home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Egy gólon múlt a bajnoki cím
Tóth Tibor
2016.06.20.
LXXI. évf. 24. szám
Egy gólon múlt a bajnoki cím

A magyarkanizsai Metalmania női labdarúgói a 2. helyen fejezték be a II. liga északi csoportjának küzdelmeit. A bajnoki címről az utolsó forduló döntött, melyen a magyarkanizsai lányok háromgólos vereséget szenvedtek a belgrádi Rad otthonában, így a bajnoki cím Banjicára került.

A 2010-ben megalakult klub eddig főként az utánpótlás-korosztályokban ért el sikereket, a pionírok és a serdülők tartományi bajnoki címet szereztek a korábbi években, az idei 2. hely a felnőttcsapat eddigi legjobb eredménye.

— Az idény előtt a cél a bajnoki cím megszerzése, azaz az I. ligába jutás volt. A nyár folyamán néhány változás történt a klubban. A 2014/15-ös idény tavaszi része a Tisza menti régió egyik női csapata számára sem volt sikeres, hiszen a moholi Rubin az utolsó, mi pedig az utolsóelőtti helyen fejeztük be a pontvadászatot. A nyár folyamán a magyarkanizsai és a moholi vezetőség olyan elhatározásra jutott, hogy a két csapat egyesíti erejét, a moholi együttes legjobb játékosait átigazolják Magyarkanizsára, és a csapat felerősítve vág neki az új idénynek. Mellettük még máshonnan is érkeztek új játékosok, így bizakodva vágtunk neki a 2015/16-os idénynek — mondta Kazi Zsolt, a klub vezetőségének tagja.

Az őszi idényt négy győzelemmel és egy vereséggel az 1. helyen fejezte be a csapat.

— Egy kiváló felkészülési időszakon voltunk túl, a lányok szépen dolgoztak a nyáron, az edzéseket rendszeresen látogatták. A barátságos mérkőzéseken jól szerepeltünk, új játékosaink beilleszkedtek a csapatba. Az őszi idényben egyetlen kisiklásunk volt, Újvidéken, a Vojvodina második csapatától szenvedtünk vereséget. Erről nem csak mi tehettünk, más tényezők is közbeszóltak. A lányok teljesítették az elvártakat, és az egy vereség ellenére megszerezték az őszi bajnoki címet — mondta Vajda Fángyó, a Metalmania Női Labdarúgóklub vezetőedzője.

A téli átigazolási időszakban a csapat kölcsönkapta Dajana Mihajlovićot, a szabadkai Spartacusból, valamint Magyarkanizsára igazolt Jovana Brusin és Erdélyi Krisztina, utóbbi játékos azonban az egyik barátságos találkozón megsérült, és a bajnoki mérkőzéseken nem tudott pályára lépni.

A tavaszi idényt, az őszihez hasonlóan, szintén négy győzelemmel és egy vereséggel fejezte be a Metalmania. A nyitányon a lányok 9:0-ra verték idegenben a Sremice gárdáját, majd a Bistricánál 5:1, a nagybecskereki Radničkinál 4:0, a zsablyai Bácskával szemben pedig 17:1 arányban bizonyultak jobbnak. Az utolsó fordulóban a Rad csapatához látogattak, ahol a kétgólos vereség is bajnoki címet hozott volna nekik.

— Viszontagságos utunk volt Belgrád felé. Anyagiak hiányában autóbusz helyett személygépkocsikkal indultunk a fővárosba. Útközben az egyik autónk elromlott, így a csapat tíz perccel a mérkőzés kezdete előtt ért az öltözőbe. Különösebb taktikai megbeszélésre nem volt idő, egy gyors bemelegítés után már kezdődött is a mérkőzés. A pechsorozat a találkozó közben is folytatódott, ifjúsági válogatott játékosunk, Sanja Ivošević már a 3. percben megsérült, és nem folytathatta a meccset. A későbbiekben a kapusunk korábbi sérülése kiújult, és a mérkőzés hátralévő részében sérülten állt a gólvonalon. Az őszi meccset mi nyertük meg 6:3-ra, így abban bíztunk, hogy a háromgólos előnyünket a Rad nehezen hozza majd be. Minden mérkőzésen lőttünk legalább egy gólt, reménykedtünk, hogy ez Belgrádban is így lesz. Lányaink bátran játszottak, küzdöttek, harcoltak, de azon a napon a hazaiak megérdemelten nyertek a számukra bajnoki címet hozó háromgólos különbséggel — mondta Vajda.

— Számunkra szokatlan légkörben léptek pályára a csapatok — vette át a szót Kazi. — Nem a műfű, hanem a nagyszámú és lelkes nézősereg volt szokatlan, hiszen ennyi ember előtt még sosem játszottak a lányok. A Rad szurkolói, a United Force tagjai is jelen voltak a mérkőzésen, a hazaiak harmadik gólja után görögtüzek gyúltak. Mint minden vereségből, ebből is tanulni kell.

A liga gólkirálya a 17 gólos Balázs Bettina személyében a magyarkanizsaiak közül került ki, az U19-es válogatott, Sanja Ivošević 15, Anja Adamov 14, az U17-es válogatott Milana Knežević pedig 9 alkalommal zörgette meg a soros ellenfél kapuját.

A lányok a bajnokság végeztével sem pihentek. Az elmúlt hétvégén megnyerték a mórahalmi nemzetközi tornát, hamarosan pedig egy zsablyai és egy újvidéki viadalon lépnek pályára. A játékoskeretben minden bizonnyal lesznek változások, a csapat gerince együtt marad, erősíteni a távozók függvényében fog a klub. A nagyobb felkészülést július közepén kezdik meg, a cél pedig egyértelmű: a bajnoki cím megszerzése.

— Nemcsak anyagi szempontból vagyunk nehéz helyzetben. Csapatunk egy Tisza menti válogatott, hiszen a lányok nem kevesebb mint tizenhat településről járnak hozzánk edzésekre, mérkőzésekre, ami hatalmas szervezőmunkát igényel. A Metalmania csapata a régióban jelképpé vált, a visszajelzések alapján sokan szeretik, szorítanak neki. Már ezért is érdemes ezt a munkát folytatni. Hatalmas a különbség a két együttes költségvetése között, hiszen mi évi 150 000 dinárból gazdálkodunk, a Rad pedig 1,8 millióból. A klubot anyagilag csak a magyarkanizsai önkormányzat támogatta, amit ezúton is szeretnénk megköszönni — emelte ki Kazi.

A klub új tagokat is szívesen fogad soraiba. A női labdarúgás iránt érdeklődők minden munkanapon, 9-től 14 óráig jelentkezhetnek a magyarkanizsai labdarúgópályán lévő irodában, vagy ellátogathatnak a csütörtöki edzésre is.


Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..