddig is bevonták a játékot az oktató-nevelő munkába, akkor megerősíteni őket, hogy továbbra is így folytassák. Ezzel a módszerrel sokkal könnyebben elsajátíthatják a tudástartalmakat, a tananyagot, és más területeken is tudják majd alkalmazni az új ismereteket — ecsetelte Gazdag Emma angol szakos tanárnő.
— Főleg arról szeretnék beszélni, hogy a számítógépes játékok esetében első körben mindig arra gondolunk, hogy ártalmasak, elveszik a gyerekek idejét, és így tovább. Én viszont inkább a pozitív vonzatait próbálnám bemutatni, olyan játékokat, amelyek a diákok fejlesztésében is segítenek, és majd eljutunk egészen a mesterséges intelligenciáig — nyilatkozta Esztelecki Péter informatika szakos tanár.
* Milyenek a tapasztalatok az oktatásban?
— Én azt vettem észre, hogy a gyerekek nagyon szeretnek játszani. A mai rohanó világban egyre kevesebb idő jut a játékra otthon is, vagy kevesebb figyelem. Nagyon élvezik azt, amikor a társaikkal és a tanáraikkal együtt egy játékos folyamatban vesznek részt, és úgy tanulnak. Szerintem a pedagógus kollégák is nyitottak erre, mert ez nagyon motiválja a tanulókat, és így a gyerekeknek is, és a pedagógusoknak is sokkal nagyobb a sikerélményük — mondta a tanárnő.
* A mesterséges intelligencia témája sok fiatalt érint, érdekel. Ezen a téren mit lehet tapasztalni?
— Mindenki próbálja kiaknázni az új lehetőségeket, mind a tanárok, mind a diákok. A tanulók általában egy lépéssel előrébb szoktak lenni, de igazából éppen az lenne a lényege, hogy nem csak csalásra lehet használni. Ne az legyen, hogy írja meg helyettem a dolgozatot, mert sokkal több rejlik benne. Információkat lehet belőle kisajtolni, és a tanárok hasznára is lehet az órai előkészületek során — emelte ki Esztelecki Péter.
Csernoh Angéla tordai tanárnő, a résztvevők egyike azt fogalmazta meg, mit vár egy-egy ilyen képzéstől.
— Szeretek továbbképzésekre járni, mert mindig megtanulunk valami újat, amit aztán hasznosíthatunk az oktatás folyamán. Örülök, hogy többen is ezt a témát választották, mivel a játéknak nagyon jelentős szerepe van, és fontos lenne a tanterembe is bevinni valamilyen formában, hogy ne legyenek laposak az órák, és a diákoknak a kreativitását és az aktivitását is serkentsük egy kicsit. Szoktam használni játékos formájú feladatokat, melyek iránt érdeklődnek a diákok, és várják is. Ezzel szerintem ki lehet őket billenteni az egyhangúságból valamilyen szinten.
A magyarcsernyei Kószó Csaba fizikatanár több településen is oktat. Az a tapasztalata, hogy ha meg akarja szerettetni a gyerekekkel a tantárgyát, akkor több iskolai kísérletet kell bemutatnia, illetve olyan tartalmakat, amelyeket manapság a közösségi médiában videó formájában használnak, mert így közelebb lehet hozni a diákokhoz ezt a tananyagot.
— A tapasztalat azt mutatja, hogy itt, Közép-Bánátban a magyar tannyelvű osztályok viszonylag kicsik, tehát 10 körüli létszámokról beszélhetünk, és osztályonként 2-3 olyan diákkal találkozom, akit nagyobb ráhatás nélkül rá lehet arra venni, hogy a tantárgyam iránt érdeklődjön. A többiekkel egy kicsit több munka van, de bizonyos idő után náluk is felmutatható a fejlődés.
A továbbképzésen részt vevő pedagógusok szinte mindegyike úgy véli, azért jók ezek az alkalmak, mert mindig lehet valami újat tanulni, amit a tanórákba is beépíthetnek.
Fényképezte: Kónya-Kovács Otília