„Egy intenzív, felfokozott érzés megteremtése és előidézése a célom”

„Egy intenzív, felfokozott érzés megteremtése és előidézése a célom”

Interjú Ádám Annával, a Gray Box Projects művészeti vezetőjével

Számos érdekes színfolt emelkedik ki Budapest művészeti szcénájának térképén. És mind között ott van egy, mely mindennel határos, de önmagában nem kategorizálható. Kulturális értéket képvisel, és nemcsak rólunk, de nekünk is szól. A Gray Box Projects egy alkotói kollektíva, mely projektumaiban a divat, a képzőművészet, a performance, az előadó-művészet határait ütközteti, feszegeti. S mindeközben teret ad a művészeti eszköztárral való teljes, szabad önkifejezésnek. Ádám Anna művészeti vezető a tanulmányairól, a kollektívához vezető saját útjáról, a világukról, a nézőkkel való interakcióról és a filozófiájukról mesélt.

* A Gray Boxot ketten alapítottátok Sally O’Neill-lel azzal a motivációval, hogy egy határterületeken átívelő, azokat összefogó művészeti kezdeményezést indítsatok be. Honnan ered az ötlet?

— Sallyvel Berlinben kezdtünk el együtt dolgozni egy rezidens program keretében. Őt akkoriban a vizuális művészetek lehetőségei foglalkoztatták a színpadi közegben, engem pedig a performance, illetve az előadó-művészetek eszköztárának használata a kiállítótérben. Hasonlóak voltak a referenciáink és a kutatási területeink is, valamint a művészeti ágak közötti átjárási lehetőségek feltérképezése mindkettőnk akkori céljai közé tartozott.

* Követtek bármilyen mintát vagy hatottak/hatnak rátok más művészeti projektumok vagy alkotók?

— Mindketten projektumalapú művészeti egyetemen végeztünk, Sally Hollandiában táncot és koreográfiát, én Franciaországban vizuális művészetet tanultam. A két oktatási intézmény hasonlóan működik: a diákokat előbb a tartalom kutatására ösztönzik, majd a második körben kezdenek el gondolkodni a megfelelő médium használatán és a koncepció vizuális átültetésén. Ezért referenciák gyűjtése, más művészek munkáinak ismerete vagy mozgalmak, „izmusok”, kezdeményezések tanulmányozása mindkettőnk számára a projektum kiindulópontját adta. Két különböző területen végeztünk, ezért a tudás- és tapasztalatcsere, valamint maga a kutatás folyamata a közös munka egyik legizgalmasabb fázisának bizonyult, amiből mindketten profitáltunk.

* A saját, személyes utadat tekintve is úgy tűnik számomra, hogy elég sokféle közegben és területen tanultál, illetve szereztél tapasztalatot. Mit jelent számodra a művészet? Meg tudnál fogalmazni egyfajta személyes missziót?

— Egy intenzív, felfokozott érzés megteremtése és előidézése a célom. Ha elérem azt, hogy a látogató akárcsak egy röpke pillanatra is belefeledkezzen abba, hogy hol van, azt már sikerként könyvelem el. Erre pedig két eszközünk van: egyrészt próbálunk egy minden érzékszervre ható közeget teremteni, másrészt emlékeinek, gondolatainak, történeteinek felidézése révén a nézőt helyezzük a projektumaink középpontjába. Az az elképzelésünk, hogy csak úgy tudjuk érdemben megszólítani a vendéget, ha őszintén foglalkozunk vele, ezért a performance-aink nézőhelyei mindig limitáltak, ahány performer, annyi néző. Általánosságban körülbelül nyolc-tíz fő tud regisztrálni egy előadásra.

* Hogyan alakult ki a csapatotok?

— A Gray Box 2014-ben egy duóként indult, de mára már kollektívává nőttünk ki magunkat. Van ugyan egy erős mag (Almási Szabina, Bakonyi Zsuzsa, Cserne Kata, Fodor Orsolya, Földvári Róbert, Korponovics Roland, Molnár György, Piróth Tímea 2014 nyarától tagok), de folyamatosan, hosszabb-rövidebb időre, újak is csatlakoznak a kollektívához. Barta Gyöngyi, Bartók Mária, Kocsor Lili, Lukács Gergő, Major Mátyás vagy Mogyorós Anna Luca például az utóbbi időben több projektumunkban szerepelt. Általában workshopok vagy előadások után fogalmazódik meg valakiben, hogy szeretne csatlakozni, mi pedig nyitottak vagyunk az újra.

* Hogyan jönnek létre egyszeri vagy alkalmi együttműködések más művészekkel vagy kollektívákkal?

— A Gray Box projektumai médiumukat tekintve hibridek, ami egyszerre célja és következménye annak, hogy a kollektívában nagyjából mindenki más és más szakterületről jön. Kíváncsian követjük, mi történik körülöttünk a művészeti szcénán hazai és nemzetközi viszonylatban is. Folyamatosan keressük az újabb együttműködések lehetőségeit, mert meggyőződésünk, hogy igazán izgalmas és innovatív projektum csak kompetenciák, tapasztalatok és víziók ötvözéséből, konfrontációjából születhet.

* Hogyan írnád le azt a világot, amelyet képviseltek és létrehoztok? Milyenek azok az alkotók, akik ebben a kollektívában részt vesznek, és együtt, egymásra hangolódva dolgoznak?

— Legutóbbi projektumunk, a Dreams are my Reality szerintem jól összefoglalja ezt: diszkógömb, vaníliaillatot árasztó füstgép, rózsaszínű és lila villogó fények, neonszínű tüllből készült tavirózsák, fluoreszkáló hullócsillagok, üstökösök és galaxisok egy türkizkék, hullámzó vízesésen, fényes, csillogó, selymes és flitteres anyagokkal bevont tárgyak, posztamensek, cserepek egy glamouros varázskert és egy ’90-es éveket idéző retró diszkó kellős közepén. Az installációt hét extrémen kisminkelt és egyedi tervezésű ruhákat viselő performer animálta. A projektum egyszerre volt interaktív performance és rendhagyó divatbemutató; a tér közepében felépített konstrukció installáció, performance-díszlet és runaway; a performerek modellek és előadók; a ruhák jelmezek és dizájntárgyak; az elkészített fotósorozat pedig performance-dokumentáció és műtárgy. A mi világunkat tehát — pusztán formai értelemben — csillogó, fényes, eltúlzott romantika és eklektikusan popos álomvilág jellemzi, melyben minden multifunkcionális és státuszát tekintve „fluid”. A Gray Box tehát eléggé sokszínű és plurális.

* Hogyan oszlanak meg a feladatok? Mindenki a saját területével foglalkozik, vagy szabadon beleszólhattok egymás munkájába?

— Elsősorban a kollektív kreativitásra építünk, tehát nincs olyan, hogy valaki egyedül kitalál valamit, a többiek pedig kivitelezik. Szerintem a kollektíva ereje elsősorban az egymás iránti nyitottságra, elfogadásra és toleranciára épül, mindenkinek egyformán van beleszólása mindenbe.

* Kiknek szánjátok ezeket az előadásokat? Van úgynevezett célközönségetek?

— A kortárs képzőművészet és az előadó-művészet közötti kapcsolat nemzetközi, de hazai színtéren is egyre szorosabb kapcsolatba került egymással. Viszont csaknem száz évvel az első experimentális futurista performance után még mindig nincs intézményes egyetértés a médium definícióját illetően: a hazai szakembereknek sem ugyanaz jut eszükbe a szó hallatán, a művészetkedvelők egy részének pedig még mindig homályos, mi is ez az egész. Úgy vettem észre, hogy itthon a szakma nem nagyon kíváncsi ránk, viszont az olyan emberek nagyon is, akiknek saját bevallásuk szerint fogalmuk sincs, mi is az a performance. A mi nézőink tehát nem azért jönnek el, mert a műfaj kedvelői, hanem azért, mert felkeltette érdeklődésüket a projektum koncepciója, melyet szándékosan egyszerű, érthető módon fogalmazunk meg. Egy hűséges közönségről beszélünk, mely visszajár, és egy teljesen heterogén csoportot alkot. Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy sikerült megszólítanunk azt a közeget, amelyet az intézményes projektumleírásokban és a pályázatokban „kultúrát egyáltalán nem vagy csak ritkán fogyasztó, tágabb célközönségnek” hívnak.

* Jelenleg milyen projektumokon és kikkel dolgozol/dolgoztok?

— Most éppen három projektum fut egyidejűleg. Októberben workshopot tartunk a Független Képzőművészeti Tanszékkel együttműködve az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén. November végére a Bakelit Multi Art Centerben egy efemer múzeumot hozunk létre, melyben a művészettörténet egy-egy „izmusát” követve különböző érintési minőségeket fogunk körbejárni. Március végén pedig a MU Színházban Roland Barthes Egy szerelemnyelv töredékei című könyvének feldolgozását fogjuk bemutatni. Ezekkel egyidejűleg folytatjuk az FKSE-vel együttműködve a JUST DO IT! művészetpedagógiai programunkat, melynek munkamódszerét 2018 elején Párizsban is bemutatjuk.

* Milyen hosszú távú terveid és elképzeléseid, céljaid vannak a Gray Boxszal?

— A művészeti vezetést illetően mindenképp szeretnék kiállítással egybekötött performance-okban gondolkodni, a Dreams are my Reality példáját követve. Olyan in situ installációkat létrehozni, amelyek a performance alatt díszletként, a performance-ot követve pedig műtárgyként funkcionálnának. Másrészt az idén szerencsénk volt több közép- és felsőoktatási intézményben is előadást, valamint workshopot tartani, továbbá elindítani a havi rendszerességgel megtartott JUST DO IT! pedagógiai programunkat. A közeljövőben mindenképp szeretném folytatni ezt az oktatási irányvonalat, elmélyíteni a művészetpedagógiával kapcsolatos kutatásunkat, és a fiatalokkal szélesebb körben megismertetni a performance műfaját.

A kollektívából Piróth Tímeának is feltettem néhány kérdést:

* Hogyan kerültél kapcsolatba a Gray Boxszal? Mi a dolgod a csapaton belül?
— 2015 nyarán vettem részt a feminin-maszkulin workshopon, a Tat Galériában. Elsősorban a téma vonzott, vagyis az érdekelt, hogy milyen új formákat látok meg benne egy performatív munkamódszer által. Tetszett a közös gondolkodás intenzitása és a nyers, spontán gesztusok használata. Egy olyan nyitott közösségben lett alkalmam működni, amely keresi a formáját, emiatt pedig nagyon inspiráló tud maradni. A performance-okban eleinte mint részvevő voltam jelen, majd egyre inkább érdekelt a koncepció kidolgozása és az operatív feladatok is. Mivel egy többprofilú társulatról van szó, minden projektumban egy új státuszban tudom kipróbálni magamat. Hangtechnikusként egy kicsit késve indítom el a tracket, de mint stylist egyre magabiztosabb vagyok.

* Mivel foglalkozol egyébként?

— Képzőművészettel. Festő szakon végeztem, azóta is ez a fő médium, melyben dolgozom — a videón kívül. A társulattal való közös munka azért is fontos számomra, mert hasonló témákat más-más módon látok megvalósulni. A műteremben a saját gondolataimra reagálok, és jó ha, egy meglepő feedback néha kizökkent.

* Mit jelent számodra a művészet? Általánosságban.

— Ettől a kérdéstől most zavarba jöttem…

* Hogyan írnád le a Gray Box tevékenységét, stílusát, filozófiáját, működését egy-két mondatban?

— A közvetlen hangnem szerintem meghatározó elem, ha le szeretném írni a társulatot. A kollektíva igen sokoldalú, minden tagja más szakterületet képvisel, ezért a közös nyelv nem azonos a klasszikus képzőművészeti zsargonnal. A megoldások szokatlan, hibrid válaszok univerzális témákra (szex, szerelem, gyengédség stb.). Amiben nagyon erős, az a gyors adaptáció. A saját kis dobozunk lehet white cube, black box, mely catwalkká vagy tanteremmé hajtható ki, és neonfényben csillog.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

„Egy intenzív, felfokozott érzés megteremtése és előidézése a célom”
Múzsaidéző
  • Csermák Zoltán
  • 2020.07.03.
  • LXXV. évfolyam 27. szám
Facebook

Támogatóink