* Miért döntöttél a hazatérés mellett?

– Nem egy országban jártunk, vándorlók voltunk. A férjemmel tíz évig voltunk külföldön, Bécsben kezdtük fél évig, ahol takarítónő voltam. Utána Magyarországon dolgoztam fél évet egy péküzemben és pizzériában, ahol a pizzákat sütöttem – amit nagyon szerettem. Ezt követően kimentünk Németországba, ahol nyolc évet töltöttünk, és ismét az élelmiszeriparban helyezkedtem el. Egy péküzemben csomagoltam, de mindig szerettem előremenni a gyártósorra, nézni, kipróbálni, hogy hogy csinálják a tortákat, habokat, ízeket. Németországban más az ízvilág, van, amit sokkal édesebbre készítenek, ami nekem, mondjuk, már sok. Szeretem az újdonságokat, és édesszájú vagyok. Később eladóként dolgoztam egy másik cégnél, ahol az akkori főnökasszonyom megtanított mindenre, amit tudott. Miként kell kezelni a cukrászipari termékeket, hogy kell zsemléket sütni, vagy miként viszonyuljak a vevőkhöz. Ezért utólag nagyon hálás vagyok, mert ott még nem gondoltam, hogy jól fog jönni ez a tudás. Úgy érzem, utólag többet ért az a másfél év tapasztalat ott a helyszínen a főnökasszonyommal, kollégákkal és a vevőkkel, mint ha egy iskolát fejeztem volna, viszont az iskola megint mást tanít. Az se ártana, és nem is zárkózom el előle. Mikor megszületett a kisfiam, aki már másfél éves, a férjemmel úgy gondoltuk, hogy az itteni értékeket szeretnénk neki továbbadni. Itt a nagymama, a nena, a bácsika, a dédi. Szerettük a németországi ismerőseinket, a szomszédok is nagyon aranyosak voltak, viszont nem a mieink, bármennyire jó szándékúak is voltak. Itt elégedettek vagyunk, függetlenül attól, hogy a környék és az emberek hiányoznak nekünk, de egy pillanatra se bántuk meg, hogy hazajöttünk, és most nagyon elégedettek vagyunk ezzel a döntéssel. Az elején muffinokat sütöttem, először a családnak, újévre vagy szülinapokra. Később mondta a férjem, hogy szerinte azokból nálunk már van kínálat, de a németországi úgynevezett Käsekuchenből, ami itt a cheesecake-nek vagy sajttortának felel meg, azokból nem nagyon látni. Akkor utánanéztem a receptjének, és rájöttem, hogy nekem azt a nagy formát otthonról nem éri meg kisütni. Sok időt vesz igénybe, és nem tudsz sokat sütni egyszerre, viszont ezek a kis cheesecake-muffinok, úgy érzem, jobban megérik. Szerettem volna valami olyat adni, ami nincs. A Facebook-oldalamon azt írtam a bemutatkozó szövegben, hogy A bite of calm, tehát egy falat nyugalom, ez az, amit át szeretnék adni. Mindig vittem munkából haza egy szelet kalácsot, ha otthon voltam egyedül, míg a férjem dolgozott, megettem, aztán csináltam, amit kellett, de nekem az a 15 perc nyugalom sokat jelentett, és szeretném ezt továbbadni. Valakinek ez a nyugalom az, ha megiszik egy sört, egy pohár bort, nekem viszont mindig a kalács volt. Szeretném egy lánybúcsún, születésnapon, keresztelőn, bármilyen családi összejövetelen megízesíteni a hangulatot, vagy egy hétvége alkalmával segíteni, ha valakinek, mondjuk, munka mellett nincs ideje sütögetni.

* Megvolt az ötlet, de hogyan kezdtél bele?

– Először kitaláltam az ízvilágot, majd utánanéztem a recepteknek, de ki kellett tapasztalnom, hogy miből mennyit, milyen fajtát tegyek. Sütés közben mindig láttam, hogy mit kéne hozzátenni, mit kell elvenni, de ezt a mai napig is tapasztalom. Figyeltem arra is, hogy ha veszek valamit, akkor ne másnap romoljon el, de megvannak azok az alapanyagok, amelyekből mindig frisset kell vennem, és van, ami eláll heteken át. Szóval arra is kellett figyelnem, hogy kiadósan és okosan vásároljak. Kell hozzá türelem, gyakorlás, kézügyesség. Nagyon örülök annak, ha rendelnek tőlem, mert azzal fejlődök. Például még az elején történt, hogy megvettem a habzsákot, és nem tudtam összerakni. Most, mikor készültünk a palicsi Nyárhangolóra, úgy örültem, amikor minden klappolt, sikerült, nem kellett újrakészíteni a habot, de el kellett jutni idáig, nem egyik napról a másikra sikerült.

* Milyenek voltak a visszajelzések?

– Úgy vettem észre, hogyha nem kérdeztem, akkor nem mindig jeleztek vissza. Ez volt, hogy nem esett jól, viszont a Nyárhangolón egy nagyon aranyos csajszi vett egy muffint a párjával, és két órával később visszajöttek venni még egyet. Ez volt az a visszajelzés, ami mindenért kárpótolt. Emberfüggő, viszont a barátnőim, a kollégák és a családtagok mindig mondják, hogy jó. Az emberek is mind szubjektíven érzékelik az ízeket, a hozzáállásuk a vásárláshoz is teljesen más. A németek mondhatom, hogyha van ötfajta torta vagy kalács kirakva, akkor vesznek több fajtát. Nálunk ez így nem szokás, itt megrendelünk egy nagy tortát, és azt elvisszük.

* Milyen a viszonya az embereknek a kézművestermékekhez? Nyilván te máshogy értékeled őket a belefektetett idő, munka és törődés miatt.

– Úgy gondolom, hogy az emberek döntésképesek. Nem hasonlítom magam az aprósütisekhez és a tortásokhoz, és szerintem nem is vagyunk egymás konkurensei. Vannak, akik úgy vannak vele, hogy drága. Nekem nagyon minimális nyereségem van ebből, de nem is azért csinálom, hanem azért, hogy először eljussak az emberekhez. A nyereség még messze van, de nem baj, türelmes vagyok.

* Miben különböznek a te sütijeid a többitől?

– A szeretettől más. A szívem-lelkem, türelmem, időm benne van, és úgy gondolom, hogy ez visszajön ízben is, és külsőleg is.

* Jelenleg milyen ízek találhatóak meg a repertoárodban?

– A cupcake- és a cheesecake-ízeket próbáltam úgy formálni, hogy legyenek különbözőek. Van karamellás, oreós, Kinder Buenó-s, nutellás, málnás és fehér csokis, epres, kókuszos, kávés. Majd szeretnék hozzátenni szezonális ízeket, almás-fahéjasat, illetve sós muffinokat, de ez a jövő titka még. A legnépszerűbb az oreós, valamint a fehér csokis és málnás. A cupcake-eknél, ami nagyon megy, az a red velvet, jól is néz ki, és finom is.

* Mik a jövőbeli terveid? Esetleg szerepel köztük az, hogy más süteményekben is kipróbálod magad?

– Szeretnék majd a jövőben nézni egy üzemet, ahol kényelmesebben tudok dolgozni. A férjem a fejembe ültette a palacsinta gondolatát, de az a palacsinta nem úgy nézne ki, hogy kisütöm, megkenem Nutellával, és kész. A minimuffinokat szeretném jobban bevinni a választékba, bár már most is elég jól vitték őket.

* Ha az olvasók kedvet kapnak ahhoz, hogy megkóstolják a sütijeidet, akkor hol tudnak téged megtalálni?

– Megtalálnak Facebookon vagy az enyarajcsan93@gmail.com e-mail-címemen. Nagyon szívesen válaszolok kérdésekre, most pedig próbálok minél több helyre eljutni, hogy találkozzak az emberekkel, szórólapot tudjak nekik adni, de a szájhagyomány útja az, ami szerintem a legerősebb.