home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
„Egy gyertya sem veszít a fényéből azzal, ha meggyújt egy másikat”
Tóth Lívia
2016.01.01.
LXX. évf. 52. szám
„Egy gyertya sem veszít a fényéből azzal, ha meggyújt egy másikat”

Színvonalas kiállításokkal és alkalmi művelődési műsorral ünnepelte meg fennállásának 45. évfordulóját a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület.

A civil szervezet alapítója és első elnöke Cs. Simon István író, költő, újságíró volt, akinek az emlékét a mai „mórások” a többi közt a róla elnevezett és a tavaly útjára indított vers- és prózamondó találkozóval őrzik. Az egyesületnek jelenleg több mint kétszáz óvodás, kisiskolás, középiskolás és felnőtt tagja van, akik tizennégy szakcsoportban tevékenykednek.

A gyűjtők, valamint a nemzeti történelmi és kulturális örökség szakosztálya gazdag dokumentumkiállítást rendezett be az egyesület székházának alagsorában. A közszemlére tett oklevelekkel, érmekkel, serlegekkel, újságcikkekkel, fényképekkel megkísérelték áttekinteni az elmúlt négy és fél évtizedet. 

A Százszorszép kézimunkacsoport legszebb munkáiból készült kiállítást a Kultúrotthon előcsarnokában tekinthették meg az egybegyűltek. Fehér Piroska, a szakosztály vezetője elmondta, az ügyes kezű asszonyok heti rendszerességgel foglalkoznak hímzéssel, kötéssel, horgolással, szövéssel, foltvarrással, szalvétatechnikával, üvegfestéssel stb.

A gálaműsoron megjelent vendégeket, egyesületi tagokat, érdeklődőket Kiss Tóth Erika köszöntötte, aki immár harmadik mandátumban tölti be az elnöki tisztséget. Beszédében visszaemlékezett arra az időszakra, amikor el kellett hagyniuk azt a helyiséget, amelyet az egyesület harmincöt éven át használt. Igaz, hogy csak negyven négyzetméteres volt, de sajnálták, mert nem tudták, mit kapnak helyette. 

— Amikor 2008-ban beköltöztünk a mai székházunkba, tudtuk, nehéz feladat vár ránk: meg kell töltenünk élettel az épületet. Ez új lehetőség és hatalmas kihívás volt számunkra, de úgy érzem, sikerült. Mindezért köszönettel tartozunk alapítónknak és első elnökünknek, Cs. Simon Istvánnak, hiszen az ő példaértékű hitének, kitartásának és bátorságának emléke vezette el a tagságot a mai napig — hangsúlyozta Kiss Tóth Erika, majd az összetartást, a közösségi élet szépségét egy példával illusztrálta: egy gyertya sem veszít a fényéből azzal, ha meggyújt egy másikat. Az ünneplő egyesületnek további sikeres munkát kívánt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Balázs Ferenc, Csóka község polgármestere is.

A programban bemutatkoztak a szakcsoportok: a Topogó ovisok, a Csicsergő színjátszók, a Jégvirágok, a Barna Gesztenye és a Pöngetyű citeracsoportok, a Ciróka néptánccsoport, a Füzike és a Pilike leány-, valamint a Csalogány asszonykórus, a Kék cinkék irodalmi csoport Kónya Sándor versénekes közreműködésével, valamint a Sóvirág néptáncegyüttes, melynek tagjai erre az alkalomra ismét „összeálltak”. Vendégként fellépett a Szent Száva Művelődési Egyesület, a Rákóczi és a Pannónia férfikar, a zenéről pedig Pasi és Bandája gondoskodott.

Csonti István helytörténész néhány érdekességet emelt ki a kutatómunkájukból: A mi Csókánk több ezer éves múltra tekint vissza, vagyis a pattintottkő-korszaktól napjainkig lakott terület volt. Hogy hogyan nevezték, nem tudni, de az első írásos emlékek 1247-ből származnak, és a települést akkor már Csókának hívták. Bánát területén létezett még egy Csóka, a mai Tamáslaka helyén. Az írások szerint Tamáslaka (Tomaševac) Csóka és Mária falvak egyesülésével jött létre. A mai térképeken a Csóka nevet csak egy határrész őrzi. A Kárpát-medencében egyébként van még egy Csóka nevű falu, Erdélyben.

A műsor végén a fellépők közös karácsonyi dalcsokorral köszönték meg a közönség türelmét és támogatását.

A rendezvényen jelen volt Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi nagykövetségéről, Kállay Ubul Tamás, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke és Cigler Ágoston, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének magyarországi delegátusa. A küldöttség meglepetéscsomagokat hozott a gyermekeknek, valamint négy hegedűt ajándékozott az egyesületnek, hogy a zenét tanulni vágyó fiataloknak legyen hangszerük.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..