home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Egy horgosi és egy hajdújárási első hely
(T. T.)
2013.07.10.
LXVIII. évf. 28. szám
Egy horgosi és egy hajdújárási első hely

Mint ismeretes, a hajdújárási Vinogradar Labdarúgóklub és a Csongrád megyei Bordány Sportkör díjnyertese lett egy határon átívelő IPA-pályázatnak, melynek eredményeként a többi között Crossborder League néven, a serdülők számára négy kispályás minibajnokságot rendeznek — kettőt-kettőt mindkét országban.

A határokat átívelő magyar—szerb IPA-ályázati program célja a két ország kapcsolatainak erősítése, elsősorban a labdarúgó utánpótláscsapatok versenyeztetése révén. Az első minitornára, három magyarországi (Üllés, Mórahalom, Bordány) és három vajdasági (magyarkanizsai Potisje, Horgos 1911, Vinogradar) csapat részvételével Hajdújáráson, a másodikra pedig Bordányon került sor. A hajdújárási tornát a Horgos 1911 csapata nyerte meg, a Potisje és a Vinogradar előtt, Bordányban pedig a Vinogradar diadalmaskodott, megelőzve a Potisje és a Horgos 1911 csapatait. Mindkét településen a női labdarúgás népszerűsítéséért egy-egy női focimeccset is lejátszottak. A harmadik tornát augusztus 3-án Hajdújáráson tartják.


A horgosi csapat


A hajdújárási csapat

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..