home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Egy kicsit más, mint az eddigiek
Tóth Tibor
2013.08.14.
LXVIII. évf. 33. szám
Egy kicsit más, mint az eddigiek

Szombaton Magyarkanizsán az önkormányzat szervezésében került sor a 32. úszó– és futómaratonra, amely egy kicsit más volt, mint az eddigiek.

Most először fordult elő, hogy a futók nem a Horgos és Magyarkanizsa közötti, már megszokott 13,5 km-es távon mérettettek meg, hanem — az útlezárásokrra vonatkozó legújabb törvényes rendelkezések miatt — Magyarkanizsa utcáin. A másik újdonság pedig az, hogy mindkét sportágban a tanulásban akadályozott gyermekek és a fogyatékos fiatalok is indultak. A hagyományok szerint az óvodások ezúttal is vízbe szálltak, illetve rajthoz álltak. Úszásban 168 szerbiai, magyarországi és nagy-britanniai (ketten Londonból érkeztek) jól felkészült versenyző vágott neki a 3000 méteres távnak a kellemes hőmérsékletű, bár kissé hömpölygő Tisza vizében. A férfiak között a leggyorsabbnak az óbecsei Farkas Tamás bizonyult, aki 32 perc 7 másodperc alatt teljesítette a távot, a lányok mezőnyében a szintén óbecsei Jelena Ječanski csapott elsőként célba 34 perc 36 másodperces idővel. A fiúk mezőnyében abszolút kategóriában a második helyet a belgrádi Božidar Race, a harmadikat pedig az óbecsei Balzam Bence szerezte meg. A lányoknál Ječanski mögött a zombori Jovana Duduković ért célba a második, a zentai vízilabdázó Rudics Boglárka pedig a harmadik helyen.

— Pénteken Vlasinán 5 km-es távon úsztam, azt szintén megnyertem, majd egy kis pihenés után azonnal Magyarkanizsára indultam — itt szintén sikerült nyernem. Az elején egy kicsit nehéz dolgom volt, mert belgrádi ellenfelem mindig a nyomomban volt, a verseny vége felé azonban gyorsítottam a tempót, s ellenfelem nem tudott már követni. Jobban kedvelem a hosszabb távokat, 2008-ban áttértem a 400, 800 és 1500 méteres gyorsúszásra. Az idén voltam a poznani ifjúsági Európa-bajnokságon, mindhárom távon indultam, és a legjobb eredményt 1500 méteren értem el, 21. lettem. Még egy apatini versenyen indulok, majd egy kis szünet után szeptember közepén újra megkezdődnek az edzések — mondta Farkas Tamás, aki 2008-ban már megnyerte a maratont.

A délutáni futómaraton rajtjára kereken kétszáz futó gyülekezett a magyarkanizsai helyi közösség épülete előtt. Az ezúttal 9 kilométeres távon a férfiak mezőnyében nagy harc dúlt a nagybecskereki Nikša Papić, a zombori Major József és a kúlai Zdravko Mišović között. Az első, 3 km-es kör végén Mišović és Papić együtt haladtak, de a második kör végére a már több rangos versenyt is megnyert kúlai futót megelőzte Papić és az időközben felzárkózó Major is. A nagybecskereki és a zombori versenyző szinte egyszerre érkezett a célegyenesbe, de végül is Papić — ha mindössze 5 másodperccel is — megelőzte zombori ellenfelét és elsőként szakította át a célszalagot. A harmadik helyre, a győztes mögött 26 másodperces lemaradással Mišović ért be. A lányok versenyében elmaradtak az izgalmak, mivel a magyarkanizsai Bognár Csilla magabiztosan versenyezve, rajt-cél győzelmet aratott a rumai Dragana Špehar (47 másodperccel Bognár mögött ért célba) és a szabadkai Jamanta Šafranj (lemaradása 1 perc 17 másodperc) előtt.

— Nagyon szerettem volna abszolút kategóriában a legjobb háromban lenni, ám azt azért nem gondoltam volna, hogy első lehetek. Taktikám mindössze annyi volt, hogy végig megfelelő tempót próbáltam tartani. Ötödik alkalommal futottam le a hosszabb távot a maratonon, az első évben 1500 méteren indultam, ötször a saját korosztályomban bizonyultam a legjobbnak, abszolút kategóriában pedig második alkalommal állhattam a dobogó legfelső fokára. Nekem ez az új pálya egy kicsit jobban tetszett, mint a korábbi Horgos—Magyarkanizsa útvonal, mivel itt több szurkoló volt, s végig biztattak bennünket. A következő versenyem Kiskunhalason lesz, ahol 6 km-en állok rajthoz — mondta Bognár Csilla, a futómaraton női győztese. 

Az úszás és a futás mellett gazdag művelődési műsort és színvonalas koncerteket is élvezhettek az érdeklődők. A magyarkanizsai úszó– és futómaratonra jövőre is sor kerül, a szervezők reményei szerint a futók újra a hagyományos, Horgos és Magyarkanizsa közötti, 13,5 km-es távon dönthetik el, ki is köztük a leggyorsabb.

A 32. magyarkanizsai úszó- és futómaraton győztesei

Úszás:

600 m, 11 éves fiúk: Habi Bence (Magyarkanizsa). Lányok: Јоvana Ječanski (Óbecse).

800 m, 12—15 éves fiúk: Domonkos Gábor (Magyarkanizsa). Lányok: Barna Erika (Zenta).

3000 m, 12 éves fiúk: Almási Bence (Magyarkanizsa). Lányok: Dragana Savčić (Újvidék). 13—15 éves fiúk: Balzam Bence (Óbecse). Lányok: Jelena Ječanski (Óbecse). 16—19 éves fiúk: Farkas Tamás (Óbecse). Lányok: Pataki Zsóka (Zenta). 20—29 éves férfiak: Balog Attila (Magyarkanizsa). Nők: Rudics Boglárka (Zenta). 30—39 éves fiúk: Nagy M. Zoltán (Zenta). Nők: Mirna Vidaković (Szabadka). 40—49 éves férfiak: Gáspár Igor (Szabadka). Nők: Rudics Zsuzsanna (Zenta). 50—59 éves férfiak: Juhász Árpád (Magyarkanizsa). Nők: Kalmár Ilona (Magyarkanizsa). 60—69 éves férfiak: Vojislav Mijić (Šabac). Nők: Slavica Neta (Belgrád). 70 éves kor felett, férfiak: Melkuhn Dezső (Szentes). Nők: Katyánszki Magdolna (Topolya).

Abszolút győztesek: Farkas Tamás (32:07) és Jelena Ječanski (34:36) (mindketten Óbecse).

Leggyorsabb magyarkanizsaiak: Enis Beharović és Losonc Anna.

Legidősebb részvevő: Póth Imre (Újvidék).

Legfiatalabb részvevő: Habonyi Marcell (Magyarkanizsa).

Futás:

1500 m, 10 éves korig, fiúk: Stefan Rogić (Szabadka). Lányok: Rekecki Vivien (Magyarkanizsa).

3000 m, 11—15 éves fiúk: Pósa Tamás (Magyarkanizsa). Lányok: Ladányi Lili (Zenta). 9000 m, 11—15 éves korig, fiúk: Ervin Beharović (Magyarkanizsa). Lányok: Bognár Csilla (Magyarkanizsa). 16—20 évesek, fiúk: Momčilo Mučibabić (Budapest). Lányok: Német Anett (Csantavér). 21—25 évesek, férfiak: Papp Albert (Szenttamás). Nők: Dávid Dianna (Tóthfalu). 26—30 éves férfiak: Nikša Papić (Nagybecskerek). Nők: Jamanta Šafranj (Szabadka). 31—35 éves férfiak: Major József (Zombor). Nők: Bata Ágnes (Horgos). 36—40 éves férfiak: Szabó Árpád (Magyarkanizsa). Nők: Madarász Puskás Karolina (Palics). 41—45 éves férfiak: Zdravko Mišović (Kúla). Nők: Dragana Špehar (Ruma). 46—50 éves férfiak: Saša Antić (Valjevó). Nők: Lola Antić (Valjevó). 51—55 éves férfiak: Slobodan Sudarov (Nagykikinda). Nők: Domonkos Erzsébet (Magyarkanizsa). 56—60 éves férfiak: Zoran Janković (Kúla). Nők: Strasszner Edit (Sopron). 61—65 éves férfiak: Radovan Radulović (Szabadka). Nők: Bánszki Marianna (Tata). 66—70 éves férfiak: Štefan Smrk (Verbász). 70 év felettiek: Miloš Antonić (Belgrád).

Abszolút győztesek: Nikša Papić (Nagybecskerek, 31:17) és Bognár Csilla (Magyarkanizsa, 38:38).

Leggyorsabb magyarkanizsaiak: Szabó Árpád és Bognár Csilla.

Legfiatalabb versenyző: Gálik Fanny (Magyarkanizsa).

Legidősebb versenyző: Simo Džaković (Belgrád).


 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..