Dr. Hoffenreich Mór (1840—1912) pályafutása nem Bánátból indult, csak ott lombosodott ki, és nevét az utókor egy csodálatosan szép s a XIX. század végén és a XX. század elején igen népszerű és látogatott gyógyhely, a Marilla fürdő (1880) alapításához köti.

A fürdőalapító dr. Hoffenreich Mór (1840—1912) (Vasárnapi Ujság, 1898, 35. sz.)

A fürdőt a román Bánátban, Oravicabánya mellett egy erdős völgyben építtette ki a tüdő- és idegbetegségek gyógyítására, korának legkorszerűbb felszerelésével, és nem véletlen, hogy mindössze néhány év alatt európai hírnévre tett szert. Nyaranta 6–700 fürdővendég keresett ott enyhülést betegségére.

Orvosunk a Trencsén megyei Puchón született 1840. július 25-én, egyetemi tanulmányait pedig később Bécsben folytatta, ahol orvosi oklevelet szerzett. Huszonhét éves korában, 1867-ben Nagybecskereken, Torontál vármegye székhelyén telepedett meg, s ott csakhamar meg is nősült: feleségül vette Fürst Júliát, „a páratlan derék és gyöngéd szeretetű hitvest”, aki három fiúgyermekkel ajándékozta meg. (A három közül a későbbiekben egy orvos, egy pedig gyógyszerész lett, de mindhárman, beleértve feleségét is, éveken át segédkeztek az édesapa igen sikeres családi fürdővállalkozásában.)

A megyeszékhely azonnal felkarolta a rokonszenves, igyekvő, kedvelt fiatal orvost, aki előbb nagybecskereki gyakorló orvosként kezdte meg pályafutását, majd járási orvosként folytatta. Mencer Lipót szerint szorgalmas munkájával nagy szolgálatot tett Nagybecskerek és környéke lakosságának.

Csaknem harminc éven át részt vett a Béga menti város művelődési és közéletében. 1879-ben 100 forintot adományozott a nagybecskereki főgimnázium alapja javára, később pedig, 1884-ben szintén 100 forintos alapítványt tett. Jól beilleszkedett a nagybecskereki zsidó közösségbe is, és későbbi üzleti vállalkozásában is a jelesebb becskereki zsidók támogatását élvezte. 1870-től tagja volt a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak is.

Marilla fürdő (Vasárnapi Ujság, 1898, 35. sz.)

Fürdőalapítási ötletének regényes a története, azt, úgyszólván, a véletlennek köszönhette. A Pesti Napló írja, hogy „dr. Hoffenreich mint fiatal ember sajátságos körülmények közt fedezte fel a Marilla-völgy gyógyhatását [amely nevét egy rablókapitány csodaszép román szeretőjéről kapta]. Mint egészen fiatal ember súlyosan megbetegedett és barátai közül valaki azt ajánlotta neki, hogy menjen a Marilla-völgybe és kísérelje meg az ott való üdülést. E tanács következtében csakugyan elment, az akkor még úgyszólván ismeretlen helyre, ahol pompás, ózondús, tiszta levegőt és kitűnő hatású vizet talált. Sátort építtetett magának és hónapokig ott élt, amíg idegbajából teljesen kigyógyult. Ekkor jött arra a gondolatra, hogy a Marilla-völgyből klimatikus gyógyhelyet lehetne csinálni és kitartó türelemmel végre is hajtotta tervét, megalapítván a fürdőhelyet.”

Vállalkozását többen is lelkesen támogatták. Mindenekelőtt Hertelendy József Torontál megyei főispán, Várady Mihály nagybecskereki törvényszéki elnök és Menczer Mihály, a becskereki zsidó közösség egyik jeles tagja. Kezdetben társa volt e vállalkozásban Deutsch Bernát, az aradi zsidó hitközség elnöke és Reményi Antal tengerész, a Marilla-völgy népszerűsítője a budapesti lapokban.

A Marilla-völgyi szanatóriumot a nagybecskereki törvényszéken hivatalosan 1880. február 21-én jegyezték be a társas cégek nyilvántartásába mint „hidegvíz-, belélegzés- és savógyógyintézeti Rt.”-t. Előtte, 1878. november 10-én tartották meg a részvénytársaság alakuló közgyűlését, melyen elfogadták az alapszabályokat is. A fürdő kiépítése 30 000 forintos alaptőkével indult, miután a Marilla-völgyi bértelepet (mintegy 50 hektárnyi területet) kilencven évre megszerezték a császári királyi osztrák államvaspálya-társulattól. Az igazgatóság élén dr. Hoffenreich Mór „vezérorvos” állt, és tagjai között volt Menczer Mihály, Vécsey István, dr. Kollarich Mihály és ifj. Kleszky János Nagybecskerekről, valamint két személy Oravicáról. Valamivel később betéti társasággá alakult. 1880 tavaszától a Marilla fürdő lassan, évről évre gyarapodott. Az előrelátó Hoffenreich viszonylag rövid idő alatt kifizette beruházóit, és korlátlan ura, egyedüli tulajdonosa lett a nagyszerű, fejlődőképes szanatóriumnak, melyet családtagjaival együtt családi vállalkozásként vezetett.

A valamivel több mint 700 méternyi tengerszint feletti magasságban fekvő Marilla-völgyben eleinte csak két házból állt a szanatórium, melynek később már kilenc nagy háza és több kisebb épülete volt, évenként 250–300 állandó fürdővendéggel, akik száma nyaranta 6–700-ra emelkedett. Természeti szépségei festőiek voltak. A Pesti Naplóban olvassuk: „Hullámos hegyláncok illatozó mély fenyvestakaróval, habosan csörgedező források magas, ezüsthullámos vízesésekkel, szagos hárserdőség a vadregényes Anina, az erdőgyűrűs Steuer-lak koszorúzzák körül azt a bűbájos völgyet, melynek Marilla a neve.”

A fürdővendégek orvosunkat az alábbi szállóigéjéről tartották számon: „Itt drágán, de jó lesz kiszolgálva. Aki idejön, az meghosszabbítja az életét, tehát ne sajnálja érte a pénzt.” Orvosunk nyilván semmiképp sem sajnálta mások pénzét — önmagától. Sokan csóválgatták is a fejüket a számla kifizetésénél, de ő rendületlen nyugalommal mondta: „Az életet meg kell fizetni…”

1896 nyarán a Marilla fürdő a millenniumi kiállításon is sikeresen bemutatkozott. A hét magyarországi fürdő közül, a korabeli lapok tanúsága szerint, a Marilla fürdő diorámája (háromdimenziós képalkotási technikája) bizonyult a legsikeresebbnek, mely bemutatta a „Marilla-völgy természeti szépségekben bővelkedő kis paradicsomának gyönyörűségeit”.

A fürdő a XIX. század vége felé évről évre bővítette egészségügyi szolgáltatásait meg idegenforgalmi kínálatát, a kor legmagasabb igényeinek megfelelően. 1898-ban olvassuk az Ország-Világban: „Marilla se nem város, se nem falu, hanem egy díszes házcsoport, melynek központját a legnagyobb kényelemmel berendezett szanatórium és annak egyéb szükséges tartozékai képezik. A szanatórium gége-, mell-, ideg- és üdülő betegek számára szolgál, kiknek enyhülésére és meggyógyulására nemcsak Marilla természetes gyógyfaktorai, mint aminő magaslati fekvése és klímája, hanem még a következő gyógyeszközök is állnak rendelkezésre: pneumatikus kamrák, belélegzési terem, svéd gyógygimnasztika Zander-féle gépekkel, vízgyógyintézet, villanyos fényhidroelektromos, szénsavas fürdők, masszázs s villanyozás.” Hivatalos újsághirdetései szerint különösen a mellbetegeket gyógyította, a Hoffenreich-szanatórium akkor már mint „Hidegvíz-, belégzési-, savó- és szőlő-gyógyintézet”. Annak idején a fürdővendégek egyszerűen csak hidegvíz-gyógyintézetnek nevezték. Valójában Kneipp-rendszerű gyógyfürdőként működött.

1902-ben a fürdőnek már saját gyógyszertára is volt, valamint posta- és távírdája, a szórakozni vágyóknak 20-25-féle lap állt rendelkezésére, meg a szanatórium zongoraterme, ahol időnként az intézet zenekara hangversenyezett. Volt továbbá biliárd, teke- és teniszpálya, házikönyvtár s villanyvilágítás is. A vendégek számára gyakran szerveztek házi táncmulatságot, tombolát stb. Mint a Kolozsvár című lapban olvassuk: „Dr. Hoffenreich orvos szakértelme, kitartása itt egy fenyvestáblából országra szóló gyógyhelyet varázsolt elő, ahol a legfinnyásabb vendég is otthon találhatja magát s a szenvedő a külföld legkultiváltabb gyógyhelyeinek előnyeit fordíthatja testi erőinek felfrissítésére.” Egykor tekintélyes vendégei is voltak: Ferenc nápolyi exkirály, gróf Bissingen Nándor jámi földbirtokos, Bíró Ákos aradi birtokos, a színésznők közül Márkus Emília, Palotai Piroska és Hettyei Aranka, továbbá Márkus József, Budapest főpolgármestere, Teleszky István államtitkár, dr. Szontagh Ábrahám egészségügyi tanácsos, Jendrassik Ernő egyetemi tanár, Paxy Károly altábornagy, Rónai Horváth Jenő ezredes, dr. Stern Samu egyetemi tanár és még sokan mások — főispánok, alispánok, magas rangú katonatisztek, miniszterek…

Márkus Emília a leányaival a Marilla fürdő parkjában (Vasárnapi Ujság, 1898, 35. sz.)

Érdekességként említjük, hogy Hoffenreich születésnapja (július 25-e) a Marilla fürdő nagy pompával megült nyilvános ünnepe volt, s a valóságos népünnepélyben valamennyi fürdővendég részt vett.

A Marilla fürdő alapítója, tulajdonosa és igazgatója hosszabb betegség után, hetvenkét éves korában, 1912. augusztus 4-én hunyt el, s tetemét augusztus 5-én délután a stájerlaki családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A család meghívására a gyászszertartást dr. Klein Mór nagybecskereki főrabbi vezette, az elhunyt érdemeit pedig a koporsónál dr. Singer Bernát szabadkai főrabbi és Sárközy Ödön kiskunlacházai református lelkész méltatta.

Halála után e román bánsági, klimatikus gyógyhelyet egy ideig fia vezette. Az I. világháború végén, 1918-ban a frontról hazatérő katonák kifosztották a szállodákat. 1936 és 1943 között ott 500 férőhelyes tüdőszanatórium épült, állami igazgatással. Napjainkban a szanatórium már rendkívül lepusztult állapotban van. Az ottani lakosság száma is 70 főről (2002) 22 főre (2021) csökkent…

Marilla fürdő a XX. század első éveiben az ország egyik leghíresebb gyógyfürdője volt, s európai hírnevű gyógyhellyé vált. Itt nem a bortól, hanem a friss levegőtől mámorosodtak meg a fürdővendégek. Minden tekintetben jó hely volt — gyönyörű adománya a természetnek. Nemcsak a rossz tüdőt, hanem a rosszkedvet is gyógyította.                              

Forrás: Központi Értesítő, 1880. jún. 13.; Nemzet, 1883. júl. 19., aug. 3.; Kecskeméti Lapok, 1898. aug. 20.; Pesti Napló, 1893. szept. 6., 1912. aug. 6.; Fővárosi Lapok, 1880. máj. 6., 1883. júl. 26., 1891. aug. 25., 1896. jún. 7.; Krassó-Szörényi Lapok, 1880. júl. 7.; Kolozsvár, 1895. aug. 13.; Pesti Hírlap, 1886. júl. 17., 1889. szept. 24., 1891. júl. 19., 1892. júl. 30., 1905. szept. 9., 1912. aug. 6.; Délmagyarország, 1912. aug. 7.; Vasárnapi Ujság, 1898, 35. sz.; Orvosi Hetilap, 1880. ápr. 25., máj. 16., aug. 22.; Gyógyászat, 1882. máj. 6.; Kecskemét, 1881. máj. 1.; Torontál, 1912. aug. 6.; Egyenlőség, 1912. aug. 18.