Lantos Ilona (a szerző felvétele)

A díjazott a dél-bánsági szórvány egyik elhivatott hagyományőrzője. Versec, illetve a város vonzásköréhez tartozó települések betlehemes szokásainak összegyűjtésén kívül esztendőkön át e szellemi kincs népszerűsítésének koordinálását is felvállalta. Történt ez — és fáradhatatlanul történik jelenünkben is — a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület lelkes csoportjának példaértékű összefogódzásával.

Hogyan is kezdődött, mi volt az a bizonyos gyújtószikra, továbbá milyen akadályokba és nehézségekbe ütköztek a gyűjtőmunka során, illetve mennyire érezték később a visszaemlékezők valóban a sajátjuknak a felgyűjtött kincset, miután az újra életre kelt előttük, immár a színpadon? Ilyen kérdésekkel keltünk útra. Versecre.

— A gyűjtést 1998 és 1999 között végeztem, az 1919-ben született Csorba László adatközlőm elmondása alapján. Laci bácsi még huszonéves korában is járt betlehemezni. Egészen a berukkolásáig, 1940-ig. Lévén e hagyományt gyerekkorától fogva nemcsak ismerte, de aktív résztvevője is volt annak, a hallottak hitelességéhez nem fért semmi kétség. Maga a betlehemes szöveg úgy került hozzám, hogy akkoriban a Családi Kör verseci lapterjesztője voltam, és többek között Laci bácsi is járatta a lapot. Nos, egy ilyen találkozásunk alkalmával, amikor szokásunk szerint ismét hosszasan beszédbe elegyedtünk egymással, tudva, hogy a kultúregyesületünkben is tevékenykedem, felkínálta nekem/nekünk az általa ismert betlehemes játékot. Természetesen elfogadtam, majd nem sokkal később magát a tollba mondott szöveget is lejegyezhettem. Most, hogy újra felszínre jönnek ezek a képek, arra is emlékszem, mily tanácstalanul álltam egy pillanatban az adatközlőm előtt, amikor ő énekelni kezdett. Mert a hangot nem volt mivel rögzítsem! No, de mint életem során oly gyakran tette, a Gondviselés ezúttal is megsegített. Az történt ugyanis, hogy éppen akkortájt járt Versecen dr. Bodor Anikó néprajzkutatónk. El is meséltem neki azon melegében a betlehemes élményemet Laci bácsival, akihez a következő percekben már ketten kopogtattunk be. Anikó a szöveget és az éneket diktafonra vette, nem sokkal később pedig egy küldeményt kézbesített nekem a postás, benne a tanárnő köszönőlevelével és a közösen begyűjtött betlehemes játékunk énekeivel. Mindez gondosan lekottázva. Egy évvel később, vagyis 2000 decemberében, a felelevenített darabbal már a budapesti Fonóban vendégszerepelhettünk. Idővel nemcsak a dél-bánáti betlehemes és karácsonyi szokások szemléjén, hanem a nemzetközi jellegű debreceni betlehemes találkozón is visszatérő fellépők lettünk. Ez utóbbi helyszínt illetőleg volt ugyan néhány év távolmaradásunk, de az idén újra készülődünk!

A hertelendyfalvi fellépés 2016-ban

A hitelesen felelevenített betlehemes játékot pedig igenis felismerték az idősebbek és az adatközlők is!

— Az idősek könnyes szemmel fogadták a látottakat. Mondogatva, ez bizony a mi időnkből való! Ennél nagyobb elismerést aligha kaphattunk volna. Egyébként Magyarországon eddig több helyszínen is alkalmunk adódott bemutatni játékunkat. Budapesten a városmajori, a pasaréti és a farkasréti templomban. Majd Esztergomban, Helvécia testvértelepülésünkön, Debrecenben és Hajdúszoboszlón. És persze idehaza, Versecen. Örülök, hogy legalább az ünnep idején, ha csak egy minutára is, meg tudjuk idézni a hagyományokban gazdag múltunkat. Némi kapaszkodót is nyújtva ezáltal idősnek és fiatalnak egyaránt. Tesszük a dolgunkat, de sajnos nemcsak a kossava fúj bele keményen egyre morzsolódó, maroknyi szórványmagyar közösségünk mindennapjaiba, hanem az elvándorlás szele is. Utánpótlás egyelőre akad, és az újonnan érkezők is szívesen vállalják a szereplést, viszont…

A fejértelepi bemutatkozás 2017-ben

A mélyről fakadó, fohásszal elegy sóhajban ugyan minden benne van, mégsem lehetséges igazán szavakká formálni. Ebből adódóan a jövőképet inkább egy másik megközelítésből igyekszünk derűsebbé tenni. Egy próbát megér.

— Ha az Isten is úgy akarja, az utánunk következő generációknak a verseci régió betlehemes játékait könyv formájában is szeretném átadni a közeljövőben. Az adatközlőim önzetlenségét is méltatva általa. Köztük az 1922-ben született verseci Tóth Mária néniét is, aki — bár már csak töredékeiben tudta felidézni gyűjtőmunkánk idején leánykora betlehemes játékainak énekeit és szövegét — ezeket a mozzanatokat mégis készségesen megosztotta velünk annak idején.

Beszélgetésünk során végül mi is visszakanyarodunk a kiindulópontig. A népi hagyományaink iránti ragaszkodás Lantos Ilona Ilonka esetében is családi tőről fakad.

— Édesanyámtól a hímzés iránti szeretetet örököltem. Édesapám, Glimbér János az 1945-ben (újra)alakult verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület zenekarának iskolázott prímása volt, aki nemritkán a teljes zenekart hazahozta muzsikálni. János napján kiváltképp. A betlehemes szokások pedig valóban megkülönböztetett helyet foglalnak el életemben, hiszen Szűz Mária tisztelője vagyok. Jézus születése ünnepnapjának idején ma is beburkol a szeplőtelen anyaság és a Szent Család szellemisége. Lassacskán húsz esztendeje lesz annak is, hogy minden karácsonyra elkészítem a templomi betlehemet. Az imádkozást legnyomatékosabban a plandištei (zichyfalvai) nagymamám nevelte belém. Emlékszem, a tisztaszoba falán függött egy gyönyörű Szent Család-kép, mely — miután a hátuljába beépített szerkezetet felhúzták — a Csendes éjt muzsikálta. Olyankor mi, gyerekek letérdeltünk előtte, és imádkoztunk. Ez a kép ma a verseci hegyi kápolnában van. Anya, apa és a nagymama. A népi hagyományaink iránti ragaszkodásom az ő érdemük is.

A beszélgetéshez mellékelt archív fotográfiák a verseci betlehemező hagyományápolók szellemi tulajdonát alkotják.

A verseci betlehemezők